A Rolling Stone-nak adott interjújában Jack White elmondta, hogy nem csak kész van már 20-25 szám a következő szólólemezére, de felvettek pár új dalt mind a Dead Weatherrel, mind a Raconteursszel. Azt is elmondta, hogy mára mindkét zenekar tagjai Nashville-be költöztek, egyikük még egy stúdiót is berendezett ott, így sokkal gyorsabban folyik a munka és még kirándulni is együtt jár a két együttes. A felvételek állítólag egyszerre zajlanak, de White nem akar semmiféle versenyt közöttük, majd a dalok megírása és felvétele után dönti el mi legyen a következő lépés, azonban erről bővebben nem tudott nyilatkozni. Elmondása az új szólóalbuma nem csak egy hangból fog állni és mindenféle stílus szerepel majd rajta, bár utóbbiban semmi tudatosság nincs a részéről. A Raconteurs legutoljára 2008-ban, a Dead Weather három éve adott ki nagylemezt, White tavalyi szólólemezéről pedig itt írtunk.