Hirdetés
Hirdetés

Tripla Azahriah-koncert lesz a Puskás Arénában

Még nincs ugyan meg a dupla telt ház, de Azahriah bejelentette, hogy triplázni fog jövőre a Puskás Arénában. A harmadik nap május 24-én lesz, vagyis valójában ez lesz az első nap, mert a másik két koncert 25-én és 26-án lesz. Jegyeket keddtől lehet vásárolni.

Hirdetés

A második koncertre egyébként ma kezdődött az elővétel, de a rendszer itt már konkrétan lefagyott, újra kellett indítani, és egy idő után már nem az eddig látott sorban állós üzenetet kapták a vásárlók, hanem egy teljesen másikat. Ezen kívül a fizikai jegyárusításnál is hatalmas sorok alakultak ki nap közben, ahol órákig álltak sorban a vásárlók.

Az első napi jegyőrületről itt írtunk részletesebben:

Azahriah és a jegyvásárlási őrület

A cikkünkben is megszólaló Tóth Gergely, Azahriah menedzsmentcégének vezetője egyébként ma a Telexnek azt nyilatkozta, hogy kicsi az esély a triplázásra, még akkor is, ha esetleg a második is telt házas lesz. Szerinte egy harmadikhoz már komoly kompromisszumok kellenének több fél részéről is, és amúgy is jobban nézne ki, ha van két telt házas koncert, mint három, ahol az egyik nem lesz tele. Nem kellett fél nap hozzá, hogy a „kicsi esély” nyerjen.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,147KedvelőTetszik
3,138KövetőKövetés
7,130FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók