Hirdetés
Hirdetés

Új videó az At Night I Fly-tól – Distress (Live Session from Vault 10)

A hazai progresszív zenei élet ismert arcaiból álló At Night I Fly legutóbbi lemeze, a Mirror Maze 2019 szeptemberében jelent meg, idén pedig érkezik a folytatás. Ezt ráadásul több lépcsőben valósítják meg: míg az új album megjelenését nyárra tervezik, már most rögzítettek egy előzetes dalt, méghozzá különleges formában. A Distress című 10 perces szerzeményhez ugyanis egy „live session” klip készült, tehát a profi stábbal filmezett anyag zenéjét a helyszínen, élőben rögzítette a csapat, ennek keverését pedig a zenekarral és a tagok korábbi formációival rendszeresen együttműködő Hidasi Barnabás végezte.

Hirdetés

A zenekar így mutatta be a most debütáló szerzeményt:

„A dal alapját BZ dalszövege és zenei alapja adta, amelyet szokásos munkamódszerük szerint András kiegészített, illetve az ő produceri felügyelete mellett dolgozták ki a részleteket, miközben a legvégső változatba a többi zenekartag ötletei is bekerültek. Míg a zene lassan építkező, több érzelmi szinten átívelő formát kapott, a szöveg egyfajta metaforaként egy komoly pszichológiai problémát érzékeltet. A nárcizmusról már sok mű született, általában az áldozatok oldaláról elmesélve a helyzetet, de itt egy olyan személy magára találásáról van szó, aki életének nagy részében teljesen hibás képet látott és láttatott magáról, elüldözve ezzel mindenkit maga mellől. Amikor pedig végül képes volt szembenézni a hibáival, már nem maradt senki körülötte. Ezt a dalban egy elromlott jármű (hajó? tengeralattjáró? űrhajó?) egyetlen utasa személyesíti meg, aki a messzeségbe sodródva, tehetetlenül küldi el utolsó segélyhívását.”

A videóban is ezt a hangulatot próbálták képben is átadni a lepusztult, ipari környezettel, a csak statikus képzajt sugárzó régi tévékkel és monitorokkal, muzeális számítógépekkel, valamint a sejtelmes megvilágítással. A koncepció azért is különleges volt, mert élő felvételről van szó, amely viszont mégis videoklipes, filmes körítést kapott. Ebben nagy szerepe volt a tapasztalt filmes csapatnak, Fekete Gergő rendezőnek, Krulik Marcell Benjámin operatőrnek és Huszár Eszter látványtervezőnek. A látványvilágot meghatározták a Szakács Gábor (ReGamEX) által biztosított retró technikai eszközök. Ezek között olyan kuriózumok is észrevehetőek, mint egy 1978-as Commodore CBM 3000 és egy 1986-os Macintosh Plus.

A zene helyszíni felvételét Horváth András Ádám felügyelte, a keverésért és masteringért pedig a zenekarral és tagjaival régóta közösen dolgozó Hidasi Barnabás (HLSTUDIO) felelt.

A dal videós premierjét követően felkerül a közismert streaming-szolgáltatásokra is, majd pedig élőben is meghallgatható az At Night I Fly február 18-i koncertjén, amelyet a budapesti Kék Yukban (Supersonic Blue Hell) rendeznek a Petricor vendégeskedésével. Ez azért is különleges alkalom lesz, mert ezután a csapat jó ideig nem koncertezik, mivel megkezdik az új lemez felvételeit.

További információk az At Night I Fly közösségi oldalain

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,144KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,150FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók