Hirdetés
Hirdetés

„Tudjátok, öreg ember vagyok” – Így beszélt Henry Rollins Budapesten

Henry Rollins ma ünnepli születésnapját, ahogy azt 2.13.61 nevű saját kiadója miatt mindenki tudja, aki valamennyire követi őt, és tegnap este a Katona József Színházban az is kiderült, hogy még mindig nem úgy néz ki, ahogy mi majd 62 évesen szeretnénk, hanem ahogy tíz évvel ezelőtt, negyven körül szerettünk volna. Hogy valóban ünnepelne persze, azt nem nagyon hiszem, nem úgy tűnik, mint aki túl nagy jelentőséget tulajdonítana önmagában a napnak, érdekelné, hogy kitől milyen ajándékot kap, vagy medencés partit rendezne a saját tiszteletére. Pláne, hogy ma éppen Krakkóban meséli el a közönségnek mindazt, amit tegnap nekünk Budapesten. Lesz benne szó korról bőven, sőt, a két évvel ezelőtti születésnapjáról is, de tortáról, gyertyákról és pezsgőről nem valószínű.

Abban pedig biztos vagyok, hogy nem úgy kezdi majd, mint itt. Krakkóban nem beszél Dietmar Lupferről, egykori menedzseréről és magyar feleségéről, Gyöngyiről, aki miatt a Rollins Band a megalakulása után nem sokkal, a nyolcvanas évek végén többször is eljutott hozzánk, és nem szentel perceket a VHK dicséretének, külön kiemelve Grandpierre Attilát és a közös angliai turnéjukat is. Azért viszont ott is elnézést kér majd, hogy gyorsan beszél, mert sok a mondanivalója, és kevés az idő, bele kell valahogy szorítania két és fél órába. Levegőt azért vesz néha, ha tippelnem kellene, akkor mondjuk háromszor-négyszer a százötven perc alatt, de egyébként egy pillanatra sem áll meg, még egy korty vizet inni sem.

A krakkói közönség is sokat fog nevetni, annak ellenére, hogy távolról sem stand up comedyt kap, és nem is kedélyes kocsmai sztorizást. Rollins körül vibrál a levegő, támadóállásban csinálja végig az estét, csak néha lép egyet ide-oda, illusztrálandó, amiről éppen szó esik, és úgy humoros, hogy nem akar vicces lenni. Mert a történetei sem azok. Keserédesek, önironikusak, helyenként pedig megindítóan mély traumákat dolgoznak fel, legyen az a tragikus rablógyilkosság, amit ő túlélt, de fiatalkori barátja és lakótársa, Joe Cole nem, vagy a gyerekkori abúzus, ami éppen csak átsejlik az eseten, amikor a kis Henry ráeszmél, hogy a fogtündér helyett anyja alkoholista partnere matat a párnája alatt.

Kiderül majd Krakkóban is, milyen koncertekre járnak mai napig legjobb barátjával, a Fugazi- és Minor Threat-alapító Ian Mackaye-jel, meg az is, hogyan kergetőzte végig az említett kerek, hatvanadik születésnapját egy mentálisan kissé zavart, de szerencsére viszonylag ártalmatlan finn rajongóval, aki Helsinkiből Mexikóba repülve, Texason és San Diegón át egy fillér nélkül, tehervonatokon lógva jutott el Los Angelesbe, hogy betörjön Rollins Hollywood Hills-i otthonába. (A legrondább ház az egész környéken, a hegy alján, ahol még nem a sztárok laknak, de itt is csak azért tudtam megvenni, mert annyira csúnya, hogy senkinek sem kellett.) Ez az egyetlen sztori, ami talán Krakkóban is egy kicsit hosszabbra nyúlik a kelleténél, de épp csak annyira, hogy mire a közönség lopva megnézi az időt a telefonján, már ki is fusson valami váratlan végkifejletre. Előkerül aztán többször a „tudjátok, öreg ember vagyok”- meg a „ti akkor még nem is éltetek”-kártya is, de hát ezt saját magunkon is minduntalan észrevesszük már, és ha magunknak megbocsátjuk, akkor neki végképp.

Érdemes tehát elmenni ma este Krakkóban, ha valaki véletlenül arra jár, és az se tartson vissza senkit, ha nem beszél anyanyelvi szinten angolul. Ne aggódjon, érteni fogja. Aki pedig tegnap ott volt a Katonában, a Good To See You című turné budapesti állomásán, alighanem egyetért: jó volt látni, Henry, gyere minél hamarabb újra!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,059KövetőKövetés
3,460FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók