Hirdetés
Hirdetés

Új Sex Pistols-lemez?

Glen Matlock, a Sex Pistols basszusgitárosa a minap mindenfélét beszélt a The Quietus nevű magazinnak, köztük azt is, hogy jövő nyáron talán felvesznek egy új lemezt (ami ugye több mint harimc év után a második lenne a sorban). Jelen pillanatban még nem tud semmi biztosat mondani, csak év elején ülnek majd le a jövőről tárgyalni, de benne van a pakliban egy új anyag is, ötleteik mindenesetre vannak hozzá. Most még kicsit őrlődnek, háta nem lesz olyan a dolog, mint az eredeti volt, viszont a rajongók már vágynak valami újra, és jó lenne őket is kielégíteni.

Matlock amúgy játszott a punk-klasszikus Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols lemezen is 1977-ben, viszont ennek megjelenésekor már a punkzene emblematikus figurája, Sid Vicious bűvölte a négy húrt, legalábbis próbálkozott vele egészen haláláig (illetve a csapat 78-as feloszlásáig). Idén az eredeti felállás végighaknizta a világot (köztük a Szigeten is jártak), és meglepően sikeres koncerteket adtak mindenütt. Talán ez indította be a fantáziájukat valami többre vágyva…

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló