Hirdetés
Hirdetés

Valami másképp tündöklő – Itt a Buttercup VHK-feldolgozása

December minden napján megjelenik egy-egy új felvétel a Végtelenből kilőtt nyilak című feldolgozásalbumról, melyen összesen 31 hazai és külföldi előadó értelmezte újra a VHK dalait. A stoner elemekkel kevert dallamos rock/metalban utazó, utóbbi időben ha nem is teljes erőbedobással, de ismét aktív Buttercup nem csak az eredetileg az Éden visszahódítása 2. lemezen hallható Valami tündöklőt ültette át saját stílusába, de egy DIY hangulatvideót is készítettek a dalhoz.

Arról, hogyan kerültek az album szereplői közé, a zenekar így mesélt:

„Köles Vazul (a Vágtázó Halottkémek üstdobosa) kisebbik lánya és Luca kislánya jó barátnők már ovis koruk óta, így ők ketten sokszor lógnak együtt a hétköznapokon is; játszótéren, vagy néha reggel 8-kor a suli előtt fejtik meg a világot. Tavaly szeptemberben aztán egy hasonló reggelen – miután lejött a Robotos koncertünkre – Vazi rákérdezett Lucánál, hogy lenne-e kedvünk a saját szájízünk szerint átdolgozni egy VHK dalt. A válasz persze nem volt kérdés, többünknek tinédzser kora óta rezzen a lelke a VHK világára. Egyeztettünk róla, imádtuk, így azonnal belevágtunk. Abszolút last minute érkeztünk a projektbe, pár hetünk volt összerakni és felvenni a dalt.”

A lányok alaposan átformálták az eredeti dalt. Hogy hogyan, milyen inspirációk mentén készült ez a változat és maga a felvétel, arról a következőket mondták:

„Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra ez a lehetőség, egyben nagy kihívás is, főleg úgy, hogy kevés időnk volt a kreatív folyamatokra és a stúdiómunkára. Nem vagyunk már teljesen aktív zenekar, évi egy-két koncert erejéig jövünk össze zenélni, ez a projekt viszont azonnal prioritásba került mindannyiunknál. Egyből bújni kezdtük a VHK-diszkográfiát, hogy egy olyan dalt találjunk, amire amellett, hogy mind a négyen azonosulni tudunk vele, hangszeresen is van elképzelésünk.
A Valami tündöklő esetében éreztük azt, hogy igen, ez lesz az, zeneileg, szöveg, ének szempontjából is megvolt a szikra.

Ahogy azt sokan megfogalmazták már előttünk is, a VHK egyszeri és megismételhetetlen, mi pedig arra törekedtünk, hogy – az eredetit tiszteletben tartva – a saját világunk felől közelítsük meg, és dolgozzuk át a dalt, utánjátszani nem szerettük, és persze nem is tudtuk volna.

A felvétel többek között azért is különleges, mert bizonyos részeknél djembe is hallható. Bár tőlünk ez egészen szokatlan, úgy éreztük, hogy nagyon jó hangulatot ad a dalnak, még úgy is, hogy egészen a háttérben van. A djembén egyébként Luca párja, Ricardo Martinez játszik, aki szintén ott volt velünk a stúdiós munkálatoknál. Közel tíz éve nem stúdióztunk együtt, úgyhogy baromira élveztük az egész folyamatot.”

A felvételek Strasser Gyuri vezényletével készültek a B-Monitor Stúdióban Törökbálinton, a keverés is az ő munkája, a végső mastering pedig – mint minden dal esetében a lemezen – Paczári Viktornak köszönhető. A dalhoz forgatott videó pedig teljes egészében saját erőből és eszközökkel készült.

„Mivel az egész projektbe beleszerettünk, gondolkodtunk, legyen-e hozzá saját videó: kit kérjünk fel, mikor forgassunk, hol, hogyan… Aztán beugrott, hogy lehetne moodvideo, és ez mindenkinek tetszett. Így lett egy nagyon hangulatos vasárnapunk, amikor a Light & Moth tetoválószalon a mi terepünkké válhatott.

Vendégünk volt Vazul, aki elképesztő fényeket hozott, saját dekorációval díszítettünk, gyertyák, kalapok… kicsit boszorkányos, benne a mi univerzumunkkal. A hangulatot akartuk megörökíteni, ezért magunkat vettük fel, és magunknak vágtuk össze a teljes anyagot – ahogy azt kell, tehát ahogyan a felvételek, a vágás is telefonon készült: nagyjából kanapén ülve, munka alatti szünetekben, vacsorakészítés után és gyermekaltatás előtt. Így az igazi!”

A Buttercup legközelebb január 13-án lép színpadra Budapesten, a Robotban. Hogy várható-e folytatás a mostani VHK-feldolgozás után, és vannak-e tervek a koncerten túl, azt a lányok kicsit a véletlenre is bízzák.

„Mi eddig is abszolút lazán, intuitívan közelítettük meg a zenekar útjának kérdését, mióta újra összejöttünk, azaz, ha van olyan koncertlehetőség, ahová passzolunk, és tudjuk vállalni, szétkürtöljük a hírét, de sosem tervezünk konkrétumokkal. Viszont az év első péntek tizenharmadikáján már biztosan találkozunk! Jövőre sem várható túl sok Buttercup-koncert, úgyhogy aki látni szeretne minket, annak érdemes eljönnie. Legutóbb is baromi jól éreztük magunkat a Robotban, és biztosak vagyunk benne, hogy ez most sem lesz másként, főleg hogy két olyan atom zenekar társaságában lépünk fel, mint a Wall Of Sleep és a Raksha Bandhan.”

További információk a Buttercup Facebookján és a koncerthez kapcsolódó esemény oldalán!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,506KedvelőTetszik
2,930KövetőKövetés
1,220FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók