
Aztán csak kijutott valahogy a Szigetre, és adott egy elég megosztó koncertet. Azt nagyon jól meg lehetett állapítani, hogy mennyire természetes közege a színpad, még úgy is, hogy nem kicsit volt rekedt a hangja, és úgy is, hogy a rocker imázsához nem annyira passzolt a sok lágyabb dala. És azt is, hogy tud szellemes és vicces is lenni, a harminc éven aluliaknak például elmesélte az élettörténetét, és azt, hogy nagyon népszerű volt a kilencvenes években.
Williams alapvetően a leghíresebb számait játszotta el, és a közönség a nagy részüket jól is fogadta és énekelte vele a szöveget, de azért bőven nem mindet, és egyes számok nem is szóltak jól. Az viszont teljesen érthetetlen volt számomra, hogy majdnem ugyanannyi feldolgozást is játszott, mint saját számot, a My Waytől a Wonderwallon át a Royalsig. Oké, a legtöbb dal jó volt (azért az I Love Rock and Roll-nál már elég furán néztem), de az ember egyszerűen nem azért megy el Robbie Williams-koncertre, hogy meghallgassa például a Bohemian Rhapsodyt egy Freddie Mercurynál lényegesen gyengébb énekestől.
Fotók: Bődey János/Index.hu
De még az is lehet, hogy azért. Végül is egy ilyen cirkuszi előadásnak, mint amit Williams letett tegnap az asztalra, része lehet a We Will Rock You is, ha éppen úgy gondolja, hogy erre aztán nagyon meg fog őrülni a közönség. És azt sem mondom, hogy ezen nem lehet szórakozni, összességében én is jól éreztem magam, és az énekesnek tényleg vannak jó saját dalai is, amik működtek. Csak ettől az egésztől Robbie Williams kicsit olyan volt hétfő este a Szigeten, mintha a mindenféle slágert felhasználó EDM-koncertek hangszeres-retrós verzióját adta volna elő. Egy kicsit kevésbé hatásvadász és több saját számot hozó koncerttel azt hiszem, a rajongók és a nem rajongók is boldogabbak lettek volna.