Hirdetés
Hirdetés

Újra a legaktuálisabb zenekarok Veszprémben

A harmadik Music Hungary Showcase november 7. és 8. között mutatja be a hazai könnyűzenei színtér legaktuálisabb arcait. Ott lesz többek közt Sisi, Co Lee, bongor, iamyank, Lenkke, Juhász Zoli és sokan mások.

Hirdetés

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával partnerségben megvalósuló esemény célja, hogy a már ismert Music Hungary Konferencia kiegészüljön egy olyan két napos koncertsorozattal, ahol minden évben a legaktuálisabb zenei előadókkal találkozhatnak az érdeklődők. Az előző két esemény sikereire alapozva az idei showcase elsődleges feladatának tekinti hogy a hazai zenei színtér szakemberei és a legaktuálisabb magyar előadók itt találkozzanak, valamint szélesebb nyilvánosság is megismerhesse a fellépőket. A showcase fesztiválra idén is lehetett jelentkezni, a nyílt pályázatra jelentkező 130 zenekar és előadó közül 5-nek biztosítottak helyet a szervezők, míg a többi fellépőt egy 8 fős kurátori csapat javasolta, majd válogatta be ebbe a különleges programba.

Az idei fellépők

Érkezik a hazai hip-hop szcéna két trónkövetelője, az első nap Sisi, aki a 2023-as fesztiválszezonban megmutatta, hogy a magával ragadó jelenlétével egyik pillanatról a másikra ösztönösen képes kis klubok után tömegeket is megmozgatni. A második napon pedig a folyamatos megújulás, az utánozhatatlan színpadi mozdulatok és a tematikus koncertek királya, Co Lee viszi el az Expresszó kiemelt idősávját, hogy megmutassa miért képes mostanra a Müpától az Akvárium NagyHallig telt házat csinálni. Az első napon a Krúbival is közös feat-et jegyző bongor is fellép, aki odaszólós szövegeiben gyakran beszél a társadalmi visszásságokról, ráadásul Veszprémben korábban már több soron csordultig töltötte a TEREM táncterét. Kuriózum lesz a Music Hungary Showcase programjában látni iamyank-ot, aki tavalyi lemezével mélyre merült és új szintre lépett, varázslatos koncerteket adott a megjelenés óta, rendesen kimaxolta a sötét zenei világokban rejlő lehetőségeket. Yanktól sem áll messze az elektronika, de a Labek & Chrobak duó erős basszusai, törzsi ritmusai, vagy az egyébként harmóniumra és pianínóra írt darabok mellett atmoszferikusabb, elektronikusabb oldalát is egyre többször megmutató konkoi izgalmas zenei utazásra invitálják a showcase közönségét.

Szintén az elektronikus vonalat erősíti a Hundred Sins által életre keltett Cenzúra sorozat egyik gyakori résztvevője, az egyik legtehetségesebb feltörekvő elektronikus producer, ZORZ. Ő zárja majd a TEREM klubot, kihagyhatatlan programnak ígérkezik. Instrumentális vonalon pedig elmerülhetünk a TÖRZS poszt-rock világában, a New Fossils kellemes és nyugtató jazz dallamaiban, vagy a zïp instrumentális hip-hop zenét és a rapet egyesítő hangulatában.

Aki önfeledt táncolásra vágyik Veszprémben, ne hagyja ki a hazai világzenei színtér legizgalmasabb feltörekvő zenekarainak koncertjeit. A Hakumba főként különböző világzenei irányokat, jazzt, jazz-fusiont, surf-punkot, bluest és pop-rockot kever a dalaiban, a Kale Lulugyi autentikus roma örömzenét hoz Veszprémbe, a DUCKSHELL tömény tánczenéjükben magyar népzenei és dél-amerikai hatások is megtalálhatók. A hazai alternatív zenei színtér végre megújulni látszik, köszönhetően többek között annak, hogy a stíluson belül új világokat nyit meg a Veszprémben is fellépő Damara, a Hűvös, vagy a kisbetűs ünnepnapok. Az idei Kikeltetőn is feltűnt Lenkke koncertjére érdemes lesz odafigyelni, hiszen pörgős, merengős zenéit énekléssel, rappeléssel, dorombolással, furulyázással, potméterek tekergetésével kelti életre. A Papírkutyában fellépő Juhász Zoli szintén megjárta az idei Kikeltetőt és nagy esély van rá, hogy eljátssza a Music Hungary Showcase közönségének a Gyönyörű című számát, ami az egyik legszebb magyar dal ebből az évtizedből.

A teljes fellépőlista (A-Z):

  • Antares
  • bongor
  • Co Lee
  • Damara
  • DUCKSHELL
  • Hakumba
  • Hűvös
  • iamyank
  • Juhász Zoli
  • Kale Lulugyi
  • kisbetűs ünnepnapok
  • konkoi
  • Labek Chrobak
  • Lenkke
  • Maluridé
  • NANANA
  • New Fossils
  • Noira
  • Nular
  • Palágyi Ildikó
  • Sisi
  • The Anahit
  • TÖRZS
  • zïp
  • ZORZ

 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,003KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,870FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók