Hirdetés

Valahogy minden olyan ismerős

Roxette @ Papp László Budapest Sportaréna, 2011.06.01.

DKOKO20100601037
Az elején szeretném leszögezni, hogy soha nem voltam kifejezett Roxette-rajongó. Eddig eltelt éveim során akkori hangulatomtól függően hol a közepesnél kicsit rosszabb, hogy annál valamivel jobb zenekarnak tartottam a svéd duót, és mivel az MTV már nem volt szerves része az életemnek, volt választási lehetőségem. Tetszett bennük a jellemzően skandináv dalérzékenység, amit az Abbától kezdve az Ace Of Base-en keresztül Robynig mindenhol tetten lehet érni, de az mindig gyanús, ha egy zenekarnak a balladái a leghíresebbek. A fő ok, amiért megérdemel egy Roxette-koncert pár órát az életemből, az volt, hogy úgy éreztem, ezt a lehető legarcbamászóbb stadionrockot tényleg simán lehet élvezni egy stadionban.

Hirdetés

A fő attrakció előtt még végig kellett küzdeni a sorssal egy felvezetést Tolvai Renátától, az ötödik Megasztár győztesétől. A zenei karrierjével kapcsolatban előzetesen nem sokat tudtam meg, csakhogy nem rendelkezik szexvideóval, és még önálló lemezzel sem. Azért jó választás volt, hiszen a Megasztárt és riválisát is azok nyerik meg, akiknek a legtöbbször mutatják a dalai közben a könnyeikkel küszködő zsűritagokat, ehhez meg tényleg a Roxette-féle kitartott refrénes popdalok a legjobbak. Renáta az összegyűlteket enyhén szólva is alig mozgatta meg, de azzal vigasztalódhat, hogy nála sokkal komolyabb nevek is placcsantak már szét a magyar közönség érdektelenségének szélvédőjén. Az emberek Marie Fredrikssonért és Per Gessle-ért fizettek ki kemény pénzeket, minden más előtte csak a sósperechez- és sörhöz jutáshoz adott háttérzaj.

Magyarországnak csupa szép emléke fűződik a Roxette-hez. A két éve újra összeállt zenekar legnagyobb sikereit épp a magyar rendszerváltás környékén aratta, arról nem is beszélve, hogy jelenlegi miniszterelnökünk is a Listen to Your Heart örökké bennünk élő soraira fejlesztette ki ezt a pajkos Marlon Brandó-s mosolyát. A csupa szép emlék persze sok rajongót is jelent, akik már nagyon régen vágytak arra, hogy élőben láthassák a Roxette-et. A zenekar már a nyitó Dressed For Success-szel címével is üzente, biztosra megy a sikerért: a program csak az instant slágerekből lett összeállítva, ami teljesen indokolt egy ennyire sikeres zenekar esetében. Az életmű sikereiről persze voltak ismereteim, de arra csak szerda este jöttem rá, hogy pár kivételtől eltekintve az összes számot ismerem innen-onnan, hol a lassú számokért rajongó harmincas ismerőseimnek, hol a megboldogult Sláger Rádiónak, hol a boroskólaszagú rockdiszkóknak köszönhetően.

DKOKO20100601040

A gerincet természetesen a legsikeresebb lemez, a Joyride adta, a többiről nagyjából egyenlő arányban mutatták be dalokat, szerencsére a meglepően aktualizált hangzású tavalyi She’s Got Nothing On (But the Radio)-t is eljátszották. Azért a buli alapjában véve annyira húsz évvel ezelőtti hangulatú volt, hogy legszívesebben tényleg megnéztem volna a Top Gunt a koncert után. Ez valahol jó, mert tényleg nagyjából ilyennek képzelek el egy csúcskoncertet a történelem előtti időkben, ugyanakkor ha már összeálltak, csinálhattak volna valamit a régebbi kliséiken túl, mert show az nem volt. Jópofa volt persze a Tavaszi szél vizet áraszt szólózása, és az első ráadásban lévő akusztikus blokk, de 2011-ben kicsit kevésnek érzem, hogy egy ekkora koncerten az ikergitározás a legnagyobb látványelem.

Egyébként tisztességes iparosmunka volt, jól szólt, az öregedés sem hagyott túl mély nyomot a zenekaron, és ha valakit nem zavar, hogy a fellépés közepe táján végképp összemosódott a sok egymástól alig megkülönböztethető dal, akkor bőven élvezhető is. Nagyon sokszor megköszönték, bemutatták a zenészeket, Gessle ismét megtanulta a „köszönöm” szót, tehát gyakorlatilag felvonultattak mindent, amit egy teljesen átlagos koncerten fel kell. Engem egy ideig kissé zavart ez a masszív középszer, aztán rájöttem, hogy pont olyan, mint maga a Roxette: biztosra megy, kiszámítható, és hatásvadász. Ameddig én ezt nyugtáztam, a közönség lelkesen integetett, hiszen ez a zene még az első sorokban sem veszélyes, én pedig diszkréten kortyolgattam a sörömet a tonnányi középvezető között, akiknek a nagyrésze még volt kisdobos, és valószínűleg tényleg elhiszik, hogy ez most itt egy harapás volt a nyugatból.

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
805FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló