Hirdetés

Újragondolta a Xiaomi a mobilos fényképezés jövőjét

Javában zajlik Barcelonában az Mobile World Congress, ahol a gyártók sorra mutatják be az újdonságaikat. A Xiaomi meglehetősen izgalmas termékcunamival készült, és tulajdonképpen a kamerás mobil kifejezést újragondolva bemutatta a mobilos kamerát, ami egészen izgalmas helyzetet teremt.


Leica, a fotósok álma

Ha valaki komolyabban kezd érdeklődni a fotózás iránt, akkor egy idő után óhatatlanul kikacsingat a mobilok világából, és elkezdi keresni, hogy milyen komolyabb gépet vegyen. Ha igazán mélyre ássa magát, akkor nagyon valószínű, hogy előbb-utóbb eljut addig, hogy a Leica minden tekintetben izgalmas választás lenne, csak hát árban fogalmazzunk úgy, hogy nem éppen könnyen elérhető. Mióta azonban ők is belekóstoltak a mobilos fotózás rejtelmeibe, annyit változott a dolog, hogy meg lehetett tapasztani a leicás életérzést úgy, hogy közben a telefon mint készülék is meglehetősen jó választásnak bizonyult. És ebben most jött egy következő lépcsőfok.

A mobilos fotózásnak megvannak a maga határai, ami leginkább abból fakad, hogy a fizika az makacs dolog, és hiába a sok fejlesztés, vannak olyan alaptörvényei a tudománynak, amelyeket a legmodernebb technoológia sem tud újraírni. Mondjuk az, hogy az optika mérete kihívást jelent a gyártóknak, és ezzel együtt egészen egyszerűen a zoom képességet is lehet valameddig fejleszteni, de azért a fizika közbeszól itt is, ahogyan a telefonok kialakításában is. Na ebben jön most hatalmas változás. Moduláris megoldásokkal egyébként már próbálkoztak a múltban, volt a Samsungnak is olyan készüléke, ami egyszerre volt digitális fényképezőgép is telefon, és anno a Lenovo is piacra dobott olyan telefont, amelynek a hátlapjára egy szintén legendás gyártó, a Hasselblad modulját lehetett rátenni. A Xiaomi pedig egy Photography Kit bővítménnyel készült, de ne szaladjunk ennyire előre.

Xiaomi 15 Ultra – ezer közül is felismerhető

A klasszikus fényképezőgép-dizájn ihlette a Xiaomi 15 Ultra-t, ami 6,73 hüvelykes AMOLED kijelzővel rendelkezik, amely a 3200 nites csúcsfényerejével kifejezetten napos környezetben is jól teljesít, a készülék strapabíró, de közben könnyű, és kézreáll. Ha már fotózás, fontos megjegyezni, hogy 14 mm-től 200 mm-ig terjedő optikai szintű zoommal felszerelt. Csúcsminőségű optikai kialakítása egy Leica Summilux lencsékkel ellátott főkamerát tartalmaz, amely egy 8P aszférikus, nagy áteresztőképességű lencsével van felszerelve, és kettős antireflexiós (AR) bevonattal rendelkezik.

Az 50 MP-es Sony LYT-900 képszenzor és a Leica 23 mm-es, 1 hüvelykes főkamerája biztosítja, hogy gyenge fényviszonyok és éjszakai fényképezés során, is lehetőség legyen élénk és élethű képeket készíteni. Portré- és utcai fényképezéshez egy 70 mm-es Leica lebegő teleobjektíves kamera működik a legideálisabb fókusztávolságon. Az iparágvezető 100 mm-es Leica 200 MP ultra teleobjektíves kamera pedig segít a távoli objektumok fényképezésében, 100 mm-es fókusztávolsággal, amely 200 mm-re bővíthető az érzékelőn belüli zoom technológia segítségével. A négy kamerás rendszert a 14 mm-es Leica ultra széles látószögű kamera egészíti ki, amely tág perspektívát kínál lenyűgöző tájképek és csoportképek készítéséhez. 

Íme a Xiaomi 15 széria. Fotó: Xiaomi

Nem csak fotózáshoz jó választás, ugyanis képes 4K videókat rögzíteni 120 fps sebességgel, de támogatja a Dolby Vision 4K 60fps videófelvételt, valamint a 10-bites Log videófelvételt minden fókusztávolságon. Ez már így is meglehetősen profi, de a Xiaomi 15 Ultra Photography Kit Legend Edition teszi külsőleg is igazán professzionálissá. Jellegzetes piros dekoratív gyűrű, egy egyedileg tervezett felhasználói felület a kamera Fastshot módjában, levehető hüvelyktámasz és fényképezőgép gombok, egy többfunkciós 67mm-es szűrőadapter gyűrű, valamint egy integrált 2000mAh-s akkumulátor a hosszabb használhatóság érdekében is a csomag része.

Xiaomi 15 – érdemes rá odafigyelni

Vulkánt formázó dekorációval érkezett a kompalt, 6,36 hüvelykes kijelzővel rendelkező Xiaomi 15, amely tripla kamerás rendszert kínál. A főkamerája egy Leica Summilux optikát rejt, amely 7P aszférikus, magas átvitelű lencsével rendelkezik, tükröződésgátló bevonattal, és egy nagy ƒ/1.62-es rekesszel a Light Fusion 900 nagy dinamikájú érzékelővel ellátott kamera professzionális szintű fényképezési élményt kínál három kulcsfontosságú fókusztávolságon: 23, 28 és 35 mm-en. A részletes teleobjektív felvételekhez a Xiaomi 15 egy Leica 60mm-es lebegő teleobjektív kamerát használ, amely egy 50MP érzékelőt alkalmaz, így képes az apró részletek távoli rögzítésére és lenyűgöző makrófelvételek készítésére akár 10 cm-es távolságról is. Ezen kívül a Leica 14mm-es ultraszéles kamerája 50MP felbontással és egy nagy ƒ/2.2-es rekesszel új kreatív lehetőségeket nyit, lehetővé téve a lélegzetelállító széles látószögű fényképezést. A Xiaomi Master Videography lehetőséget biztosít a felhasználóknak stúdióminőségű videófelvételek készítésére, a fő kamera pedig 8K felvételt támogat 30fps sebességgel és Dolby Vision videót 4K 60fps sebességgel minden fókusztávolságon.

Mindkét készülék olyan felszereltséggel érkezik, mint a Snapdragon 8 Elite Mobile Platform processzor, ami a legenergiaigényesebb feladatokat is gond nélkül megoldja. A Xiaomi 15 Ultra egy 5410mAh, a Xiaomi 15 pedig 5240 mAh akkumulátorra érkezik

Hyper, hyper!

Ha valaki emlékszik a Scooter nehezen feledhető slágerére, akkor annak tetszeni fog az is, hogy a Xiaomi újragondolta ezt. Jó, nem valószínű, hogy a Scooternek bármi köze van ehhez, de az a helyzet, hogy a Xiaomi HyperOS 2- három kulcsfontosságú technológiai újításáról, úgy mint a Xiaomi HyperCore, a Xiaomi HyperConnect 15 és a Xiaomi HyperAI, azonnal ez ugrik be. A HyperAI olyan elemellek, mint az AI Writing és az AI Speech Recognition, valamint számos más fejlesztéssel, a hatékonyságot növeli, Xiaomi HyperCore technológia garantálja az optimális rendszersebességet és teljesítményt, a rendszerszintű alkalmazásfrissítéseket és egyebeket, HyperConnect pedig lebontja az eszközök, platformok és ökoszisztémák közötti határokat, beleértve a táblagépeket és az iOS/macOS platformokat is.

A  promóciós időszak alatt (2025.március 3-23., vagy a készlet erejéig) a Xiaomi 15 okostelefon vásárlása esetén, érvényes regisztrációt követően a vásárlók egy ráadás Xiaomi Robot Vacuum S20 robotporszívót kapnak,  Xiaomi 15 Ultra okostelefon vásárlása esetén pedig a vásárlók egy ráadás Xiaomi Robot Vacuum S20 robotporszívót és exkluzív Xiaomi 15 Ultra Photography Kit-et kapnak ajándékba. 

A Xiaomi 15 három színváltozatban (Fekete, Fehér, Zöld), 12GB+256GB tárhelyváltozatban 399.990 forintos ajánlott fogyasztói áron, míg a Xiaomi 15 Ultra Fémes Ezüst színben 16GB+512GB tárhelyváltozatban 599.990 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható. 

Még csak a kezdet

Azt mondtuk, hogy termékcunami, és ezzel nem túloztunk.

Xiaomi Pad 7: A Xiaomi Pad 7 Pro és Xiaomi Pad 7 újradefiniálják a munkát és a szórakozást mind a professzionális, mind pedig a hétköznapi felhasználók számára. A Xiaomi Pad 7 sorozat egy AI-alapú, munkavégzésre tervezett táblagép, amely a felhasználókat segíti a feladatok hatékony elvégzésében és a zökkenőmentes multitaskingban. A Pad 7 Pro  zökkenőmentes multitaskingot és hatékonyságot biztosít. A 32MP AON elülső kamera és az 50MP hátsó kamera professzionális szintű fényképezést és videózást tesz lehetővé. A Wi-Fi 7 pedig  villámgyors csatlakozást biztosít, míg az oldalsó ujjlenyomat-olvasó fokozza a biztonságot. A Xiaomi Pad 7 vagy Xiaomi Pad 7 Pro tablet vásárlása esetén, érvényes regisztrációt követően a vásárlók egy ráadás billentyűzetes tokot kapnak. A Xiaomi Pad 7 három színváltozatban (Kék, Szürke, Zöld), 8GB+128GB tárhelyváltozatban 164.990 forintos ajánlott fogyasztói áron, valamint 8GB+256GB tárhelyváltozatban 179.990 forintos ajánlott fogyasztói lesz megvásárolható, míg  Xiaomi Pad 7 Pro Szürke színben, 8GB+256GB tárhelyváltozatban 219.990 forintos ajánlott fogyasztói áron, valamint 12GB+512GB tárhelyváltozatban 249.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kapható. 

A most bemutatott Xiaomi eszközök

Xiaomi Buds 5 Pro:  A Xiaomi izgalmas fülhallgatót is bemutatott, amely a Snapdragon Sound™ Technology Suite és a Qualcomm® aptX™ Lossless technológia segítségével azt ígéri, hogy újradefiniálja a vezeték nélküli zenehallgatást, 48 kHz/24bit hangzást biztosít nagy, akár 2,1 Mbps átviteli sávszélességgel. A kettős erősítő, koaxiális, három meghajtós rendszer mély basszust, kiegyensúlyozott középtartományt és tág hangképet biztosít. Az akár 55 dB-es hibrid aktív zajszűrés (ANC) segítségével a Xiaomi Buds 5 Pro alkalmazkodik a különböző környezetekhez, és blokkolja a zavaró háttérzajokat. A mindennapi kényelmet szem előtt tartva, a fülhallgató támogatja a két eszközhöz való csatlakozást, a személyre szabott térbeli hangzást és a megnövelt akkumulátor élettartamot, hogy használója megszakítás nélkül élvezhesse a zenét. Az akkumulátor töltőtokkal együtt akár 40 órányi üzemidőt és 4,5 órányi lejátszást biztosít mindössze 10 percnyi gyorstöltéssel. Titán és Fehér színben, 79.990 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható.

Xiaomi Buds 5 Pro (Wi-Fi): Vége a bluetooth hanglejátszásnak? Az első fülhallgató, amely közvetlen Wi-Fi csatlakozást támogat az okostelefonokkal, és iparágvezető, veszteségmentes audio élményt kínál. A Snapdragon Sound™ technológiai csomag és a Qualcomm® XPAN technológia erejével a Xiaomi Buds 5 Pro (Wi-Fi) 96 kHz/24 bit-es veszteségmentes átvitelre képes akár 4,2 Mbps adatsebességgel. Fekete színben, 89.990 forintos ajánlott fogyasztói áron lehet majd megvenni. 

Xiaomi Watch S4: A Xiaomi Watch S4 prémium megjelenítési élményt kínál 1,43 hüvelykes AMOLED kijelzőjével, amely 466 x 466 felbontással, 326 ppi sűrűséggel és sima 60Hz-es frissítési sebességgel rendelkezik. Az eszköz a fitnesz és egészségkövetés érdekében, a továbbfejlesztett, saját fejlesztésű algoritmusának köszönhetően, folyamatosan monitorozza a szívritmust, a vér oxigénszintjét, a stressz szintjét és az alvási mintázatokat. A szívritmus-monitorozás pontossága eléri a 98 százalékot, megbízható, többdimenziós egészségügyi elemzést kínálva. Fekete színben, 89.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kínálják.

Xiaomi Electric Scooter 5 Max: A Xiaomi Electric Scooter 5 Max újradefiniálja a városi közlekedést a fejlettebb, elülső duál-hidraulikus rugós és hátsó duál-rugós felfüggesztési rendszerével, amely simább utazást biztosít, csökkenti a kéz- és lábzsibbadást, és javítja az általános kényelmet, még egyenetlen utakon is. Ezenkívül a rendszer csökkenti a kopást, meghosszabbítva a roller élettartamát és biztosítva a hosszú távú megbízhatóságot. 269.990 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,161KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,130FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek