Az Óriás tavasszal jelentette be Facebook oldalán, hogy befejezik. A zenekar tizennyolc éves fennállását két búcsúkoncerttel ünnepli, egyikre már a Fishing On Orfűn sor került a nyáron, meglehetősen rendhagyó formában, a valódi utolsó koncertet pedig szombaton adják az Akváriumban, ahol a Cataflamingo mellett azzal a Turbóval fognak színpadra lépni, akikkel tették azt tizennyolc évvel ezelőtt, az első bemutatkozó koncertjükön. A legelső és a legutolsó fellépésről, és az ezek között eltelt évekről beszélgettünk az Óriás és a Turbo zenekarok frontembereivel, Egyedi Péterrel és Tanka Balázzsal.
A búcsúkoncertetek kapcsán írtátok, hogy all good things have endings. Mi hozta úgy, hogy az endings most következik be a zenekar életébe?
Peti: Ez egyébként egy The Get Up Kids-dalnak a szövege, örökérvényű, szép sor. Nyújtottuk már ezt egy ideje, és az elmúlt öt év is azt bizonyította be, hogy nem valószínű, hogy lesz aktívabb időszaka ennek a zenekarnak. Akkor viszont szerettük volna szépen lezárni, megérdemeljük mi is, a barátaink is, meg azok az érdeklődők, akik szerették a zenekart. Az elmúlt öt évben nagyjából egy-két koncertet játszottunk évente, húsz-huszonöt dalos merítésből, ezt viszont már nem szerettük volna folytatni. Emlékszem a nem is olyan régi önmagamra, aki kifogásolta a zenekaroknál a hiányzó kreatív energiákat meg az igényt arra, hogy valami újat mondjanak. Ezt én nem szerettem volna csinálni. A zenélés meg a zenélés iránti szeretet az ugyanúgy megvan mindannyiunknál, csak már teljesen más az érdeklődésünk, meg az energiáink, ahhoz képest amikor még nyakig benne voltunk ebben a sztoriban. Ha nem látunk jövőt, akkor viszont zárjuk le szépen és ünnepeljük meg, ami volt.
Az említett öt éves periódust megelőzően, amikor évente egy-két koncertet játszottatok, hogyan nézett ki a zenekar élete?
Peti: Volt egy csúcsidőszaka zenekarnak, a 2010-es évek elején-közepén. Akkor kifejezetten aktívak voltunk és sokat játszottunk. A 2017-es, Minden villany ég című nagylemezhez viszont már úgy kellett összeterelni a kreatív energiákat. Én nagyon szeretem, és szerintem jó lemez is lett, de akkor már érződött, hogy mindenki kicsit másfelé van és kezdünk kifogyni a közös akaratból.
Az Óriás mellett a Turbo is hasonló tendenciát követett az utóbbi években, és évente csak pár alkalommal adtatok koncertet. Ennek is hasonló motivációk állnak a hátterében?
Balázs: Igen, nagyon hasonlít ahhoz, amit Peti is elmondott. Mindig valami újat szerettünk volna csinálni, új számokat és nem akartuk ismételni magunkat. Nekünk is van magyar anyagunk, próbálkoztunk különböző dolgokkal, és nem akartunk senkinek megfelelni.
A Turbo pár évvel előbb alakult, de a két zenekarnak szinte a kezdetek óta nagyon hasonló a története. Nálunk is ugyanez volt a megállapodás, hogy ha azt érezzük, hogy fogynak az energiák, akkor nem játszunk, mert annak semmi értelme. Vagy bemegyünk, meghalunk a próbán, és akkor lesz egy jó anyag, vagy nem. És amikor eljött ez a pillanat, akkor eldöntöttük, hogy egy kicsit megállunk. Pár évig mi is bevállaltunk évente egy-két bulit, ha érkezett ilyen kérés. Tudatosan nem kerestük ezeket a lehetőségeket, ha adódott egy alkalom és úgy éreztük, hogy elindít bennünk valami szikrát, akkor vállaltuk a koncertet, ahogyan most is történt. Petiék intéztek hozzánk egy megtisztelő felkérést, amire mindenki egyöntetűen igent mondott.
Peti: Részünkről egyértelmű volt, hogy ha csinálunk egy lezárást akkor az mindenképp legyen olyan esemény, ami az egész korszakot felöleli és bearanyozza. A zenekar pályafutása alatt a Turbo volt az, akivel a legszorosabb volt a kapcsolatunk, még akkor is, ha a rockzenének nem pontosan ugyanabban a szegmensében voltunk, de akkoriban olyan pici volt a könnyűzenei tortában a rock szelet, hogy mégis nagyon közel álltunk egymáshoz.
Hogy kezdődött a két zenekar közös pályafutása?
Peti: A Turbo egy-két évvel korábban alakult, mint az Óriás, és velük együtt tartottuk a bemutatkozó koncertünket a Blue River Állóhajón.
Balázs: Emlékszem, hogy a plakáton egy robot szerepelt, de azt sose értettem, hogy miért.
Peti: Ákos (Örményi Ákos Óriás-basszusgitáros – a szerk.) nagyon bírta a robotokat és akkoriban azokat rajzolgatni is szerette, szóval megrajzolta azt a robotot, ami végül az első koncertünk plakátja lett.
Balázs: Tizenöt éve várok erre a magyarázatra. Nekünk akkoriban nagyon pszichedelikus plakátjaink voltak és fura volt ennek a flyernek a koncepciója, a sok korábbi plakátunk után. Legalább ezt is megtudtam, hogy Ákos szerette a robotokat.
Peti: Ez egy nagyon szép keretes sztori, hogy a Turbóval kezdtük és a Turbóval is zárjuk le az Óriás történetét. Nagyon szurkoltunk, hogy ráérjenek és elfogadják a meghívást. Így, hogy a Turbo a másik fellépője az estnek, egy kis időutazásba is átmehet a koncert.
Balázs: Pláne akkor, ha mindenkinek eljönnek az ex csajai, meg az ő párjaik, ami önmagában már egy teltházat predesztinál. Az évek alatt egyébként több emlékezetes koncertet is nyomtunk együtt, mint a Corvintetős évzárók. A végére még Pándi Balázs hiányozna egy DJ szettel, akkoriban ő még Pun DMC néven nyomta. Nagyon sok közös emlékünk van, úgyhogy bízunk abban, hogy azok az emberek, akikkel éveken át pörögtünk, megjelennek és egy nagy időutazós happening lesz a végén.
Fel tudjátok idézni, hogy hogy zajlott a legelső közös bulitok?
Balázs: Abszolút! Én már csak azért is, mert életemben a legrosszabb koncertképsorozat akkor készült rólam és a zenekarról is. Gyakorlatilag ötven fok volt a hajón, aminek a belseje fából volt, és nem lehetett kinyitni az ablakokat, ami így nagyjából szaunaként üzemelt. Időközben eltörtem a mikrofonállványt, ami után a tulajok nagy seggfejjé változtak, az első szám után behívtak hátra és majdnem összevertek, de megúsztam élve. A hőmérséklet mellett pokoli volt a hangzás is, de nem ez volt a lényeg, hanem az energiaátvitel az viszont átment, és a képek is ezt mutatják, habár a nyári ötven fokos szaunában a közönségen is látszott a meggyötörtség. Ráadásul mi be is voltunk öltözve, volt rajtunk nyakkendő meg mindenféle kiegészítők, talán ki is voltunk festve, és hát az is egy elég rossz döntés volt. Erről a nevezetes alkalomról a kedves barátaim által készített botrányos képek is tanúskodnak.
Peti: Mi ugyanezt a koncertet nagy izgalomként éltük meg. Első alkalom, ami ráadásul egy bemutatkozó est, és ez mindig iszonyatos megterhelő mentálisan, de én úgy emlékszem, hogy nagyon jó buli volt. Elsőből sosincs kettő.
Nekünk volt előtte egy zenekarunk, az Annabarbi, amit anno Ákossal csináltuk és nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hogy fogadják majd az érdeklődők ezt az új korszakot a mi életünkben. Biztos, hogy aranyosan bénák voltunk, sok mindent elrontottunk, de az már az első koncerten visszaigazolódott, hogy ez nagyon szuper, csináljuk tovább!
Van valamilyen hasonlóság abban, ahogy akkor készültetek az első bulira meg most készültök az utolsóra?
Balázs: A felkészültségi állapot nagyon hasonló. Eléggé lókötők vagyunk ilyen szempontból. A Turbo alapvetően technikás rockzene, de a mi zenei stílusunkra inkább az jellemző, hogy ha jön egy vibe, akkor az elvisz minket egy jó irányba. Meg kell találnunk önmagunkat, hogy jól érezzük magunkat a saját zenénkben. Mindig ezt mondtuk, hogy nem nagyon volt két egyforma Turbo-buli és ez se lesz egy szimpla menet, fizikálisan sem. Utol kell érnünk a korai énjeinket, akik energikus dalokat írtak, hogy azokat jól el tudjuk játszani most is.
Említetted, hogy az utóbbi öt évben tudatosan alakítottátok úgy, hogy évente egy-két koncertet adjatok, amik között mindig szerepelt a Fishing On Orfű is.
Peti: Én szervezem is a fesztivált és mindig adott volt a meghívás a zenekar számára, a Fishing pedig a zenekarnak is tök jól illett a stratégiájába. Év közben volt egy budapesti klubkoncertünk, általában ősszel vagy télen, nyáron pedig egy szabadtéri, amire a Fishing volt a legalkalmasabb, hiszen mondhatni a fesztivál közönsége a legkompatibilisebb a miénkkel. Adta magát, hogy így fedjük le az országos közönségünket.
És most az utolsó előtti Óriás-koncertre is visszatértetek a Fishing On Orfűre.
Peti: Ezzel a búcsúzás felén már túlvagyunk, ha lehet így fogalmazni. Érdekes a pszichológiája ennek a búcsúzásnak, szerintem nekem majd utólag fog leesni, hogy tényleg lezártuk. Most még inkább készülünk, és feladatként tekintünk rá, minthogy érzelmileg nagyon belemerüljünk ebbe.
Visszatérve a Fishingre, nagyon jól éreztük magunkat most is. Trióban játszottunk, az időkorlát is szűkösebb volt, ami egy rövidebb repertoárt enged meg, míg az akvás búcsúbuli hosszabb, nagyobb hangvételű, vendégekkel tűzdelt, több dalt felölelő koncert lesz. Egyébként én már a Fishing-próbák közben is elérzékenyültem, amire egyáltalán nem számítottam. Szóval az orfűi koncert egy sokkal koncentráltabb és odafigyelősebb műsor lett, attól függetlenül, hogy nem sokkal előtte elestem robogóval, amiből végül nem lett nagy baj, megzúzódott a vállam, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy nehezebben mozogjon a bal karom. Nem igazán tudtam megemelni, ami a gitározás művészetében viszonylag nagy hátrány. De hála istennek a koncerthez közeledve ez rendeződött és a fellépés napján már a gitározás nem okozott problémát, csak a hangolás, pont a hangolókulcsoknál volt a fájdalomhatár a karemelésben. Arra számítok, hogy az Akvárium-koncert annyival felszabadultabb lesz, hogy koncert előtt egy perccel nem azon fogok izgulni, hogy egyáltalán le tudom-e játszani. Nem is készültem kínos konfokkal, hogy bocs srácok, de nem bírom mozgatni a kezemet, úgyhogy innentől csak dob, basszus és ének lesz, vagy tudom pengetni az üres húrokat. Voltak ilyen verziók a fejemben, de szerencsére nem így lett, és így extra energiák is felszabadultak.
Van olyan eleme az akváriumos műsornak, amit mindenképp be szeretnétek építeni a tényleges búcsúbuliba?
Balázs: Zámbó Jimmy: Nézz le rám, ó Istenem!
Peti: Mi Zámbó Jimmytől a Még nem veszíthetek dalt játszottuk egyszer egy Gumizsiráf díjátadón, de nem hiszem, hogy megszavazzuk, bár tény, hogy a zenekarnak nagyon fontos része volt a feldolgozások világa a Rossz vértől, az Ossianon át, Zámbó Jimmy-ig.
Balázs: Én csak vicceltem. Komolyan?
Peti: Persze, mi játszottunk Zámbó Jimmyt. Ahogy a rockerek mondják: megdörrent a nóta. Visszatérve a kérdésedre, nálunk inkább az a kérdés, hogy a vendégeket hogyan illesszük be dramaturgiailag az est ívébe. Fontos, hogy mindenki ott legyen, akinek van kapcsolódása a zenekarhoz, és megpróbáljuk felidézni, amit együtt csináltunk a múltban. Ebből van, ami teljesen egyértelmű, ha valaki arra tippelt, hogy Pálinkás Tamás lesz a Rossz vérben, az jól tippelt, viszont az, hogy a volt tagok melyik dalokban fognak játszani, az legyen meglepetés. Izgalmas feladat úgy összerakni a dalsorrendet, hogy hűen megidézzék az elmúlt tizennyolc évet, és jóleső legyen hallgatni is meg játszani is.
Hogy néz ki a továbbiakban a zenei életetek a búcsúkoncert után?
Balázs: Simán lehet, hogy ez a buli majd inspirálni fog minket arra, hogy csináljunk valami újat, de az is lehet, hogy minden marad a jelenlegi állapotban. Egyelőre a szeptember 14-ei koncertig látunk, ami előreláthatólag nagyon jó bulinak ígérkezik, mivel nagyon jó hangulat övezi a tagokat, a zenekarokat, meg a közönségünket is.
Peti: Ez nagyon jó kérdés, én egyelőre még nem tudom. Nekem 2019-ben elindult egy szólóprojektem, ami most szintén pihenőpályán van. Mostanában a zenével való kapcsolatom legaktívabb eleme, hogy lemezeket csinálok fiatal feltörekvő előadóknak, amit szintén nagyon szeretek, de az mégsem olyan, mint amikor az ember a saját művészetét bontakoztatja ki. A gyerekeim rávilágítottak arra, hogy az egyetlen biztos dolog a világegyetemben a változás, úgyhogy annak is komoly esélye van, hogy ez változni fog.
Az utolsó koncertre jegyek még kaphatók, részletek az Akvárium, az Óriás és a Turbo felületein, valamint a koncert eseményénél.
