Az Egyesült Államokból eredő Black Friday a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelenti, eredete arra vezethető vissza, hogy a kereskedők ilyenkor kiszórták az előző évekből maradt termékeket, hogy helyet csináljanak a karácsonyi szezon kezdetére érkező újaknak. A hagyományos szerint ez idő tájt kezdenek a könyvelésben a piros, veszteséges részből nyereségessé, vagyis feketévé válni. Ez az Egyesült Államokban mindig a Hálaadás utáni péntekre esik, ami idén 2020 november 27-e.
Itthon azonban ez általában egy hónapig tart, nem csak péntekre esik, sőt van aki nyáron is tart egyet.
Az Egyesült Államokban ilyenkor szoktak jönni a képek egymás haját tépő vásárlókról, verekedésekről egy olcsó TV felett, és megpakolt kosarakat fosztogató emberekről. Itthon azért békésebb a helyzet, a Black Friday hagyományosan az e-kereskedőkről szól, a csata online zajlik a 14 másodperc alatt elfogyó PlayStationért, tömegjelenetek maximum a személyes átvételnél alakulhatnak ki, de ott már nem megy vérre a küzdelem, vagy legalábbis nem a termékek miatt. A most bevezetett korlátozások és a vírushelyzet is az e-kereskedők pozícióját erősíti.
A nagy cégek egész évben erre készülnek
Várkonyi Balázs, az eMAG Magyarország és az Extreme Digital ügyvezető igazgatója a Lángoló kérdésére elmondta, hogy a két márkának már most szépen elkülönül az identitása, jövőre ez még hangsúlyosabb lesz. Ezáltal más típusú akciók, és más típusú termékeket és akciókat lehet várni az idei Black Friday-eken.
Az Extreme Digital elsősorban elektronikai, IT termékeket kínáló professzionálisabb márka, vásárlóinak többsége nagyvárosi férfi, így itt a geek, IT termékkörök, barkácstermékek, legók azok, amik igazán népszerűek.
Ezzel szemben az eMAG egy óriás piactér, amelyet sokkal több női vásárló látogat, és ahol sokkal jobban fogynak a napi fogyasztási cikkek, és az általánosabb elektronikai és szórakoztatóelektronikai termékek, gyerekjátékok a sokkal népszerűbb kategóriák.
A Media Markt fekete novembert tart, vagyis állandóan vannak különféle akciók, és még ehhez jön egy kuponnap is, az Euronics szintén kuponokkal készül, és valószínűleg a tavalyi év mintájára náluk nem Black Friday, hanem Fair Friday lesz, ami azt jelenti, hogy lehet nem olyan mértékűek az akciók, de azokkal nem trükköznek.
De hogy konkrét zenehallgató eszközökről is legyen szó, az Audiocentrum hifi bolt például november 20-29-ig tartja a Black Fridayt. Úgy tudjuk, olyan márkák lesznek akciósak, mint az Pro-Ject lemezjátszói, Exposure erősítők, Marshall hordozható hangfalak vagy a Kanto hangfalai, de általánosságban azt ígérik, hogy nem a beragadt termékeket szórják most ki, hanem amik amúgy is jól mennek.
Hogy miért van az, hogy több cég hetekig él Black Friday lázban, arra Várkonyi Balázs újságunknak elmondta, hogy a nagyobb cégek egész évben készülnek erre a napra vagy napokra, és ők már csak a forgalmuk miatt is kedvezőbb árakat tudnak kiharcolni a partnereiknél. A nagy kereskedők hatalmas fekete pénteki készleteket halmoznak fel, az egészet egy tudatos marketingeseményként fogják fel.
Az eMAG például képes arra, hogy a napi átlagos rendelésszám húsz-harmincszorosát is kiszolgálja ezen a napon. A többi cég is képes kapacitást növelni, de nem ilyen szinten, így ott nem feltétlenül előnyös az, ha egyetlen nagy akciós nap van, hanem a több kisebb célravezetőbb, és a végén ugyanúgy nagy számot tud produkálni, miközben nem csak a szervereik, de a többi kapacitásuk, raktárjk is bírja a terhelést, és a kiszállítások sem csúsznak.
Mire érdemes figyelni?
A legősibb trükk ami nem csak Black Friday, de bármilyen akciónál előjöhet az az, ha az akció előtt felviszik a termék árát, hogy az akció napján pont ugyanannyiért lehessen megvenni, mint egy héttel ezelőtt. Vagy kicsivel kevesebbért, de sokkal jobban mutat, hogy ez 70 százalékos kedvezményt jelent, mint ha kiderül, hogy valójában csak 10 százalékkal lett olcsóbb. A Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztók is árgus szemekkel figyelik ilyenkor a kereskedőket, mégis minden évben lehet találni olyanokat, akik így trükköznek. Ennek elkerülésére a legjobb módszer, ha egy jónak tűnő ajánlatnál az árösszehasonlítós oldalakon leellenőrzi mindenki (miután a kosarába rakta a terméket), hogy valóban olyan nagyon jó-e az az akció, ahogyan azt a kereskedő állítja. Az eMAG akcióival kapcsolatban Várkonyi azt mondta, hogy
Ténylegesen az évben ez a legolcsóbb nap, a fekete pénteki akcióban kínált termékeket korábban biztosan nem árusítottuk olcsóbban. Olyan előfordulhat, hogy egy terméket árultunk már hasonló áron, de olyan nincs, hogy az akciós termékeket korábban a fekete péntekinél olcsóbb lett volna.
A másik dolog, amire oda kell figyelni, hogy ilyenkor gombamód szaporodnak a kamu webshopok is, hihetetlenül olcsó telefonok, akciós laptopok, sportcipők, ékszerek vagy márkás órák lesznek hirtelen nagyon olcsók, vagy éppen annyira olcsók, amit még el is lehet hinni. Aztán az ember fizet a kártyájával, a pénze eltűnik, rosszabb esetben a kártyaadatainak is búcsút mondhat, és soha nem kap semmit, mikor reklamálna, akkor pedig kiderül, hogy a webshop már nem elérhető, a megrendelést visszaigazoló emailben szereplő telefonszám sem kapcsolható. Ezért a több éve működő, megbízható webshopokat kell keresni ilyenkor is. Kevésbé ismert üzletek esetében a felhasználási szabályzatot és az adatvédelmi szabályzatot kell megnézni, hogy egyáltalán van-e, és ha van, milyen cég áll mögötte. Ha így sem biztos valaki abban, hogy nem verik át, akkor érdemes az utánvételes fizetést választani, vagy célszerű egyszer használatos virtuális kártyával fizetni. De a legkifizetődöbb, ha inkább nem rendel senki gyanús helyről.
Ideje készülni a karácsonyra
Idén várhatóan sokkal többen lesznek azok, akik online rendelik meg az ajándékokat karácsonyra, ezért az eddiginél is extrémebb leterheltséget jelent majd a futárcégeknek. Ezért érdemes minél hamarabb letudni ezt a kört, aki pedig nem szeretne a személyes átvétellel bajlódni, az egyre több csomagautomatába is kérheti a megrendelt termékeket. Még távolinak tűnhet a karácsony, de idén is fennakadások lehetnek abban, hogy mikor érkeznek meg a csomagok, így mindenkinek azt javasolják, hogy tudja le a rendelést minél hamarabb, főleg ha akciósan elintézheti az ajándékvásárlást.