Hirdetés
Hirdetés

Új albummal és klippel jelentkezett a KIES

kies_promo_2020.jpg

Az idén öt éve alakult, a rock, a punk, és a grunge hangzását vegyítő KIES zenekar igazán intenzív esztendőket tudhat maga mögött. Elsöprő lendületüket és energiáikat számos fesztivál színpadán megmutatták már, emellett olyan zenekarok társaságában turnéztak országszerte, mint például a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok vagy az AWS. A Kaland az élet és a 2017 névre keresztelt nagylemezeik után most megérkezett a harmadik album is, Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék címmel. A lendület és a dupla vokálos, KIESre jellemző ízvilág a régi, de mégis más ez az album, mint az eddigiek. Most a lemez Erdő című dalához készült videó, ami a folytatásban meg is tekinthető. 

A zenekar így beszélt a lemezről: 

Mind zeneileg, mind szövegileg egy kicsit messzebb rugaszkodtunk. Hoztunk be olyan hatásokat és témákat, amik eddig nem feltétlen voltak jellemzőek a zenekarra. Megmaradt a Kies-es hangzásvilág, de szélesebb spektrumban mozog, akár punk vagy épp metal elemeket használva. 

Új klipet is készítettek a fiúk, az ’Erdő’ című dalhoz, melyről Kaldenekker Feri így nyilatkozott:

Az Erdő videóját a legutóbbi budapesti koncertünkön rögzítettük. Egy olyan koncertklip, mely hűen visszaadja, hogy milyen is egy KIES koncert élőben, milyen a lendület, a hangulat, valamint  az energia az emberek és a zenekar között.

A lemezt élőben először február 28-án, az A38 Hajón mutatják be a srácok, ahol a tőlük megszokott pörgős bulin kívül pár extra őrültségre is lehet számítani, a társzenekar pedig a német Blackout Problems lesz. Utána sincs megállás a Kiesnek, ugyanis másnap útjára indul a Fatal Error zenekarral való közös turnéjuk. A február más szempontból is felettébb izgalmas időszak a zenekar számára, ugyanis ’Az egyetlen’ című számukkal bejutottak A Dal 2020 műsorba, ahol holnap fogják először megmérettetni magukat. 

Az új album elérhető mától a digitális platformokon, kézzelfogható formában pedig a lemezbemutató koncerten lesz beszerezhető, emellett postai úton is megvásárolható a lemezhez tartozó merch-el együtt a Kies weboldalán

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló