Hirdetés

Újra a vezetékes fülhallgató a menő

Nem akarjuk elvenni az örömét azoknak, akik karácsonyra bluetooth fülhallgatót kaptak, mert már mi is többször írtunk arról, hogy egy jó bluetooth fülhallgató valóban elég jó zenei élményt adhat, ráadásul kényelmes, kis helyen elfér, és nem is gabalyodik össze. Na de azok is megnyugodhatnak, akiknek nincs ilyenje, ugyanis egyre több hírességet, véleményformálót és egyéb menőnek számító embert lehet látni vezetékes fülhallgatóval.

A True Wireless Earbuds/Earphones (TWS), vagyis a valódi vezeték nélküli fülhallgatók történelme a közhiedelemmel ellentétben nem az Airpods megjelenésével indult, de a nem menővé válása nekik köszönhető.

Az első, a japán Onkyo nevű cég, nem túl fantáziadús Onkyo W800BT nevű fülhallgatója volt 2015-ben.

Nem lett olyan nagy siker, mert elég sokszor ledobálta a bluetooth, nagyon kevés ideig bírta az akkumulátor, ráadásul kényelmetlenségre is sokan panaszkodtak. Viszont maga a koncepció nagyon sokaknak megtetszett, így több cég is elkezdett gőzerővel dolgozni rajta. A népszerűségük kétségtelen, hogy az Apple-nek köszönhető.

Viszont mostanra annyira sok embernek van AirPods fülhallgatója, hogy már elvesztette a menőségét.

Legalábbis erről a jelenségről ír a Wall Street Journal. Az Apple viselhető termékei mára hatalmas bevételt jelentenek a vállalatnak. A 2020 és 2021 szeptembere közti időszakban ez az üzletág egészen pontosan 38,3 milliárd dollár nettó árbevételt generált.

A tömegtermék nem lehet menő

Miután túl sok embernek lett ilyen, egy rakás híresség kezdte el azt érezni, hogy ha már mindenkinek ilyen van, akkor már neki nem is kell. Megjelentek az első fotók is, amelyeken olyan fiatal hírességek, mint Bella Hadid, Lily-Rose Depp vagy Zoë Kravitz már nem a könnyen felismerhető kis pöckös fehér vezeték nélküli AirPods van a fülükben, hanem vezetékes fülhallgatón keresztül hallgatják a zenét. Hamarosan egy külön Instagram-oldal is létrejött a célra, és a @wireditgirls fiók azt dokumentálja, milyen menő arcok hordanak vezetékes fülhallgatót. Shelby Hull, a Rostrum Records Los Angeles-i marketingkoordinátora üzemelteti az oldalt, szerinte a vezetékes fülhallgatók reneszánsza a

a Tumblr-korszak hatalmas romantizálása és újjáéledése, ahol az emberek inkább egész esztétikai élményként tekintenek a zenére, és nem egyszerű zenefogyasztásként. Ehhez a Lo-fi technológia adja meg az esztétikai élményt, és a coolságot.

A TikTokon pedig egyre többen osztanak meg különböző praktikus, ideológiai vagy éppen filozófiai gondolatokat arról, miért is térnek vissza a vezetékes fülhallgatókhoz.

Az ár mellett nem lehet szó nélkül elmenni

Bár a technológia fejlődésével a TWS fülhallgatók ára is csökken, és a vezetékes fülhallgatók között is lehet meglehetősen drágát találni, de ha a jelenség fő okozójánál, az Apple-nél maradunk, akkor az ár kérdése szembetűnő. A második generációs AirPods 52.990, a legújabb 74.990, a Pro verzió 99.990 forintba kerül, míg az Apple első vezeték nélküli fejhallgatója, az AirPods Max 234.990 forintba kerül. Ezzel szemben a lightning csatlakozós EarPods, vagyis a vezetékes fülhallgató 7990 forintba kerül.

További gyakran felmerülő okok a vezetékes fülhallgatók mellett, hogy nem kell tölteni őket, vannak sokan, akik hiszen abban az áltudományos felvetésben, hogy a bluetooth-sugarak ártanak nekik. Erről egyébként itt gyorsan el is mondanánk, hogy semmilyen tudományos magyarázat nincs erre, a bluetooth nem ionizáló sugárzással működik, a kutatások alapján használata semmilyen kockázattal nem jár.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by wired it girls (@wireditgirls)

A vezeték kizárja a világot

Az érvek között szerepel, hogy a vezeték nélküli fülhallgatók beleolvadnak a viselője megjelenésébe. Alkalomadtán még az is előfordulhat, hogy úgy igazából nem is tűnik fel senkinek, és akár hozzá is szólnak az emberhez. Na de a vezetékkel pontosan érthető az üzenet, hogy ő most nem igazán szeretne a saját zenéjén kívül mást hallgatni. Sőt, a vezetékes fülhallgatót kivenni a fülből az eleve egy olyan mozdulat, amitől a másik félnek azonnal el is megy a kedve a hosszas beszélgetéstől.

Nem vagyok egy közülük

Courtney Park, a 25 éves kaliforniai közösségi média menedzser azt mondja, hogy a vezetékes fülhallgatónak üzenete is van. Tulajdonképpen egyfajta lázadás a vállalati kultúra ellen. Ő a finance-bro finetech vállalatok alkalmazottaira utalt ezzel, akiken sokan gúnyolódnak, hogy pont ugyanúgy néznek ki, felvesznek egy Patagonia-mellényt az ingükre, ami tulajdonképpen az itthoni NER-sikermellényként elhíresült ruhadarab amerikai változata gyakran polárból, és a fülükbe teszik az AirPods fülhallgatót, és egész nap így járkálnak, azonnal megveszik a legújabb és legdrágább iPhone-t és elájulnak attól ha az új generációs AirPods térbeli hangzást ígér. Park szerint ez a konformista hozzáállás nem túl vonzó, ezzel szemben a vezetékes fülhallgatók a gondtalanságot lazaságot sugározzák, sőt bátorság kimondani, hogy valakit nem zavar, hogy nem száll fel a legfrissebb technológia trendre, mert egyáltalán nem érdekli. Egyébként bevallotta, hogy neki is volt AirPods fülhallgatója, de három év után feladta a küszködést azzal, hogy rendszeresen elfelejtette tölteni.

Most akkor a vezeték az igazi divat?

Nagyon úgy tűnik, mintha a divat fő eleme a vezeték lenne. Egy ideig az volt divatos, ha nincs, most pedig az, ha van. Mintha a nadrágok vagy ingek szabásáról, esetleg frufruról lenne szó, nem pedig egy technológiai megoldásról.

Ráadásul a vezeték mellett és ellene érvelők okai között csak elvétve jelenik meg az a szempont, hogy egyébként melyik szól jobban.

Olyan, mintha az, amiről egy fülhallgató szól, vagyis hogy zenét lehessen hallgatni, lehetőleg jó minőségben, az a prioritási lista legvégén kullogna. A fejhallgatók pedig az évek alatt inkább olyan kiegészítők lettek, mint egy gyűrű vagy egy táska. Olyan nagy divatcégek, mint a Chanel, a Dior, a Dolce & Gabbana, a Marine Serre és a Maison Margiela különböző változatokban küldött fejhallgatókat a kifutóra. Az, hogy a vezeték pedig esztétikai kérdéssé avanzsálódott technikai helyett, az is bizonyítja, hogy Dua Lipa egy fotóján vezetékes fejhallgatóból készült nyakláncot (divatra érzékenyebben számára chokert) visel. Az ékszertervező és művész, Corrina Goutos tervezte ékszernél az anyagok felsorolása részben az állt a márka honlapján, hogy „elavult fülhallgatók, cirkónia, alumínium”.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by DUA LIPA (@dualipa)

Hogy valóban melyik szól jobban, az egy messzire vezető vita, bár sokak szerint teljesen egyértelmű, hogy egy vezeték nélküli fülhallgató sosem szólhat olyan jól, mint egy felső kategóriás fülhallgató, és hát az igazság az, hogy valóban nem is egy kategóriában játszanak ezek a készülékek. Akiket azonban első soron nem a menőségi faktor érdekel, hanem, hogy mennyire jól lehet vele zenét hallgatni, azoknak egyébként elég jó a választék a TWS fülhallgatók között is.

Minden telefongyártó elkezdett fülhallgatókat gyártani, néhányuk jó is benne

Kisebb, olcsóbb, jobban szól – Kipróbáltuk a Samsung új fülhallgatóját

El is vett, adott is – Kipróbáltuk, és valóban sokat javított új fülhallgatóján a Huawei

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk