Hirdetés
Hirdetés

Új utakon folytatja a mius

mius_photo2.jpgA mius zenekar, vagyis Horányi Júlia énekesnő és Álmos Gergely zeneszerző elkészítette második nagylemezét, ami január 27-én jelenik meg. A tagok elmondása szerint a rájuk jellemző elektro-akusztikus downtempo hangzásvilág a Tessellation című albumon még egységesebbé és letisztultabbá vált. Az elektronika hangsúlyosabb szerephez jut, a Behind The Line című bemutatkozó albumhoz képest pedig a gitár dominanciáját a billentyűs hangszerek veszik át. A tíz új szerzemény között több szempontból kakukktojásnak számít a most bemutatott Aranyszárnyú című dal.

„A mius a kezdetek óta angolul szólalt meg, de a Tesselation című lemezre rákerült az első magyar nyelvű számunk. Az Aranyszárnyú a nyelv mellett azért is különleges, mert bár a zene elektronikus, az ének egyértelműen népzenei ihletettségű, ami egyáltalán nem megszokott tőlünk. Izgalmas volt kísérletezni a folk hangzással, de valószínűleg ez volt az első és egyben utolsó ilyen jellegű kalandunk. A folytatásban is keressük majd az új kifejezésmódokat, de alapvetően maradunk az elektronikus zenénél” – mondta Álmos Gergely.

A zenekar második nagylemeze a szövegvilágában is új utakat keres, új távlatokat nyit meg. Az album megjelenése előtt bemutatott Hub of The Universe (Az univerzum középpontja) című dal különleges, földöntúli atmoszférája a többi szerzeményben is visszaköszön a tagok szerint.

„Meghatározó év volt számomra 2013, mert nyitottabbá váltam és sok mindent megértettem, átértékeltem. Hiszek a lelki fejlődésben, és abban is, hogy ha figyelünk, egyre közelebb juthatunk valódi önmagunkhoz, vagyis az univerzum középpontjához. Az előző lemezünkre inkább a szerelmes témák és a történetmesélés volt a jellemző, a Tesselation szövegei viszont átfogóbb gondolatokat tartalmaznak. Több olyan szimbólumot használtam, amelyek a bennünk rejlő természetes erőre utalnak” – mondta Horányi Júlia.

A mius második nagylemeze, a Tessellation január 27-én jelenik meg digitális formában. Az albumot limitált példányszámban, sorszámozott, egyedi CD-n lehet előrendelni a Musicland webshopjában. A lemez Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával készült.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló