Hirdetés
Hirdetés

Untitled Love Song – Premieren emil és Manoya közös feldolgozása

Biljarszki Emil (ex Korai Öröm és Fókatelep, most Meszecsinka) a zenekaros elfoglaltságai mellett saját dalokat, zenéket is ír. 2017-ben a Narrator Records kiadásában jelent meg lemeze, azóta inkább single-kkel jelentkezik. Két hónapja a River c. dala jelent meg. Főleg anyanyelvén, bolgárul ír szöveget, most kivételesen egy angol nyelvű dal született.

„Nem szoktam feldolgozásokat csinálni és angolul írni dalszöveget, most sikerült mind a kettőt elkövetnem. Egy nagy életkanyar közepette utaztam a semmibe és hallgattam a Swans vezér Michael Gira akusztikus formációjának egyik dalát, amely tökéletesen passzolt a hangulatomhoz. Feljött ez a szöveg és ráfeküdt a zenére. Később tűnt fel, hogy az eredeti dal szerzője ugyanolyan helyzetben volt, mint én, amikor írta a dalt. Suicide soulnak mondanám a stílusát.

Manoya hangja és személyisége tűnt a legjobbnak hozzá, ezért őt kértem fel és nem bántam meg. Szesztay Dávidnál (Santa Diver, Kiscsillag) vettük fel, ő játssza a basszust. Fenyvesi Marci, akivel épp az új Meszecsinka albumon dolgozunk, keverte és masterelte. Övé a Weird Mix is, azoknak, akiknek túl szép az eredeti.”

Manoya a mostani önmagáról:

„Az én házam táján minden egészen rendben, szorgos napok tartanak ébren és éberen. Az idegrendszeremet a hálás gyereknevelés és a gyümölcsfák metszegetése tartja karban, az izmaimat rendszeres úszás, cipekedés, elmémet pedig a tanulás – újra diák vagyok!
A ZENE, az ÍRÁS pedig leginkább jutalom, éjszakai kikapcsolódás, ami reggelre kisimít. Havi egy-egy koncert belefér.
Amúgy Manoya életében ez a kollaborációk beérésének éve, miközben 2022 végére a harmadik Manoya-album is összeáll majd – ez nagy a terv!”

Itt a szintén friss River is:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók