Novemberben mutatkozik be a Bälbor, a Zoom és Kávészünet zenekarokból ismerhető Boros Bálint legújabb projektje, de itt most a Lángoló olvasói ízelítőt kaphatnak belőle.
A Túl Késő című dalhoz forgatott videó önmagában egy image-klip, de a különleges vintage kellékeknek, az őszi színeknek, valamint a szimbolikus, változó hosszúságú snitteknek köszönhetően a néző komplexebb vizuális élményt kap egy egyszerű zenélős klipnél.
Az új formációról és klipről Boros Bálint a következőket mondta:
“Körülbelül másfél évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék csinálni valami olyat, amilyet még korábban soha. Az évek alatt jó pár olyan dalom született, amiket valahogy sehogy sem tudtam elképzelni azokban a zenekarokban, amikben akkor játszottam, vagy éppen játszom azóta is. Aztán tavaly októberben úgy éreztem, hogy eljött az idő belevágni és egy kedves dobos ismerősömet segítségül hívva elkészítettük két dal alapját, az egyik a most megjelenő Túl Késő című track. Ezután következett egy csendesebb időszak, amikor más dolgokkal foglalkoztam, de a nyár folyamán a két állandó zenekarom közül a Zoom feloszlott, és akkor úgy éreztem itt a lehetőség, hogy teljes erőbedobással neki lássak a Bälbor névre keresztelt formáció dalainak befejezésére. Ez egy új kihívás volt, mert nem a számomra megszokott zenekari módszerekkel rögzítettük a dalokat, jelen stádiumában ez most még egyszemélyes projekt, nincsenek fix tagok rajtam kívül.
Általában egy stúdiófelvétel előtt a próbateremben elkészül a dal, megírják a különböző hangszerek témáit, szólamait, és a rögzítésre szinte kész anyaggal érkezik az együttes. A Túl Késő című dal esetében ez pont fordítva történt. Csak a dob és basszusgitár témák, illetve a szöveg és énekdallam voltak előre megírva, minden más ott helyben, a stúdióban született meg. Nagyon izgalmas és érdekes folyamat volt. Fontosnak tartottam azt is, hogy a munka összes fázisában részt vegyek, így azok mellett a kiváló zenész barátok mellett, akik segítettek rögzíteni a különböző hangszereket, gitározom, basszusgitározom, énekelek, és egy nagyon keveset zongorázom is a dalban. A videóklip a 4K Média Stúdió munkája, nem először dolgoztam már velük, nagyon profi, kreatív, és találékony csapat. Kiváló munkát végeztek most is, abszolút azt látom viszont a monitoron, amit korábban elképzeltem és külön öröm, hogy nekik is rengeteg hasznos ötletük volt. Én úgy érzem egy különleges, és egyedi hangulatú videót készítettünk.”
Boros azt ígéri, hogy hamarosan jönnek az újabb dalok, és a tervek szerint a produkció 2021 második felében már színpadra is áll.