Május végére ígérik az új Bob Dylan-lemez, a Fallen Angels megjelenését, amiről mára kiderült, hogy az előző, Sinatra-dalokat feldolgozó Shadows in the Night album folytatása és persze a Frank-téma lezárása is.
És máris itt a vadonatúj, nagyon is jó dal róla. Daniel Lanois volt újra a producer, és talán Dylan az új Sinatra-tisztelgésen jobban odatette magát koncentrációban, mert kevésbé botrányosan kásás a hangja, mint az előzőn. Dylan e két albummal új határkőhöz érkezett, hiszen nemcsak az amerikai szórakoztatóipar emblematikus dalai, hanem a Woody Guthrie-féle protest-songok, a Cash-re és társihoz köthető country, a vallásos gospel és a blues meghatározó korszakai előtt tisztelgett már az előző évtizedekben teljes koncept-albumokkal, így most a körülötte lévők azt jósolják, valami újba kezd. Egyelőre turnén van az USA-ban és Japánban, előbbi helyre Marvis Staples gospel-énekesnő is elkíséri.
Ez pedig a Melnacholy Mood az új albumról:
A lemez borítója:
A jól sikerült Sinatra-adaptáció után gyors kontrasztként álljon itt egy éppen fél évszázados felvétel, amelyből kiderül, hogy hiába csak egy csöpp ember meg egy gitár meg egy akkoriban semmilyennek tartott, azóta számtalanszor utánzott énekhang, na meg egy herfli, illetve egy majdnem sötét színpad, mégis kevés átütőbb produkció született a poptörténelemben, mint ez az 1966-os angol turnéján felvett pár perc Bob Dylan-től, aki nélkül nincs se kései Beatles, se korai Bowie, se punk-költészet, se hip-hop-kultúra, nagyjából semmi. Ja, és különösen érdemes „rap-szempontból” hallgatni a felvételt, sőt, az egyszerre eposzi és humoros szöveg is ott figyel a videó alatt. Lenyűgöző!
Ez a dal is az új albumon kap majd helyet, egyelőre csak a stockholmi koncertverzióját hallhatjuk:
