Hirdetés
Hirdetés

„Túl tudunk mutatni a legismertebb neveken, és merünk kísérletezni” – Campus Fesztivál-interjú

Július 24-én, szerdán, azaz kevesebb mint két hét múlva, immár 16. alkalommal veszi kezdetét a debreceni Nagyerdőben a Campus Fesztivál. Az idei fellépők közül ajánlottunk már jó néhányat korábbi cikkünkben, ugyanakkor egy ilyen rendezvény nem csak arról szól, kik állnak a színpadra, hanem azokról is, akik a háttérben dolgoznak azért, hogy pár napon át százezernél is több látogató szórakozhasson felhőtlenül, a lehető legjobb és legprofibb körülmények között. Süli Andrással, a Campus programigazgatójával többek között ilyesmikről is beszélgettünk, de szóba került az is, miért fontos egy fesztiválnak, ami másfél évtized alatt Magyarország egyik legnagyobb ilyen típusú eseményévé fejlődött, hogy hű maradjon a kezdeti időkhöz, és ne hagyja magára az undergroundot, vagy hogy merjen kockázatot vállalni kevésbé ismert külföldi előadók szerepeltetésével. Nagyinterjú a folytatásban.

Hirdetés

Az interjú időpontjában alig néhány hét maradt az idei Campus Fesztivál indulásáig. Mennyire növekszik az adrenalin szintje bennetek ilyenkor?

Azt hiszem, két fontos dimenziója van mindannak, ami választ adhat erre a kérdésre. Az egyik, hogy hál’ Istennek mára azért van másfél évtizedes rutinja a stábnak, ami nagyon sok ponton segít. Ha visszautaznánk az időben, hogy megnézzük, mi volt tizenöt, vagy akár csak tíz évvel ezelőtt, néhány héttel a fesztivál nyitását megelőzően, és ezt összehasonlítanánk a mostanival, a múltban sokkal kaotikusabb állapotokat találnánk. Van tehát egy ilyen olvasat, de közben meg tudjuk, mi vár ránk a következő napokban, és nyilván ilyenkor van egyfajta drukk az emberben. De azt gondolom, hogy a legtöbb izgalmat valójában mindig azok a tényezők okozzák, amelyek rajtunk kívül állnak. Ilyen például az időjárás, amit egész egyszerűen nem tudunk befolyásolni. A közönség vásárlóereje, vagy a fesztiválozási kedv, amire szintén nincs hatásunk, bár mindig látunk trendeket, folyamatokat. És ami  okoz még egy kis adrenalinlöketet mindezeken túl, hogy természetesen szeretnénk az adott évben is biztonságosan, balesetmentesen, probléma nélkül abszolválni ezt a négy napot. Hogy senkinek semmi baja ne essen, ne álljon elő olyan veszélyhelyzet, ami esetleg váratlan vagy megoldhatatlan feladat elé állít bennünket.

Ha már szóba került, hogy bizonyos dolgokra nem lehet felkészülni, mondasz példát az elmúlt tizenöt évből?

Voltak történetek, amik első hallásra talán banálisnak tűnnek, de akkor és ott komoly fejvakarást okoztak. Az egyik sztorit, ami ennyi idő távlatából már inkább vicces, előszeretettel el is szoktuk mesélni. Tudni kell, hogy a hely mögött, ahová a Nagyszínpadot felépítjük minden évben, található egy ismert debreceni látványosság, a Ködszínház. Ez egy különleges szökőkút, és az általa kibocsátott vízfüggönyre szoktak vetíteni. Régebben, amikor még kicsit más volt a színpad elhelyezése, látszott is, az utóbbi években viszont legfeljebb akkor, amikor nagyon magasra emelkedik a vízfüggöny. A lényeg, hogy az ilyen vetítéses, fényfestős előadások miatt a Ködszínházhoz tartozik egy hangrendszer. És nyári napokon, esténként bizonyos időpontokban elindul a vetítés, amihez tartozik egy hangsáv is a vetítés kísérőzenéjével.

2015-ben történt, hogy a Ködszínház hangrendszerét elfelejtettük kikapcsoltatni a fesztivál idejére, ami azt jelentette, hogy este 7 órakor jól hallható hangerővel fel is csendült a zenei aláfestés a Nagyszínpad mögött három méterrel. Ugyanez történt 8-kor, és tudtuk, hogy pontban 9-kor is meg fog szólalni. A Caro Emerald, az azévi fesztivál egyik külföldi headlinere pont ekkortájt készült a nagyszínpados fellépésére. Persze mindezt hallották, a turnémenedzserük jött is azonnal, hogy ugye, nem fog megszólalni ez a zene koncert közben is, mert ha igen, az úgy nagyon nem lesz jó. Mi meg, mit volt mit tenni, megmondtuk, hogy de, ez jelen állás szerint óránként megszólal. Persze azonnal elkezdődött az irgalmatlan tűzoltás: először telefonon próbáltuk meg kideríteni, hogy a városüzemeltetés részéről ki és hogyan tudja egy órán belül kikapcsolni a rendszert. Ahogy ilyenkor lenni szokott, le is pattantunk mindenhonnan, mert kiderült, hogy az ezért felelős munkatárs nemcsak Debrecen déli részén, tehát pont a város túlsó végén lakik, de szabadságon is van, meg egyébként is, miért nem szóltunk pár héttel hamarabb?! A vége aztán az lett, hogy hoztunk egy erővágót, a Caro Emerald turnémenedzsere meg személyesen mászott fel egy létrára, hogy elvágja a hangrendszer kábelét.

Néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb.

A hangrendszert persze meg kellett javíttatnunk a fesztivál után, de így legalább megúsztuk a nagyobb kellemetlenségeket, és a koncert is rendben lement. Szóval vannak egyfelől ezek a vidámabb sztorik, de van olyan is, amikor mondjuk jön egy vihar, és abban a helyzetben előtör kicsit a kontrollvesztettség érzése, hogy most nem tudsz mit csinálni, csak bízni a Jóistenben, a szerencsében, ki amiben hisz saját vérmérséklete és világlátása szerint, meg abban, hogy profi a csapat, és mindent felelős módon, jól építettek meg az azért felelős kollégák, vagy épp az alvállalkozóink. Azaz nem omlik össze, nem borul majd el semmi. Voltak az évek során kisebb problémák ilyen helyzetben, szerencsére viszonylag gyorsan kijavítható dolgokról volt szó. De az egyetlen, amit tehetünk ezt illetően, hogy a tőlünk telhető legnagyobb előrelátással és körültekintéssel, a vonatkozó jogszabályokat mindenben betartva megpróbáljuk előre kiküszöbölni a lehetőségét bármilyen hibának.

Tavaly ünnepelte 15. születésnapját a Campus. Nehezebb-e egy jubileumi év után készülni a következő fesztiválra?

Talán viccesen hangzik, de valószínűleg az a szerencsénk, hogy tavaly nem kerítettünk túl nagy feneket a jubileumi évnek. Majdhogynem egy teljesen mindennapos Campus Fesztivált csináltunk 2023-ban, a lényegi különbség annyi volt, hogy a promócióban természetesen megjelent a 15-ös szám, és ott virított a programfüzet címlapján is. Illetve akkor vágtunk bele a Campus 15 könyv elkészítésébe, ami az idei fesztivál előtt jelenik meg, kicsit korábbra terveztük, csak picit még kellett igazítani rajta. De mire ez az interjú megjelenik, már szinte biztosan elérhető lesz a webshopunkban, illetve utána nem sokkal a különböző könyvesboltokban is. A különbséget tehát igazából ez jelentette, amúgy nem volt semmi olyan, ami ne lenne egy úgymond normál évben is. Így nincs rajtunk olyan nyomás, hogy valamit most meg kell ugranunk, vagy mindenképp fel kell mutatnunk valami olyan attrakciót, ami versenyképes lehet a korábbi évvel. Szépen mentünk tovább, idénre igyekeztünk egy még sokrétűbb programot összeállítani, és azt gondolom, ez több tekintetben meg is valósult.

Számodra mi az, ami a leginkább egyedi vonása a mindenkori Campus Fesztiválnak? Ha úgy tetszik, mi a fesztivál identitása, vagy leginkább meghatározó gondolati eleme?

A fesztiválnak szerintem két nagyon jól megfogható karakterjegye van. Az egyik maga a helyszín, a másik pedig, és ebből következik még nagyon sok minden, a program koncepciója. A Nagyerdő, mint helyszín annyiban érdekes, hogy egyrészt egy iszonyatosan jól felszerelt, rendezvényszervezői szempontból nagyon komfortos városi parkban vagyunk, ahol sok az árnyék, van áram, vannak kiépített utak és járdák, rendelkezésünkre áll minden szükséges infrastruktúrával kapcsolatos háttér. Ez nyilván elsősorban számunkra érdekes, de több tényező a látogatók számára is lecsapódik a fesztiválélmény formájában. Mindemellett egy egyedülállóan szép városi környezet szolgáltatja a rendezvény díszleteit.

A másik pedig, hogy szerintem mi vagyunk az egyetlen magyar orientációjú fesztivál itthon, ami természetes úton fejlődött odáig, hogy ma már tulajdonképpen egy csomagban kap a látogató egy széles közönségnek szóló, alapvetően mainstream zenei felhozatalt, meg egy nagyon erős underground fellépőgárdát. Ezek a világok képesek párhuzamosan létezni, és ilyen értelemben a nagy, több tízezres tömeget vonzó fesztiválok között, nem túlzás, hogy egyedülálló itthon ez a fajta zenei rétegzettség, a stílusonkénti színpad- és programstratégia. Ez szerintem mindenképpen olyan színfoltot jelent a magyar fesztiválpiacon, amire máshol nem nagyon van példa, mert általában ez a két dolog inkább külön-külön valósul meg.

Miért fontos ez számotokra?

Kollektív szinten talán azért, mert most is emlékszünk arra, honnan indult a fesztivál. Ha valaki elolvassa majd a könyvet, ott azért elég sok minden szóba kerül a kezdeti időkről, a történet legelejéről. Egy csomó olyan sztori, ami úgymond előzménynek tekinthető. A Vekeri-tó fesztiválok, a korábbi EFOTT-os szervezések során szerzett tapasztalatok, amiket a csapat egy része magáénak tudhatott, amik voltaképpen a rendezvényszervezői karrierünk első felvonásait jelentették, azzal együtt, hogy mindez húsz-huszonöt évvel ezelőtt azért nagyon mást jelentett, mint manapság. Organikusan velünk maradt minden, ami ezekben az években történt.

Emellett van egy tudatos programstratégia, amit meghatároz többünk ízlése, a személyes preferenciáink. Fontos, hogy legyen, és meg is maradjon a zenei rétegzettség, már csak azért is, mert ebben a régióban viszonylag kevés lehetőség adódik ilyen típusú fesztiválozásra. Hasonló profilú és méretű versenytársaink már évek óta nincsenek Kelet-Magyarországon. Ezért is gondoljuk azt, hogy érdemes mindenkihez szólnunk, mert minden közönségrétegnek jár a maga élménye.

Ezzel együtt továbbra is hangsúlyosan „debreceni” a fesztivál, hiszen nem csak mondjuk a rock, vagy hiphop műfaj kap külön színpadot, de arányaiban kifejezetten sok a helyi fellépő is, akiket ilyen szintű rendezvényen nem feltétlenül láthatunk máshol a fesztiválszezonban.

Az elmúlt évek statisztikái alapján a látogatók körülbelül egyharmada érkezik messzebbről, a környező megyékből, vagy akár az ország távolabbi részeiből, a határainkon túlról. A viszonylagos többség Debrecenből és vonzáskörzetéből, a környékbeli kisebb-nagyobb városokból, településekről érkezik. Ennek következében – és nyilván efelé mutat a partneri kör, a Campus helyi beágyazottsága -, a fesztiválnak mindig lesz, és kell is, hogy legyen, egy nagyon erős helyi társadalmi esemény szerepe. Amiben az is meghatározó, hogy ez egy egyetemi hátterű fesztivál. A név nem hazudik, és nem csak azt fejezi ki, melyik a talán legfőbb látogatói célcsoport és -korosztály, hanem azt is, hogy ott van a fesztivál mögött egyfajta ilyen biztos háttérként a Debreceni Egyetem, és maga a város. Ez értelemszerűen megjelenik a kommunikációban és hatással van magára a programra is.

Ha már szóba került a város, mit adott a Campus Debrecennek, és mit ad a Campusnak Debrecen?

Amit kapunk, azt leginkább úgy fogalmaznám meg, hogy türelem és garancia. Egy ekkora méretű rendezvény felforgatja egy város életét, a közlekedést, az éjszakákat, és adott esetben még hangos is tud lenni. Ezek mind olyan tényezők, amelyek mellett valószínűleg nem lehetne elmenni szó nélkül, ha nem alakult volna ki a korábban említett szerves kapcsolódás a Campus és Debrecen között. A városi közeg döntő többségétől, a hatóságoktól, az önkormányzattól, minden formában segítséget kapunk ahhoz, hogy gördülékenyen le tudjuk bonyolítani a rendezvényt.

Amit mi adunk, az az, hogy mára egyértelműen Debrecen országosan is látható attrakcióinak egyike lettünk. Azzal, hogy egy pici, helyi érdekű, mondhatni underground rendezvényből kinőtt egy napi 30-35 ezres látogatottságú, tényleg nagy fesztivál, ami most már – nyugodtan mondhatjuk – ott van az ország három legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye között, mindenképpen egyfajta láthatóságot biztosít a városnak, emellett nem elhanyagolható turisztikai erőt is képvisel.

Említetted, hogy a közönség körülbelül harmada érkezik messzebbről. Mennyire cél hosszabb távon, hogy a Campus még láthatóbb legyen országos, vagy akár nemzetközi szinten is?

Folyamatosan dolgozunk rajta, de nem fektetünk ebbe irreálisan sok energiát, mert legalább ilyen fontosnak tartjuk, hogy a helyi és környékbeli látogatók számára elérhető és szerethető maradjon a rendezvény. Nagyon örülünk és nagyon bízunk abban, hogy egyre többen fölfedezik maguknak a Campust, akár a zenei kínálat, a komfortos helyszín, vagy akár a fesztivál környezetében elérhető egyéb, Debrecenhez köthető élményeknek és szolgáltatásoknak köszönhetően, de semmiképp nem akarjuk, hogy mindez a rovására menjen annak, hogy a közvetlen környezetünkben élők a magukénak érezzék a rendezvényt.

A négy nap alatt 15 színpadon nagyjából 270 produkció áll majd színpadra. Értelemszerűen itt és most mindet felsorolni már csak terjedelmi okokból is lehetetlen lenne, de kik azok, akiket szívesen megemlítenél bármi miatt az idei műsorfüzetből?

Ez megint nagyon nehéz kérdés, már csak azért is, mert szubjektív és rendezvényszervezői szempontból egyaránt megközelíthetjük, és nem is feltétlenül ugyanazokat mondanám. Mert ha azt kérdezed, hogy szervezőként kit vagy mit gondolok a leginkább izgalmasnak, újszerűnek vagy érdekesnek, az egyáltalán nem biztos, hogy függ attól, hogy személyesen én milyen zenéket hallgatok.

Van egyfajta elképzelésünk arról, hogyan tudjuk évről évre egy nagyon picit bővíteni az előadóknak azt a körét, akik külföldről jönnek, és nem széles körben ismert nevek. Idén már, ha jól számolom, 15 nemzetközi fellépő lesz a fesztiválon, akik közül nagyjából négyet lehet headlinernek nevezni, a többiek viszont inkább olyan kevésbé, vagy itthon szinte egyáltalán nem ismert produkciók, akik a debreceni közönség döntő többségének egyelőre nem feltétlenül mondanak sokat. A cél az, hogy a látogatók megismerjék őket, és általuk olyan újszerű zenei élményekhez jussanak –  vagy legalábbis teremtsük meg ennek a lehetőségét -, amit magukkal tudnak vinni fesztiválról. Az a motiváció, hogy hogyan találjunk és építsünk be innovatív, izgalmas produkciókat az adott év programjába, számomra talán a szervezés legizgalmasabb része, még azzal együtt is, hogy a jegyvásárlás igazán akkor indul meg, ha bejelentünk egy-egy olyan nagyobb nevet, mint Rita Ora, a Dimitri Vegas & Like Mike, a Mando Diao, vagy mondjuk Martin Solveig.

De nagyon örülök annak, hogy túl tudunk mutatni a legismertebb neveken, és merünk kísérletezni, akár azzal, hogy Gayle-t, akinek egyelőre egy nagyon ismert dala van, de még bármi lehet belőle, idén feltesszük a Metal-Sheet Nagyszínpadra és megnézzük, hogyan tudja leszedni a fiatalok fejét, mit kezd egy teljes koncerten a tízezres tömeggel. Nagyon örülök annak is, hogy itt lesz a zenekarával Queen Omega, aki ugye egy trinidadi dancehall / roots reggae énekesnő. Abszolút autentikus környezetből jön, másrészt az Azahriah-val közös dal miatt most az a szerencsés helyzet is fennáll, hogy igazán jó pillanatban érkezik. Elektronikus zenei vonalon nagyon örülök Rival Consoles-nak, aki egy rendkívül innovatív elektronikus zenei producer Angliából – nem igazán jellemző, hogy ilyen típusú fesztiválon meg lehet nézni hozzá hasonló előadókat, de az elmúlt években kifejezetten ráerősítettünk erre a vonalra, így lépett fel nálunk korábban például Christian Löffler is. Lesz egy egészen durván underground zenekar idén, a Lucidvox, akiket a Fekete Zajról már ismerhet a közönség: négy nagyon vagány lány a moszkvai undergroundból, akik a háború miatt külföldre költöztek, az ő koncertjük is igazi különlegességnek ígérkezik.

Szintén sikerélmény, ha meg tudunk győzni egy olyan magyar produkciót, aki ritkán, vagy egyáltalán nem játszanak más magyar fesztiválokon: ebben az évben ilyen a Thy Catafalque, akik csak a Campuson lépnek feli itthon ezen a nyáron. Az ő szereplésük azért is izgalmas, mert tudjuk, hogy nagyon-nagyon hűséges és kitartó közönségük van. Nekik lehet, hogy első ránézésre kicsit komfortzónán kívülinek tűnhetünk, de részben pont emiatt arra a napra olyan zenekarokat gyűjtöttünk össze, gondolok itt többek között a The Devil’s Trade-re, a Törzsre, vagy akár a Made In Debrecen színpadon fellépő Angerseedre, akik szintén érdekesek lehetnek számukra. Ezzel nyitunk egy picit feléjük, és bízunk abban, hogy a fesztivál más helyszínein is körülnéznek majd.

Ha ugrunk egy teljesen más műfajra, nagyon nagy élmény és öröm számomra az Amorf Ördögök fellépése, akik hét éve nem játszottak sehol, de most nyár elején csináltak egy teltházas MÜPA-t, augusztusban meg vár rájuk egy dupla teltházas Kobuci, viszont ezeken kívül egyetlen helyen lehet őket még megnézni az idei szezonban, meg valószínűleg a közeljövőben, ez pedig a Campus Fesztivál. Ezek azok a kis pluszok, amik nekünk szervezőként is sokat jelentenek, és mindenképpen segítenek abban, hogy a Campus Fesztivál a lehető legsokszínűbb legyen.

Persze ilyen mennyiségű fellépő közül még én is csak kapkodva tudok szemezgetni. Általában úgy néznek ki az estéim a fesztiválon az estéim – sajnos, teszem hozzá -, hogy 10-15 perceket töltök el egy-egy koncerten, aztán indulok tovább a következőre, ami érdekel, amibe bele akarok nézni. És nyilván nem csak arra vagyok kíváncsi, hogy épp mi történik a színpadon, hanem arra is, hogyan fogad a közönség egy-egy produkciót.

15-16 év hosszú idő bármilyen munkahelyen. Mi jelenti a hajtóerőt számotokra, illetve személyesen neked mi a legnagyobb sikerélmény az elmúlt több mint másfél évtizedből, amire azt mondod, hogy igen, az ilyesmikért éri meg ezt csinálni?  

Nagyon banális válasz jutott eszembe: a legnagyobb sikerélmény az, ha úgy fekszem le egy-egy este után a fesztivál ideje alatt, hogy van még olyan 40-50 százaléknyi töltés a telefonomban. Hiszen ha nem csörög folyamatosan, akkor nincs probléma. Ha nincs probléma, az azt jelenti, hogy mindenki tökéletesen tudja a dolgát minden területen, és a kollégák megoldanak mindent anélkül, hogy engem hívnának. Ez talán prózai dolog, de valójában nagyon sokat jelent. Az elmúlt évek egyik legfőbb fegyverténye szerintem az, hogy sikerült felépíteni egy olyan profi, a lebonyolítás minden területét kézben tartó csapatot, akiknek köszönhetően én a rendezvény ideje alatt arra fókuszálhatok, hogy tapasztalatokat gyűjtsek, hogy együtt tudjak lélegezni a fesztivállal, a fellépőkkel, a látogatókkal – sokkal jobban, mint azt adott esetben gondolná az ember.

És ha már ezzel kezdtünk, így a végén hadd mondjam el, hogy óriási adrenalinlöketet ad, amikor látod – és ebből a szempontból teljesen mindegy, tizenötezren vagy épp száznyolcvanan révülnek el – hogyan kapcsolják ki a látogatók az otthonról hozott, meg a hétköznapokban felgyűlt feszültségeiket. Annak ellenére, hogy a szervezési munka, a háttérfeladatok bizonyos részei eredményezhetnének fásultságot, nekem azért hál’ Istennek mind a mai napig óriási élmény azt látni, hogy a zene, meg minden más művészeti ág, ami megjelenik a Campuson, mennyire sokat tud jelenteni az embereknek, mennyire képes őket egy olyan tudati szintre emelni, utaztatni, amitől aztán gazdagabban mennek haza. Ezt mindig nagyon jó látni, és óriási élmény ezzel a tudattal letenni egy napot.

Ha valaki szeretne jelentkezni korábban meghirdetett nyereményjátékunkra, melyben három egyszerű kérdés megválaszolásával páros fesztiválbérletet nyerhettek, 2024. július 14., vasárnap éjfélig még megteheti a kapcsolódó cikkünkben található kérdőív kitöltésével.

Jegyek és további információk a Campus Fesztivál weboldalán és közösségi felületein! A Wanted Podcast korábbi adását, melynek vendége Süli András volt, ezen a linken hallgathatod meg.

Fotó: Chripkó Lili

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,012KedvelőTetszik
3,068KövetőKövetés
4,580FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók