Hirdetés

Új néven folytatja a 30 éves Persona Non Grata zenekar

png.jpg

Idén áprilisban hunyt el Balog Tamás, a Persona Non Grata dobosa, akinek halála után a zenekar 30 éves fennállásának évfordulóján méltó módon zárja a zenekar megmaradt része ezt a három évtizedet.

2020. június 12-én, pénteken jelent meg minden streaming szolgáltatónál a T.H.O.M.A.S című lemezük, amely az idén 30 éves Persona Non Grata zenekar elmúlt három évének összefoglalója. Az albumon található dalok felét Varga Ádám segítségével rögzítették a 30y zenekar stúdiójában. Balog súlyos betegsége miatt a szerzeményeink egy másik része csak koncertfelvételen maradt meg, de legalább megmaradt – köszönhetően a koncert helyszínét biztosító pécsi Nappali Bárnak, és a felvételeket készítő Friskó “Fidó” Péternek. A koncertfelvételek mellett Prieger Zsolték engedélyével az Anima Sound System felkérésre készített Tekerd-feldolgozásuk is felkerülhetett a T.H.O.M.A.S-ra. Az albumon szerepel egy bónusz track is, a PNG talán legismertebb dalának, a The George Stoned Theme című szerzeménynek rádióbarát hosszúságúra vágott, frissen remaszterelt változata. 

A visszatekintést tovább folytatta a zenekar, ugyanis minden hanganyagukat előkeresték és megmasterelték azért, hogy elérhetővé tegyék az összes online zenei szolgáltatónál. Az összesen 15 kiadvány nagyobbik része megjelent, így a sikeresebb korszakból (amikor a PNG számított az egyik legnépszerűbb magyar koncertzenekarnak Nyugat-Európában) a System of Logic, a Pisti és a Tibicsoki már megjelent, a szintén izgalmas Takarmány, amellyel lényegében elindult 1998-ban a zenekar sikerszériája, augusztus 28-án fog megjelenni.

Szeptemberben három, eddig kiadatlan koncertfelvétel fog megjelenni, egy 1994-ben Budapesten, a III/III-as klubban rögzített, egy 2001-ben Pécsett, a Hard Rák Caféban felvett koncert, és végül előkerült egy hollandiai felvétel is 2003-ból, a De Groote Wiever-ből.

A PNG jelenlegi és korábbi tagjai október 24-én, a szigetvári Vigadóban tartanak egy az elmúlt 30 évet lezáró koncertet is, mert Balog Tamás dobos tragikus halála után a PNG megmaradt tagjai The Small Town Foxes néven folytatják tovább a zenélést.

A Képírás Művészeti Alapítvány jóvoltából összegyűlt egy közel 30 tételből álló kortárs, főleg elektorgráfiákból álló anyag, amelyet Balog Tamás családja javára árverez el a zenekar, és az október 24-i koncert előtt nyílik kiállítás ezekből a grafikákból a szigetvári Vigadó Galériában.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
912FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk