Tavaly októberben vált teljessé a szegedi Dystopia első magyar nyelvű EP-je, ami az anyanyelv használata mellett számos egyéb zenei újítást is felvonultatott a zenekar korábbi munkásságához képest. A kislemez mindhárom dalára készült videoklip, ebből kettőben Kárász Zénó színművész játszotta a főszerepet. A soron következő Utolsó repülés című szerzeményhez egy szövegvideót kapott, azonban mind a dal, mind a videó tartalmaz egy-egy váratlan fordulatot. Mindezekről a zenekar énekes-gitárosa, Vári Gábor mondta el számunkra a legfontosabb tudnivalókat. Premier és miniinterjú a folytatásban.
Egészen eredeti ez a látvány a videóban. Mit láthatunk itt valójában?
Dobrotka Silvia szegedi operaénekesnő, Kovács Dániel (The Void) barátunk párja, hobbiként szobrokat készít. Volt egy kiállítása még tavaly nyáron, és iszonyúan megtetszettek a munkái. Ez nagyjából abban az időszakban volt, amikor a Mesterlövész videóklipjét befejeztük, és már akkor éreztem, hogy ebből lehetne valami kapcsolódási pont, de még fogalmam sem volt, hogyan. Mindenesetre volt két szobor, ami nagyjából illett tematikában két készülő dalunkhoz. Gyorsan élkértem és elvittem őket Márkhoz (Valach Márk – No Total Films), hogy valahogy fotózzuk-videózzuk be ezeket ízlésesen, hátha ki tud hozni belőle valamit. Eltelt egy év, közben küldözgettem a dalverziókat, majd egyszer csak megjött az első ízelítő, amire csak annyit tudtam mondani, hogy szerintem ezt egész egyszerűen nem lehet ennél szebben megcsinálni.
Azért is örülök kimondottan, mert bár teljesen más az alany és a forma, mégis sikerült vizuálisan bent maradnunk abban az univerzumban, amit a No Total Films csapatával, és a velük készített videókkal megalapoztunk. A hab a tortán pedig, hogy itt tombol körülöttünk ez az AI őrület, mi mégis olyasmivel álltunk elő, amiben egy igazi művész igazi szellemi terméke látható egy másik igazi művész értelmezésében. Erre nagyon büszkék vagyunk.
Miért megy át mindez playthrough videóba a dal végén?
Na igen! Ezt szintén Márknak köszönhetjük. Egyszer csak ránk szólt, hogy oké, hogy szöveges videó, de a dal utolsó harmada gyakorlatilag instrumentális, sőt gyakorlatilag onnan majdnem végig szólózás megy, amit akár meg is lehetne mutatni.
A két gitárszóló között hallgató szaxofonos betét hogyan került a dalba?
Levivel hatalmas közös kedvencünk Plini, akinek a 2020-as Impulse Voices lemezén, a Pan című számban van egy irgalmatlanul eltalált szaxi szóló. Az a lemez egyébként is borzasztó nagy hatással volt rám, a szaxofon pedig gyermekkorom kedvenc hangszere volt. Már majdnem le volt okézva a szám végleges verziója, amikor beugrott, hogy a leállásnál mekkora poén lenne egy szaxiszóló. Levi szólt is régi tiszakécskei barátjának, a jelenleg a MayFly sorait erősítő Gergelyfi Dávidnak. Dávid egyébként Kolozsváron lakik, de pont közeledett az egyik hazalátogatása, úgyhogy gyorsan izzítottuk is Márkot, és csodával határos módon kialakult az a pár órás időablak, amíg egy légtérben tudtunk lenni mindannyian. Ahogy megszületett a szóló a stúdióban, már mentünk is át a szomszéd terembe felvenni a playthrough részeket. Izgalmas este volt, az biztos. Ezúton is hatalmas köszönet Dávidnak és Márknak is a rugalmasságért!
Mit érdemes tudnunk az Utolsó repülés megszületéséről, hátteréről?
A dal már vagy öt éve létezik, sőt, egy ideje műsoron is van a koncerteken, azonban a végleges formáját csak most nyerte el. Zeneileg Peti egyik ötletéből indultunk ki. Arra emlékszem, hogy még a régi helyen volt a stúdió – Miracle Sound Szeged -, tehát olyan 2020-at írhattunk, és felvettünk egy komplett demót, amire fel is ment az ének meg a gitárszóló. Aztán egyszer csak jött egy agymenésünk, és lecseréltük a teljes refrént meg a szólóalapot is. A hangnem nem változott, az eredeti felvételek meg valamiért nagyon működtek, így konkrétan azok szólnak a végleges anyagon is.
Ebben az értelemben egyfajta időkapszulának is felfogható a felvétel?
Így van! Van benne olyan elem, ami még akkortájt született, amikor Levi – Blanár Levente, gitáros – beszállt a zenekerba, meg olyan is, amit pár héttel ezelőtt véglegesítettünk. A dobfelvétel valahol pont a kettő között készült, de már az új stúdióban. Apropó, volt még egy érdekes szereplője a felvételnek: a stúdió folyosója, ami a legbrutálisabb természetes reverb, amivel találkoztam! Az dal ominózus harmadik harmadában a dob és a szaxofon tere is ez a mágikus folyosó bemikrofonozva.
Ez a dal pedig még a társainál is hosszabb utat járt be, mire végleges formát öltött. Azonban azt is látni kell ebben, hogy a zenekar nem kis metamorfózison esett át az utóbbi években. Egy dal tele szintikkel és szaxofonszólóval konkrétan elképzelhetetlen volt számunkra akár még a Building Bridges idejében is. A régi módszereinkhez képest iszonyú mennyiségű munkát teszünk bele a dalainkba. Peti szokott azon viccelődni, hogy azért hegesztjük állandóan a számokat, mert nincs kész a következő szöveg, amiben amúgy részben igaza van. Másrészt viszont imádjuk, hogy folyamatosan megnézünk valami új megoldást, szintiket tanulmányozunk, különböző layereket próbálunk ki, és a témák, dinamika, meg dalszerkezetek terén is folyamatosan felfedező üzemmódban vagyunk. Úgy alkotunk, hogy közben folyamatosan tanulunk is.
Mi inspirálta a dalszöveget?
A dal konkrétan a halálról szól, és egy kicsit a lélekvándorlás témakörét is boncolgatja. Egészen konkrétan akkor kezdődött el kicsírázni bennem, amikor Tisza cicám elhunyt. Rengeteg külső és belső változáson kísért végig a macsek, életem legviharosabb korszakában került mellém, amúgy tök véletlenül, igazi bajtársam és barátom lett. Azt hiszem, egy csomó dolgot belesűrítettem a dalba, amit közös utunk ideje alatt az életről tanultam, ez a lélekvándorlós rész meg segített enyhíteni a veszteség fájdalmát. Elképzeltem, ahogy a lélek oda-vissza jár az anyagi valóság és a „túlvilág” között, minden életben tanul valamit, ahogy interakcionál saját maga különböző manifesztációival, és ez így megy folyamatosan, amíg már nincs több dolga itt, és végleg elhagyja ezt a létezési formát.
Ez a negyedik magyar nyelvű kislemezetek. Miért fontos számotokra, hogy magyar nyelven szólaljatok meg?
Nem mondom, hogy könnyű a szülés. Annyira gazdag és rétegzett ez a nyelv, hogy az ember óhatatlanul egy magasabb igényszinttel áll neki a dolognak, ez pedig sokszor vezet kreatív paralízishez. Persze lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen szigorúak önmagunkkal, és azt sem állítom, hogy bármilyen szinten megütjük a saját mércénket ezzel kapcsolatban, de amikor összeáll egy ilyen dal, és tényleg úgy érezzük, hogy sallangmentesen sikerült átadni valami igazit, az páratlan érzés.
Cserébe nyilván tök más dolgok működnek ritmikailag és dallamvezetés szempontjából is. Nekem kicsit olyan ez, mint amikor egy gitáros Les paulról Stratora vált. Amíg ez inspirál bennünket, és úgy érezzük, előrébb vagyunk vele önkifejezés szempontjából, addig igyekszünk kihozni belőle, amit csak tudunk. Szerencsére nemrég a többiek is elkezdtek belefolyni a szövegírásba, így most magunkhoz képest egész jól fel vagyunk tankolva dalokkal. Érdemes eljönni a koncertekre, mert ahogy eddig, most is lehet, hogy kipróbálunk egy-egy újdonságot még megjelenés előtt.
Hol találkozhat veletek a közönség a következő időszakban?
Lowland Feszt, Alpárfeszt, és ha minden igaz, nyár végén alakul egy buli a Rakpart 62 nevű helyen is, Szegeden. Imádjuk ezt a kis hajót, mert ha mindenki ugrál, akkor táncol az egész a vízen. Továbbra is az alkotás van a fókuszban, de ez a kevés koncert annál különlegesebb lesz!
További információk a Dystopia online felületein!
Fotók: Bakó Mihály
