Hirdetés
Hirdetés

Új Misfits-dalok Halloweenkor

Sokan úgy tartják, hogy a most működő Misfits már nem az igazi, ugyanis ebben a felállásban Glenn Danzig már nincs benne, és annak idején kizárólag ő szerezte a ma már klasszikus dalokat, mondhatni ő maga volt a Misfits. Hogy ezeknek a hangoknak mennyire van igazuk, azt mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a Danzig nélküli albumok is tele vannak fülbemászó punkslágerekkel. Ilyen sorlemezből kettő van, az utolsó éppen tíz éve jelent meg, plusz készítettek egy feldolgozásalbumot is 2003-ban. Idén Halloweenkor viszont megtörik a csend, ugyanis kiadnak egy kislemezt, amin két teljesen új szerzemény kap helyet.

Mindkét dalt (Land of the Dead és Twilight of the Dead) Jerry Only szerezte, aki Danzig mellett annak idején alapítótagja volt a horrorpunk-csapatnak, és mellesleg ezek az első olyan saját Misfits-számok, amin ő az énekes is a basszusgitár mellett. A borítót (képünkön) az az Arthur Suydam készítette, aki számos képregény mellett a Marvel Zombies sorozatot is rajzolta, az ihletet pedig George A. Romero Élőholtak éjszakája című klasszikus zombifilmjéből merítette hozzá.

CD-n nem tervezik kiadni az anyagot, 12"-es vinylen (gy.k.: LP méretű bakeliten) lehet majd kapni, először a zenekar online áruházában (postázás Halloween előtt), majd később elvileg a sima boltokban is (itthon valószínűleg csak rendeltetni lehet majd egyik másik üzletben). Akinek viszont nem kell kézzel fogható állapotban, az legálisan letöltheti az iTunesról is. Már ha nem Magyarországon lakik, mert itt ugye olyan nincs.

Advertisement
39,148KedvelőTetszik
3,139KövetőKövetés
7,120FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló