Hirdetés
Hirdetés

Új Rihanna-album novemberben

Az énekesnő tavaly ősszel adta ki legutóbbi nagylemezét, de kiszivárgott hírek szerint idén már jön is az új album, szeptember 17-én pedig az első kislemez. Ez lesz Rihanna hetedik stúdióalbuma, amelynek híre a kiadója francia részlegének Twitterjén jelent meg rövid időre, de ezeket a bejegyzéseket azóta törölték. Az énekesnő egyébként úgy néz ki rászokott az évenkénti őszi lemezmegjelentetésre, ez lesz a negyedik ilyen a sorban.

Rihannáról szól az a hír is, hogy nemrég megszólalt a Vaccines kontra Rihanna-ügyben a brit rockzenekar énekese, aki elnézést kért gitárosuk felelőtlen kijelentéséért, miszerint az énekesnőnek köze nincs a művészethez. Justin Young elmondta, hogy naponta hallgat Rihannát és attól még nem lesz előadóként kevesebb, hogy mások írják a dalait. Sőt, szerinte az énekesnő kifejezetten kreatív előadó, csak kicsit másféle módon. A Vaccines frontembere még arra is kitért, hogy szerinte azok, akik Rihanna dalait írjak egyszerűen kibaszott zseniálisak.

Az énekesnő egy másik ügybe is belekeveredett, ami egy fokkal kínosabb, igaz, inkább Chris Brownra, mint rá nézve. A Rihanna összeveréséről (is) elhíresült rapper egy ideje már nincs együtt az énekesnővel – helyette inkább összeverekszik Drake-kel – ez azért nem gátolta meg abban, hogy egy rá kísértetiesen hasonló tetoválást készítsen a nyakára. Sokak szerint ugyanis a női arcot ábrázoló portré Rihanna összevert fejére hasonlít, ami miatt Brown azóta ötéves felfüggesztett börtönét tölti. A rapper cáfolja a vádakat és egy mexikói szimbólummal magyarázza a bizarr hasonlóságot. Mi azért szeretnénk azt hinni, hogy szimplán csak egy jó humorú tetoválóművészről van szó.

chris-brown-is-the-fucking-worst.jpg

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló