Hirdetés

Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Ezzel a dallal:

Az egyébként meglepetés volt, hogy a nemzeti zsűrik szavazása után az ukránok nem az elsők voltak, hanem csak negyedikek, de a közönségszavazat eldöntött mindent. Olyan sok pontot kaptak ott, hogy minden hátrányukat behozták.

Persze az egész idei Eurovíziós Dalfesztivál az ukránokról, és a mellettük való kiállásról szólt, így csoda lett volna, ha nem ők nyerik az amúgy sem a dalokról szóló showműsort, miközben az oroszokat kizárták a versenyből.

A Kalush Orchestra tagjai egyébként próbálni sem tudtak előzetesen a műsorra, az országot is csak külön engedéllyel hagyhatták el (mivel hadra fogható férfiak), ráadásul az egyik tag otthon is maradt a fronton harcolva. A torinói döntőben az Oleh Psziuk énekes azt mondta a színpadon, hogy

„Kérlek, segítsetek Ukrajnának, Mariupolnak. Segítsetek az Azovsztalnak most.”

A győzelem azt is jelenti, hogy jövőre Ukrajna rendezné az Eurovíziót, Volodimir Zenelszkij pedig be is jelentette, hogy szíve szerint az oroszok által földig rombolt és jelenleg általuk is ellenőrzött Mariupolba vinni a műsort. Az ukrán elnök szerint amúgy pont úgy nyerik majd meg a háborút, mint a dalversenyt.

A siker után nem sokkal kitették a nyertes dal klipjét is a megosztókra. Az eredetileg a szerző anyjához szóló dal szövege a háborús képekkel már teljesen más értelmet kapott:

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk