Hirdetés
Hirdetés

Ünnepelni szeretünk, de magunkat annyira nem – Anima Sound System-interjú Prieger Zsolttal

prieger zsolt mti-foto.jpgAz idei Campus fesztiválon az Anima Sound System is fellép, akik jövőre ünneplik 20. születésnapjukat. A számos változáson átesett együttesből Prieger Zsolt zenekarvezetővel beszélgettünk az Anima második x-éről, a külföldi sajtó érdeklődéséről és jövőbeni tervekről.

Jövőre lesztek 20 évesek. Terveztek valamit a jubileumra?
Amit eddig is. Lemezeket, dalokat, remixeket, projekteket. Az, hogy lesz-e nagy születésnap, még nem tudjuk. Ünnepelni szeretünk, de magunkat annyira nem, úgyhogy majd még megátjuk. Közben készülnek az új Anima-dalok, a közelmúltban pedig Gergácz Gáborral közösen csináltunk egy új zenekart is, a Sword and Scythe-ot. kihoztunk egy új albumot 14 dallal, ezt ősztől élőben is előadjuk. Emellett van más is. Feleségemmel, aki Fedora néven szintén zenét csinál és énekel, tervezünk egy közös albumot. December 4th a neve a duónak, és azokat a dalokat adjuk elő, amiket hozzá írtam akusztikus gitáron az elmúlt hónapokban. A név meg azért ez, mert aznap volt az esküvőnk. Sok minden van a fejemben még ezen kívűl is, fociblogtól egyéb tervekig, majd meglátjuk mit tudok megcsinálni belőlük a közeljövőben.

Az elektronikus zene világszintű térnyerése mennyire befolyásolja a jövőbeni terveiteket?
Sose érdekelt önmagában egy műfaj sem, egyszerre vagyok hardcore-, blues- vagy techno- és dub-rajongó. Vagy megveszekedett metál- és sludge-fan. Vagy Black Flag- és Clash-istenítő. Az Anima mindig is dalokat csinált, bár bejártuk a stílusiskolákat is, de csak játékosságból és szórakozásból. A skatulyákkal már a 90-es évek elején nem tudtam mit kezdeni. 20 éve csináljuk, és a vágyam az, hogy bármit hozunk létre a jövőben, akár lemezt, akár DJ-settet Gergővel, bármit, abban benne legyen a szívünk. Kábé ennyi, amit akarok. 

Évekig remek sajtótok volt külföldön is. Megmaradt ez az érdeklődés vagy már kevésbé foglalkoznak veletek külföldön?
Az első 10-15 évben bejártuk egész Európát, volt, ahol többször is játszottunk, voltunk spanyol turnén, a Benelux-országokban, rengeteg cseh, lengyel, német, orosz és francia fesztiválon. Az első Buddha Bar-válogatáslemezzel eljutottunk mindenhova a világba, az USA-ban még egy önálló válogatásalbumot is megjelentettünk. Amióta inkább magyar nyelvű dalokat írunk megint, az Animát jellemzően hazai vizeken hajóztatjuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne jártunk volna az elmúlt 1-2 évben is Londonban vagy Szocsiban, az orosz filmfesztiválon fellépőként. Nagy kaland volt és nagy találkozásokat élhettünk át. De legalább ennyire várom a hétvégi Campus Fesztivált is. A koncertek mindegy, hogy hol vannak, egyformán élvezem őket. Nem, bocsánat, mégsem. A legjobban Erdélyben szeretünk koncertezni, semmivel sem összehasonlítható érzés. És hálaistennek sokat is járunk oda.

Mikorra várható tőletek új lemez?
Szerintem még idén kijövünk új dallal, a többi majd eldől. Megcsináltuk Szabolcs öcsémmel és Németh Gergővel körülbelül 10 dal vázlatát, írtam már több szöveget is, de az időzítést még nem tudom pontosan. Amit tudok, hogy Fanni nagyobb szerepet fog kapni és jobban meg fogja mutatni a hangját.

Fogtok még fizikai formában megjelentetni hanganyagot?
Én azt szeretem, ha egy dal vagy egy lemez minél több formátumban elérhető. A mai napig veszek lemezeket, szeretem kézbefogni, szagolgatni, szeretgetni őket. Úgyhogy szerintem több médiumon keresztül lesznek majd hallhatóakk az új Anima-dalok.

Advertisement
38,982KedvelőTetszik
3,057KövetőKövetés
3,800FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló