Hirdetés
Hirdetés

Új Pearl Jam-dalok

Június elsején megy adásba az első The Tonight Show, amit az a Conan O’Brien vezet mostantól (Jay Leno helyett), aki eddig a Late Nightot vezette. Segít neki majd a kezdésben Will Ferrell is, de nem ez lesz a nagy szám, hanem a Pearl Jam, akik itt mutatnak majd be több új dalt is az őszre várható friss lemezükről. Addig viszont meg lehet nézni az alábbi mókás összeállítást, amit a Rolling Stone ásott elő valahonnan 1992-ből. Az interjú percekkel az után készült, hogy a Pearl Jam élete addigi legnagyobb közönségének játszott:

Az amerikai magazin két dolgot emel ki, ami vicces. Az egyik, hogy (az erősen széthullott) Vedder (meg persze a később odacsapódó Ament is) úgy néz ki a holland riporter mellett, mint egy törpe, a másik pedig az, mikor a kérdező érdeklődik az énekes holland hangzású neve felől: „Vedder is a Dutch name.” – kérdezi – „Yeah, I think it’s from Denmark, so it is Dutch.” – válaszol Vedder. Magyarul ez lényegében lefordíthatatlan, a lényeg, hogy az énekes nem igazán tudja mi az a Dutch, illetve valami miatt Dániához köti. Bónuszként pedig itt egy felvétel ugyanezen (Pinkpop) fesztiválról, de már a színpadról, illetve a kameraállványról a közönség közé ugró, és szészaggatott ruhában visszamászó Vedderről:

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló