Hirdetés
Hirdetés

Üvöltsd a szélbe – Közös dal és klip a Bad Habittől és a Privát Affértól

bhkesz_00_02_59_16_still028.jpg

Hirdetés

A debreceni Bad Habit zenekar új dallal és klippel érkezik vissza a februárban kiadott Nyár videoklipje után.  A punkosabb vonalat sem elhagyva, most egy nagyobb ívű dalt sikerült összehoznia csapatnak, hiszen a szintén debreceni Privát Affér közreműködésével írtak egy dalt, amihez közösen is forgattak klipet a Reindeer Cinema segítségével, a Vekeri-tónál, Debrecen közelében.

Próbáltunk valami szokatlant és egyedit letenni az asztalra, így jött az ötlet, hogy csináljunk egy közös dalt, amihez nyilván képet is akartunk társítani. Emellett sok szál – akár családi, akár baráti – köti össze a két zenekart és a videós csapatot. Az egész olyan kézenfekvő volt, hiszen még gimnáziumból ismerjük egymást. Csak a megfelelő dalra vártunk.

– Mondta Farkas Zsombi, a Privát Affér énekese

A dal valaminek a végéről szól, de nem az elkeseredést jelenti, hanem az újrakezdést. Bármennyi akadály is jön velünk szembe csinálnunk kell, amit szeretünk. Ezt mind átéltük, így nagyon közel áll hozzánk ez a dal.

– ezt már Posta Máté Bad Habit-gitáros mondta.

Ez egy ilyen poposabb tételnek számít a repertoárunkban, így kézenfekvő volt régi barátainkkal, a Privát Afférral létrehozni ezt a szerelemgyereket. Szerintem érződik rajta, hogy benne van a srácok keze a projektben, de a végére nem maradhatott el a Bad Habit-es megőrülés sem.

– szólt hozzá Kövér Márton, a Bad Habit énekes-trombitása.

A klipben a naplementéből való átmenet az éjszakába is ezt hivatott jelezni, hogy nem kell idegenkedni a stílusok közötti átjárásról és tök jó és változatos dolgok sülhetnek ki belőle.

A dalt a hajdúszoboszlói RockSpa Recording Studioban rögzítették. A Bad Habit további két dala is felvételre került, amiket az őszi Üvöltsd a szélbe turné hazai állomásán a Roncsbárban november 2-án készül élőben bemutatni a csapat, és már biztos, hogy ezt a dalt élőben közösen is előadják a Privát Afférral.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók