A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Thy Catafalque sorban tizenegyedik albumát harangozza most be a Néma vermek című videoklippel, miközben gőzerővel próbálnak már a 2023. május 11-i Budapest Parkos koncertjükre.
A nyárra tervezett, Alföld című lemez Kátai Tamás szerint a legegyenesebb vonalú, legklasszikusabb extrém metal album a zenekar történetében. Tamás így fogalmazott az új anyaggal kapcsolatban:
“Ezúttal egy igazi metállemezt szerettem volna, az innováció vagy progresszió igénye nélkül.”
Ezt vezeti fel a most megjelenő Néma vermek, amelyben a Watch My Dying zenekarból ismert Veres Gábor énekel. A kisfilm és a dal akkurátusan összefoglalja a sivár és könyörtelen alföldi hangulatot. A klip még 2021 utolsó napjaiban forgott a No Total Films-es srácokkal, Kátai a forgatásról pedig a következő kedves történetet osztotta meg:
“A borítón is szereplő rendkívül cuki kiskutya, Mudi a forgatás vége felé a vaksötétben, amíg a sárban fetrengtem, elvitte a sapkámat és a sálamat. Előbbi sosem került elő, utóbbit megtalálták a tanya mellett másnap, de már csak a fele volt meg. Ez egy kemény vidék.”
A Thy Catafalque tehát május 11-én a Budapest Parkban a klasszikusok mellett új dalokat is bemutat majd. Ráadásul az este egy igazi zenei kuriózum lesz, hiszen fellép a Platon Karataev is, akik szintén készülnek újdonsággal. Ők egyébként nemrég a kiváló Vízből van című szerzemény live felvételét osztották meg a rajongókkal.
A koncertre jegyek a Budapest Park honlapján kaphatók. A lemez a Season of Mist weboldalán előrendelhető!
Fotó: Karancz Orsolya