Hirdetés
Hirdetés

Új műfajt teremtett a Red Bull Pilvaker

pilvaker_team_2.jpg

Március 15-én színpadra kerül az év egyik legkülönlegesebb kulturális kezdeményezése, a Red Bull Pilvaker, ahol rapperek és színészek adják elő a forradalmi költők szerzeményeit – a maguk XXI. századi módján. Az előadást az M2 élőben, a Petőfi Rádió felvételről közvetíti. Takács Ákos, a Red Bull brand managere, az esemény ötletgazdája, valamint Szente Vajk, az előadás rendezője vallott a kezdetekről és az idei előadásról.  

Az eredeti elképzelés Takács Ákostól származik: „A magyar nyelv szép és változatos. Ezt tapasztaljuk az irodalmi műveink elemzése során, de akkor is, ha megnézzük, mennyire izgalmas és kreatív dalszövegek születnek a hazai rapközegben. A rap valahol modern költészet, csak éppen zenére. Először csak Petőfi verseiben gondolkodtam, majd kibővítettem a repertoárt a többi forradalmi költő művével. Egyből a mai rapperek ugrottak be, akik korunk szóforradalmárai a fiatalok szemében” – mesélte a brand manager, hogy miként állt össze a fejében az első Red Bull Pilvaker gondolata. „Azt, hogy a második esemény verseny helyett színházi előadás lesz, már egy évvel ezelőtt megálmodtuk” – tette hozzá a megmozdulás szellemi szerzője.

Szente Vajk azonnal igent mondott a felkérésre, hogy színre vigye a Szavak Forradalmát. „Forradalmi verseket rappelni az Erkelben? Elég merész elképzelés, de nagyon tetszett, mert bőven van annyi potenciál a mai rap nyelvi leleményességében, mint a klasszikus verselésben. Színészként és rendezőként is az újdonságot, az egyedit, a különleges kihívásokat keresem. A Red Bull Pilvaker pedig egy roppant ritka és jó ötlet” – nyilatkozta Szente Vajk színész-rendező a feladatról.

A darab folyamatosan csiszolódik, alakul. Egyedül a dalok adottak, a rendező minden mást Takács Ákossal közösen alakít ki. „Az összes szereplő szívügyének érzi A Szavak Forradalmát. Jelenleg is zajlanak az áthangszerelések, szinte megállás nélkül azon agyalunk a Random Trip zenészeivel, hogy hangzásvilágban és minden más szempontból is minél jobb legyen a március 15-i esemény” – tette hozzá Takács Ákos.

Az alkotók szerint a Red Bull Pilvaker titka, hogy egyszeri és megismételhetetlen az élmény. „Rappereket láthatunk színházi közegben, színművészek szavalnak a véleményvezér rapperek gyűrűjében. Mindenkit kimozdítottunk a maga kis komfortzónájából és ezáltal valami egyedi részese lett” – mondta Szente Vajk. „Hatalmas eredménynek, és a Red Bull Pilvaker elismerésének tartom, hogy idén az M2 élőben közvetíti az eseményt, a Petőfi Rádió pedig felvételről, 22:00-tól. A ’48-as szellemiség mai hangja így még több emberhez eljut” – jelentette ki Takács Ákos.

Március 15-én Az Erkel Színház színpadán megelevenedik A Szavak Forradalma, amit 1848-an láthatnak élőben a helyszínen. A kezdeményezéshez olyan nevek csatlakoztak, mint Dipa (DSP), Bom (DSP), Saiid (Akkezdet Phiai), Diaz, Wolfie (Punnany Massif), Fluor Tomi, Snow, Sub Bass Monster, Kautzky Armand, Szervét Tibor, Kiss Ádám, Sena (Irie Maffia), Földes Eszter, Trecskó Zsófi és a Random Trip zenészei.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló