Vadonatúj, mégis megszokott – Interjú Verebély Marcellel, az X-Faktor senior kreatív producerével

Tavaly nem volt X-Faktor. Akkor a The Voice helyettesítette a már tizenegy évadot megélt showműsort, idén azonban visszatér a képernyőkre az X-Faktor, ráadásul megújulva, ami a műsor több pontját is érinti, többek között a műsorvezetőket, a mentorokat, a díszletet, a struktúrát és az arculatot is. Utóbbi már a beharangozó posztokban is látható, mivel a mentorokat MI által generált képeken mutatták be. A többi elemet érintő megújulásra is volt már a korábbi években példa, 2022-ben, Herceg Erikával együtt, új rendszer is érkezett a műsorba, és egyedülálló módon, akkor a mentorok saját maguk választották ki a versenyzőket, a már megszokott külön kategóriák szerinti beosztás helyett. Idén, ahogyan közeledtünk a műsor kezdetéhez, egyre több mindenre derült fényt, hogy mire számíthatunk szeptember hetedikén este, a válogató TV premierjén. Elsők között a mentorok kilétét fedték fel a műsor készítői, idén Gáspár Laci mellett három új zsűritag is fog ülni a székekben, köztük a korábbi X-Faktor nyertese, Tóth Andi, a Valmarból ismert Valkusz Milán és Majka, aki a műsorba és a csatornára is egyaránt új szereplőként érkezett, ahogy Pápai Joci is, aki idén Miller Dáviddal együtt fogja vezetni az X-Faktort. A pihenő előtt, még 2022-ben beszélgettünk az akkori mentorgárdával, illetve a műsor senior kreatív producerével, Verebély Marcellel, aki idén is elárult pár érdekességet a szupererős évadként bemutatott X-Faktorról, és annak a magyar zenei életben, valamint a tehetségkutatók körében betöltött szerepéről.

Hirdetés

Mi volt az oka annak, hogy szüneteltetni kellett az X-Faktor adásokat? Mit vártatok ettől a megújítónak nevezhető egy év szünettől?

Eddig Magyarországon tizenegyszer ment, két évad megszakítással az X-Faktor, ami elég eredményesnek mondható. A műsor attól is tud megújulni és sikeres lenni, hogy néha hagyjuk pihenni. A legjobb istállóban is szükséges egy-két verseny erejéig pihentetni a legeredményesebb versenylovakat. A döntés 2022. végén született meg, hogy egy évre levegyük műsorról az adást, hogy újult erővel vissza tudjon térni majd a képernyőkre 2024-ben, és szerintem már az első adáson is észrevehető, hogy amit szerettünk volna megvalósítani, az sikerült.

Ezek szerint már érezhető ennek az egy év kihagyásnak a hatása?

Igen. Korábban, mikor 2015-ben meghoztuk ugyanezt a döntést, hogy egy évre szüneteltetjük a műsort, és helyette Hungary’s Got Talent-et csináltunk, és kicsivel később, mikor a covid miatt kellett kihagynunk egy évet, azt követően is éreztük, hogy nagyon jót tud tenni az X-Faktornak a pihenő. Szerepet játszik ebben az is, hogy minden évben új generáció tölti be a tizennegyedik életévét, ami a jelentkezési korhatár, és ilyenkor nem csak egy, hanem kettő új korcsoport is tud jelentkezni a műsorba.

Említettél több korábbi leállást is az X-Faktor életében. Mi volt az, amit mindenképp újítani szerettetek volna az idei évben?

Az egyik legmarkánsabb változtatás, hogy a mentorgárda is megújult és a mentori székekben Gáspár Laci mellett idén Tóth Andi, Majka meg Valkusz Milán ül, és Miller Dávid is műsorvezetőtársat kapott Pápai Joci személyében. Vadonatúj díszletünk van, ami már a válogató show alatt és később az elő műsorokban is látható lesz. Strukturálisan is újítottunk a műsor menetén, ami a tábort követő részekben fog kiderülni. Az új versenyzők pedig önmagukban meghozzák a frissességét ennek a műsornak, hiszen találkozunk olyan előadókkal, akik eddig még sehol nem tűntek fel.

X Faktor nagyválogató – 7- 2024.05.30

Korábbi években rendszerint ültek producerek is a mentori székekben. Ez idén hogyan alakul?

Nincsenek ilyen meghatározások, hogy legyen producer a zsűripultban, de ha a producer azt jelenti, hogy valaki leül a számítógép elé és saját maga veszi fel és kreálja meg a zenét, akkor Valkusz Milán tölti be ezt a szerepet a mentorok közül. Miló klasszikus értelemben vett zenei producer, amellett, hogy előadó, de ugyanakkor, Laci is számos hangszeren játszik amellett, hogy énekel, Majka szintén zenei producernek mondható, ahogy Tóth Andi is. Bizonyos értelemben mindannyian zenei producerek, mivel együtt dolgoznak más előadókkal, és szakmai tanácsokkal tudják ellátni a zenésztársaikat. A háttérben is komoly zenei csapat dolgozik a műsoron. Mórocz Tamás az X-Faktor zenei supervisora, aki szintén előadó, producer és dalszerző, de rajta kívül is dolgoznak még más zenei producerek, előadók és hangmérnökök is a műsoron, valamint a mentorok is jelen vannak alkotókként a háttérfolyamatokban.

A tavalyi évben az X-Faktort a The Voice helyettesítette. Mit tud az X-Faktor, amit a The Voice nem?

Erről egy szakdolgozatot tudnék írni, de nagyon röviden talán azt tudnám mondani, hogy a legfontosabb különbség a két műsorban, hogy az X-Faktor nem a hangot, nem a legjobb énekest keresi, hanem a legsokoldalúbb előadót. A The Voice inkább az énekre koncentrál, hiszen az elején nem is tudnak semmi másból ítélni a coachok, mint az előadó hangjából, mivel háttal ülnek a versenyzőknek, ezért csak a fülükre és a megérzéseikre hagyatkozhatnak. Nagyon ritka az, hogyha elmegyünk egy koncertre, nem látjuk, csak halljuk az előadót. Fontos a látvány is, hogy mi történik a színpadon, csomó energiát csak úgy tudunk érzékelni az előadásból, hogy képi és hangi élmény egyszerre ér minket. Az X-Faktor ebben a tekintetben mindenképpen többet tud. Mikor bejön az előadó, lehet vele beszélgetni, megtudhatunk róla pár információt; hogy ki ő, honnan jött, kik kísérték el, milyen motivációk állnak a jelentkezés hátterében és mióta foglalkozik zenéléssel. A The Voice-ban erre nincs lehetőség. Elindul a zene és ha tetszik a produkció, akkor megfordulnak a coachok. Lehet, hogy a színpadon egy baromi jó forma áll, óriási színpadi show-t csinál, mégsem látták. Ebből a szempontból a The Voice-nak nehezebb dolga van, mint az X-Faktornak. Mind a kettő műsort nagyon jó formátumnak tartom, és azt gondolom, hogy nagyon jó vállalkozás volt elővenni a The Voice műsort, de tizenegy évad X-Faktor után elég nehéz dolga volt.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,098KedvelőTetszik
3,076KövetőKövetés
5,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés