Hirdetés
Hirdetés

Újra összeáll a Warpigs

Hosszú csend után szeptember 14-én ismét koncertet ad a Warpigs. A rockzenekar pontosan 20 évvel ezelőtt alakult, és pár évre rá rögtön az ország egyik kedvenc zenekarává vált. A harminc körüli korosztály valószínűleg élénken emlékszik rá, hogy annak idején szinte minden Magyarországon koncertező világsztárral színpadra léptek, többek közt Bon Jovi, a Kiss, a Biohazard és a Type O Negative előtt. Két lemezt adtak ki, ezekről két dalhoz, a már említett Monte Carlóhoz és a Szandálhoz is olyan klip készült, amiket a mai napig emlegetnek. Utóbbit a most a Metallicával dolgozó Antal Nimród forgatta, aki a Szandál klipötlete alapján készítette a Kontroll című filmjét.

A zenekar a kilencvenes években élte fénykorát. Eszenyi Péter frontember 1999-ben elhagyta a csapatot, és bár még próbálkozott az együttes két énekessel életben maradni, rövid idő alatt véget ért a nagy korszak. Azóta 2-3 koncertre még összeálltak, de már jó ideje nem zenéltek együtt. Most viszont megtörik a csendet, és szeptember 14-én fellépnek a Zöld Pardonban.

„Szeretnénk a koncerten megidézni a kilencvenes évek végének hangulatát, hiszen az akkori időszak egyfajta aranykor volt a rajongóink és a zenekar életében is” – fogalmazott Eszenyi, aki jelenleg – ahogy testvére, Gábor, a zenekar dobosa is – Londonban él. – „Lesz sok vendégünk, többek között a korszak más jeles zenekaraiból, a Rémemberből és a Publo Hunnyból, valamint a zseniális C.H.I.P énekese, Balázs Bence is színpadra áll velünk ismét.” A zenekarnak több lekötött bulija nincs, idén már biztosan nem koncerteznek többet, tehát aki látni szeretné őket, az szombaton menjen el a Zöld Paronba.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló