Tavaly augusztusban indult útjára a Park FM, a Budapest Park online rádiója, amelynek célja, hogy olyan előadóknak biztosítson platformot, akikkel más hazai rádiókban kevésbé vagy egyáltalán nem találkozhatunk. Továbbra is a zenei tartalmak lesznek fókuszban, ezekre azonban mostantól különleges, szórakoztató és egyéb kulturális műsorok is épülnek majd. Jelentősen bővült a Park FM csapata is: a zenei szelektor, Borcsik Attila – DJ Izil mellett a korábban színházi PR-ral, valamint újságírással foglalkozó Kazimir Annamari lett a rádió szakmai gazdája. Áprilistól pedig több új szerkesztő és műsorvezető is felbukkan majd.
„A szelektorunk minden beérkező zenét meghallgat” – Park FM-interjú
A Park FM továbbra is éjjel-nappal szállítja a hazai- és nemzetközi trackeket. Az egyedülálló módon a Budapest Parkon belül kialakított stúdióban mostantól egymásnak adják majd a kilincset befutott sztárok, feltörekvő produkciók és zeneipari szakemberek, akik mind-mind őszinte beszélgetéseken és interaktív műsorokon keresztül vezetik be a hallgatókat a kulisszák mögé. Ebben lesz segítségükre a Park FM új szerkesztői és műsorvezetői gárdája, név szerint: Süli Laura (aki énekes-dalszerzőként laurie. néven ismert), Hauschel Tamás és Juhász Bálint, akik a média és a rádiózás világában eltöltött sok évnyi tapasztalatukkal alapozzák meg a Park FM szakmai színvonalát. Rajtuk kívül önálló műsorral jelentkezik Szirota Jennifer énekesnő, akit olyan formációkkal láthattunk már, mint a Parno Graszt vagy a Gypo Circus, illetve a Random Trip alapítójaként is ismert Delov Jávor. Jávor munkáját szerkesztőként Szabó Ella Cseperke segíti.
A műsorok is nagyon széles skálán mozognak, és rengeteg érdekes témát ölelnek fel. Az Early Bird a Park FM warmup műsora, amelynek lényege, hogy programnapokon a helyszínen jelentkezik élőben, és ugyanúgy főszerepbe kerülhet az aznapi fellépő is, mint az órák óta a Park előtt várakozó rajongó. A Stage kifejezetten a zenészekre helyezi a hangsúlyt – itt a produkció körüli aktualitásokról, újdonságokról hallhatunk beszélgetéseket a Budapest Park fellépőivel. A Kérdőjelek és a válaszok tematikája mindig egy egyszerű, mégis sokakat foglalkoztató kérdés köré épül. Hauschel Tamás minden adásban egy meghívott vendéggel járja körbe az adott kérdést (pl. Mi az, amit mindig is meg akartál tanulni, de sosem sikerült?), amelyhez a hallgatók hozzászólásait is várják majd.
A Parkterápia Juhász Bálint műsora, amelynek fő témája a fiatalok mentális egészsége. Beszélgetőpartnerei vagy szakértők a témában, vagy maguk is átéltek hasonlót, és saját tapasztalataikat osztják meg a hallgatókkal. Szintén tematikus beszélgetéssorozat a Backstage Delov Jávorral, amelyben a koncertélet és a zeneipar háttéremberei most egy lépéssel közelebb kerülnek a rivaldafényhez. Jávor a beszélgetések során megmutatja, milyen szerteágazó ez az iparág, és milyen sokféle szereplő munkájára van szükség egy felejthetetlen koncertélményhez. Világzenei vizeken a túravezető Szirota Jennifer lesz, aki énekesnői karrierje mellett rádiós múlttal is büszkélkedhet. Péntek reggelente pedig Juhász Bálint köszönti élőben a hallgatókat Hajnali kör című reggeli, hiánypótló talkshow-jával, amivel váratlan, szórakoztató vagy éppen informatív tartalmakkal, játékokkal, meglepő történésekkel és sok-sok zenével indulhat a hétvége.
Közeljövőbeli terveik között szerepel színházi ihletésű rádiójáték, Vajdai Vilmos rendezésében és a minőségi, valóban sokszínű zenei kínálat jegyében egy komolyzenei műsorsáv is.
Az új műsorok mellett a korábbi formátumok sem köszönnek el: Moha bá’ továbbra is különféle fun factekkel várja a hallgatókat az Iskolarádióban, Kocsis András pedig nem a fősodorból válogat zenéket a Pop2 adásába. Ezen kívül a Track by Trackben dalról-dalra vesézik ki a zenészek új anyagaikat, ami mellé érkezik a Track By Track Classik is, ahol ugyanebben a formában, éppen jubiláló lemezeket vesznek majd elő. A helyszínen a koncertek előtt továbbra is a Park FM hangol rá mindenkit az esti bulira.
A műsorok és műsorvezetők mellett a teljes arculat is megújul, de ami továbbra is főszerepben marad: olyan gondosan válogatott zenék, amiket más rádióban nem hallhatunk.
A Park FM indulásakor Kelemen Zsófiát, a Budapest Park stratégiai- és üzletfejlesztési vezetőjét kérdeztük motivációkról, hosszabb távú célokról és sok más érdekességről. Az interjú itt olvasható, a Park FM pedig itt érhető el.