A The Subways már évek óta rendszeresen visszatér Magyarországra, idén ismét ellátogatnak Budapestre, egy olyan helyre, ahol még nem játszottak. A március 27-ei Akvárium-koncert, az új album és a tagcsere kapcsán beszélgettünk a zenekar basszusgitárosával, Charlotte Cooperrel, aki azt is elárulta, hogy Budapest az egyik kedvenc városuk.
Többször játszottatok már Magyarországon, rengeteg helyen, például az A38 Hajón, a Sziget Fesztiválon és most az Akváriumban. Izgatottak vagytok a koncertek előtt, még akkor is, ha ismeritek a közönséget?
Igazán szeretünk Magyarországon játszani! Annyi csodálatos emlékem van innen, és a koncertek mindig nagyon jók. Van valami igazán különleges a Szigetben – szívesen letáboroznék és maradnék az egész fesztivál ideje alatt. Emlékszem, az egyik évben egy sátorban játszottunk, ami teljesen megtelt, és szinte tapintható volt az energia a színpadon. A Sziget nagyszínpada az egyik legjobb Európában, mindig megtiszteltetés ott fellépni. Aztán ott vannak az A38-as koncertek, ahol mindig megőrül a közönség. Szerencsére előfordult már, hogy néhány turnés szabadnapot Budapesten tölthettünk el, ez egy gyönyörű város. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ezúttal az Akváriumba is eljutunk, alig várjuk, hogy visszatérjünk Budapestre!
Nagyon ritka és különleges, amikor egy nem magyar anyanyelvű zenekar magyarul beszél, sőt énekel. Mikor kezdtétek el ezt csinálni, és miért?
Mindig is igyekeztünk minden országban, ahová ellátogatunk, megtanulni néhány mondatot vagy szót. Ez jó móka számunkra, és szeretjük megadni a tiszteletet a helyi nyelvnek is. Billy most úgy döntött, hogy egy lépéssel tovább megyünk és elénekli a Rock & Roll Queen egyik versszakát minden ország nyelvén, ahol járunk. Részemről le a kalappal előtte ezért, mert ez elég nehéz lehet! Az közönség most már el is várja tőlünk, hogy ezt csináljuk, és nagyszerű látni, hogy együtt énekelnek velünk.
Mi történt veletek az elmúlt 8 évben, miért nem adtatok ki új albumot?
Billy angol irodalom szakon tanult a Cambridge-i Egyetemen és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kis szünetet a turnézást illetően. Éveken át szinte folyamatosan úton voltunk, amit imádunk, de azt hiszem, mindannyiunknak szüksége volt egy kis szünetre. Amíg Billy az egyetemen volt, folytattuk a munkát az új albumon, és még mindig játszottunk néhány koncertet itt-ott. Ez idő alatt született két gyermekem, akik most öt és két évesek. Aztán persze jött a covid, szóval így végül hosszabb szünetet tartottunk, mint terveztük, de most már nagyon boldogok vagyunk, hogy visszatértünk.
Hogyan tudnád leírni az album készítésének folyamatát, mint egy új formáció, új tagjal?
Az album készítésének folyamata elég vegyes volt. Az első dalokat hagyományosabb módon vettük fel Billy stúdiójában. Aztán jött a világjárvány, és nem tudtunk találkozni, hogy tovább haladjunk a felvételekkel. Nagyon beleéltük magunkat az album készítésébe, így meg akartuk találni a módját, hogy folytassuk. Felállítottam egy mini felvételi helyet a padlásszobámban, egy mikrofonnal egy takaró alatt. Elküldtem Billynek a basszusgitár, a szintetizátor és az éneksávokat, ő pedig beletette azokat a dalokba az ő stúdiójában. Azt hiszem, az albumot nagyban formált az, hogy mindannyiunknak rengeteg ideje volt a kísérletezésre, és élvezhettük az új ötletek kipróbálását. Josh is távolról, otthonról dolgozott a dobtémákon, és még azelőtt befejezte a felvételeket, mielőtt kiszállt a zenekarból. Hihetetlenül szomorú voltam, hogy elment, és persze nagyon bizonytalan voltam azt illetően, milyen jövő vár ránk egy másik dobossal. De aztán megtaláltuk Camille-t, aki egy csodálatos dobos, és nagyon jó vele turnézni.
Mit gondolsz, a közönségetek hogyan fogadta a tagcserét?
Mindenki imádja Camille-t! Teljesen természetesen találta meg a helyét a produkcióban. A közönség imádja, ahogy megvadul a dobok mögött!
Nagyon nehéz időszakon mentetek keresztül zenekarként, még úgy is, hogy a covid senkinek sem volt könnyű. Változtatnotok kellett az életeteken és a szokásaitokon, hogy folytatni tudjátok a turnézást?
A dolgok határozottan megváltoztak, így a turnézás már nem olyan egyszerű, mint régen. De szeretünk a színpadon lenni és fellépni, ezért mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy ez működjön.
Március 27-én Budapesten, két nappal később pedig Bécsben léptek majd fel. Ezeket a szabadnapokat városnézéssel töltitek?
Budapest és Bécs a két kedvenc városunk! Mindig igyekszünk felfedezni néhány
helyet, ahol járunk. Remélem, szép tavaszi idő lesz!
Mit fogtok csinálni az európai turné után?
Egy izgalmas nyár vár ránk fesztiválokkal, amit már alig várunk. Remélhetőleg egy
magyar fesztivál is bekerülhet a programba!
A The Subways március 27-én lép fel az Akváriumban. További információk a koncert Facebook-eseményén és a Live Nation weboldalán!