Hirdetés
Hirdetés

Új dalokkal és közös kampánnyal várja Budapest Park-os koncertjét a 30Y és az Esti Kornél

A 30Y és az Esti Kornél közös koncertjén óriási alterzene-ünnepre számíthatunk a színtér két ikonikus zenekarától. Július első péntekén két, egymást és a közönségét is nagyon szerető zenekar játszik majd a Budapest Parkban, új dalokkal, látványos színpadképpel. A 30Y ráadásul a Bogozd ki című dal által ihletett formabontó kampánnyal is köszönti az idén tizenöt éves Csészényi tér lemezét. A részletekért olvass tovább!

Július 2-án a Budapest Parkban ünnepli a 30Y 20+1. születésnapját. A különleges koncertet 30Y „hisztori” névre keresztelték, és azt ígérik, megpróbálják 100 percben megmutatni a közönségnek az elmúlt évek legjelentősebb mérföldköveit. A 30Y hisztori-koncertet testvérzenekarukkal, az Esti Kornéllal közösen szervezik.

„Sokat nyújtok, sokat gyakorlok és edzek is. Mint a Leon, a profiban, hogy a felülés menti meg Matildát. Szeretem a 30Y zenekart, és ahogy mi, úgy a stábunk, a közönségünk is szeretettel van teli. A szeretet és az elfogadás már ott ül és vár minket a Parkban. Nem tudom, vártam-e valaha koncertet ilyen nagyon”

– mondta el Beck Zaza, akinek szavain túl különleges színpadképet, új díszletet és teljes diszkográfiát átölelő dalsorrendet is ígér a zenekar.

Szintén a Budapest Parkban lesz először hallható élőben a 30Y Mesélős című és az Esti Kornél Utánad című új dala. A két különleges dal képében biztosan hamar új kedvencet avatnak a rajongók.

A 30Y háza táján viszont idénre is jutott egy jubileum, hiszen 2021-ben ünnepli 15. születésnapját a legendás Csészényi tér lemez, ami annak idején meghozta a zenekar számára az első áttörést, ezen szerepelt ugyanis a Bogozd ki című dal. A bogozdki15 kampány egyedi kerámiacsomókkal köszönti a 15 éves lemezt, amiket a közönség első körben online előrendelve a Parkban zsebelhet be. Beck Zoli így mesélt az ötletről:

„Az egyik koncertünk után egy srác a kezembe nyomott egy cipőfűzőt, rajta ezeréves csomókkal, és azt mondta, na, ezt bogozd ki, bazmeg. Valahogy ez a mondat a fejemben maradt, és azon gondolkodtam, hogyan lehet a csomót újraértelmezni. Például azzal, hogy a természetétől idegen anyagból készítjük el: csomó cserépből. Ami egyszerre kibogozhatatlan, miközben végtelenül törékeny. éppen, mint az ember.”

Esti Kornél – Utánad:

Jegyek a Budapest Park oldalán, további információk a koncert Facebook-eseményén!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók