Hirdetés
Hirdetés

Új alapítvány jött létre, hogy segítse a hazai rendezvényeket

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy legyen egy olyan szervezet, amely precízen és magas színvonalon folytat egyeztetéseket, végez kutatásokat és széles körű információs segítséggel, pályázatokkal támogatja a piaci szereplőket, valamint szakmailag megalapozott, magas színvonalú lobbitevékenységben is közreműködhet a rendezvények teljes spektrumában. Az alapítvány célja a rendezvényekkel kapcsolatos nemzetgazdasági, turisztikai, kulturális, településfejlesztési, foglalkoztatási és vállalkozásfejlesztési célok megvalósulásának minél szélesebb körű elősegítése és az ezekhez kapcsolódó funkciók fejlődésének megteremtése.

Hirdetés

Elsőként a legfontosabbra, azaz az újraindítás elősegítésére koncentrálnak javaslataikkal a kormány felé, de hosszú távon egy, a rendezvények fejlődését segítő hálózatot is létre kívánnak hozni. Az alapítvány szintén feladatának tekinti, hogy a jövőben a rendezvények előkészítése és lebonyolítása hatékonyabban kontrollálható és ellenőrizhető legyen, valamint érdemi koordináció valósuljon meg az egyes, főleg kiemelkedően nagy létszámot vonzó rendezvények között.

Emellett az alapítvány a jövőben oktatási és képzési tevékenységet is fel kíván vállalni, melyek során elsődlegesen épít a tagok szakmai tapasztalataira és javaslataira. Összekötő szerepüket és oktatási lehetőségeiket arra is fel szeretnék használni, hogy a rendezvényeket többek között egyre inkább a zöld és környezettudatos szemlélet felé mozdítsák. Az alapítvány céljai között szerepel, hogy jogszabályi előterjesztéseket is kidolgozzon a szakma érdekében. Egyik ilyen már jelenleg is jól behatárolt cél a jelenlegi áfatartalom csökkentése a szektorban 27-ről 5 százalékra, melyet szintén támogat ez a szakmai szövetség is. Emellett a rendezvények újraindítását segítő pályázatok kiírását is elő szeretné mozdítani az alapítvány. Ezekkel azokat a rendezvényeket lehetne támogatni, amelyeket a járványhelyzet miatt nem lehetett megtartani, vagy amelyek ugyan megvalósulnak, de látogatottságuk és bevételük az emberek félelmei miatt messze elmaradtak a korábbiaktól. Bár még nem tudni, pontosan milyen előírások betartására lesz szükség a jövőben a rendezvényeken való részvételhez, de ezen előírások betartásához szükséges eszközök, infrastruktúra beszerzésére vonatkozó pályázati segítséget remélnek elérni a szövetség tagjai.

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány alapítói és kuratóriumi tagjai a rendezvényközeg több szervezetének tudását csatornázzák össze a Music Hungary Szövetségtől kezdve a Magyarországi Rendezvényszervezők – és Szolgáltatók Szövetségén (MARESZ) át egészen a Magyar Olimpiai Bizottságig, illetve a rendezvényszervező és szolgáltató szektort is.

Az alapítvány társelnökei Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója és a Music Hungary Szövetség Fesztivál szakosztályának vezetője és Botond Szabolcs, a Visual Europe Group igazgatója. Kuratóriumi tagjai Dolina Tamás, a Moonlight Event Kft. ügyvezetője, Ernhaft Attila, a Művészetek Völgye Fesztivál ügyvezetője, Schmidt Gábor, a MOB alelnöke, dr. Fiák Krisztina, az MTÜ Rendezvénykoordinációs Osztályvezetője, Ganczer Gábor, a MARESZ elnöke és a Hungexpo vezérigazgatója, Rókusfalvy Gábor, a Roxer Kommunikációs Kft. tulajdonos ügyvezetője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója és Szabó László producer, a Magyar Sakkszövetség, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Zenei Menedzserek Egyesületének elnöke.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók