Hirdetés

Underground meditáció a Dürerben – Nyerj jegyet az Om budapesti koncertjére!

OM20122.jpgIsmét nem mindennapi koncertre készülhetnek a zenei különlegességeket kedvelők. A tavaszi Sleep koncert után jövő kedden az Om teszi tiszteletét Budapesten. A bulira most jegyet is nyerhet két szerencsés olvasónk, amennyiben helyesen válaszol egy kérdésünkre a zenekarral kapcsolatban.

Ehhez nem kell mást tenni, mint játszani, ennek részeként pedig legelőször is lájkolni a Lángoló Gitárok, valamint a Concerto Facebook-oldalait, majd pedig a jatek@langologitarok.hu címre egy Lángoló-Om-játék tárgyú levélben elküldeni nekünk a választ.

A kérdésünk pedig: melyik zenekar(ok)ban játszik még Al Cisneros? A játék során ezúttal is fontos, hogy a megfejtések az imént megadott tárgyú levélben érkezzenek, aki nem így küldi a megfejtést, biztosan nem fog nyerni. A válaszokat vasárnap éjfélig várjuk, a nyertest emailben értesítjük.

A civilben sakkoktatóként is tevékenykedő Al Cisnerost nem igazán kell bemutatnunk a stoner/doom stílus kedvelőinek, hiszen amellett, hogy a nemrég Budapesten játszott Sleep alapítótagja volt, olyan zenekarokból is ismerős lehet, mint az underground supergroupnak is nevezhető Shrinebuilder, amellyel Scott Wino Weinrich és egyéb kultuszfigurák társaságában három nap alatt kisujjukból a kirázták az utóbbi évek egyik legjobb doom lemezét.

Az Om zenéjét áthatja egyfajta filozofikus, vallásos jelleg, és bár kezdetben szinte csak dob, basszusgitár és ének hangszereléssel dolgoztak, az idei Advaitic Songs című lemezükön már számos vendégzenész szerepelt, akik vonós, fúvós és ütőhangszerekkel színesítik a dalokat.

Az Om pályafutásának egyik leghíresebb momentuma egy 2007-es jeruzsálemi koncertjük volt, ahol több mint öt órán keresztül zenéltek. A koncert felvételének egy részét később lemezen is kiadták.  Cisneros szerint ez az alkalom minden bizonnyal egyszeri és megismételhetetlen volt, ami éppen annak köszönhette létrejöttét, hogy a fellépés előtti napokban lehetőségük volt személyesen is megismerkedni a Szent Város nevezetességeivel, melyek az ott tartózkodó rengeteg zarándokkal együtt komoly hatást gyakoroltak a zenészekre. Persze azért egy „átlagos” OM koncert sem nélkülözi az átszellemülést, erről kedden mindenki személyesen is meggyőződhet.

a Concerto Music bemutatja:
2012. szeptember 18., kedd 19 óra
Budapest, Dürer Kert
OM koncert
Belépő: elővételben 3900 Ft, a koncert napján 4500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Concerto Weboldal: www.concerto.hu
Concerto Facebook: www.facebook.com/pages/CONCERTO-Music/252910760447?ref=ts
Lángoló Facebook: www.facebook.com/langologitarok?ref=ts
Om Web: www.omvibratory.com
Om Facebook: www.facebook.com/pages/Om-band/369676726426218

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló