Hirdetés
Hirdetés

Tragikus baleset a Morbid Angel koncertjén – Egy ember életét vesztette, negyvenen megsérültek

Március 31.-én, pénteken tragikus baleset történt a Morbid Angel most futó észak-amerikai turnéjának legutóbbi állomásán, az illinoisi Belvidere-ben. A városban tomboló vihar következtében a rendezvénynek otthont adó Apollo Theater teteje 19 óra 45 perckor, nagyjából 45 perccel a koncert kezdése után beomlott, épp akkor, amikor az egyik előzenekar, a brazil death metalos Crypta befejezte a műsorát. A nagyjából 1500 főt befogadni képes teremben körülbelül 260 fő tartózkodott, amikor leszakadt a tetőszerkezet, többeket a törmelék alá temetve, melynek következtében egy 50 éves férfi, Fred Livingston Jr. életét vesztette, rajta kívül pedig mintegy 40-en megsérültek, két koncertlátogatót életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Hirdetés

A város tűzoltósága azonnal megkezdte a kutatást és a mentést. Alicia Tate-Nadeau, az Illinois Emergency Management Agency igazgatója szerint abban, hogy nem lett több áldozata a szerencsétlenségnek, nagy szerepet játszott a helyi katasztrófavédelem gyors reagálása, illetve hogy számítottak a viharra, és előre felkészültek a potenciális veszélyhelyzetre.

A Morbid Angel a következő üzenetet tette közzé közösségi oldalán:

„A Morbid Angel nevében mindenekelőtt a legmélyebb és őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik családtagjai és barátai voltak annak, aki tegnap este tragikusan életét vesztette, amikor az orkánerejű szél miatt beomlott a helyszín tetőszerkezete.

Tegnap este elveszítettünk egy testvért, és sokan megsérültek ebben a tragédiában. Szeretnénk kifejezni, mennyire hálásak vagyunk a jelenlévőknek (rajongóknak, a helyszín személyzetének, a zenekaroknak és a legénységnek), akik segítettek az emberek kimentésében. Szeretnénk köszönetet mondani az elsősegélynyújtóknak (tűzoltóság, mentőszolgálat, rendőrség), akik gyorsan a helyszínre értek, és segítettek abban, hogy a sérülteket a helyszínről a lehető leggyorsabban kórházba szállítsák. IGAZI HŐSÖK VAGYTOK!

Most is gondolunk mindazokra, akik megsérültek és kórházba kerültek, valamint mindenkire, akit a környék viharai sújtottak. Bízunk abban, hogy a sérültek gyorsan felépülnek.

A tegnap esti események UTÁN azon dolgozunk, hogy a turné soron következő, Jolietben (IL) megrendezendő állomását átütemezzük jövő szerdára. Ezzel együtt most elsősorban a szörnyű vihar áldozataival kell törődnünk.”

A balesetben elhunyt Livingston családjának megsegítésére, valamint az egyik súlyos sérült javára jótékonysági gyűjtések indultak, amelyeket itt és itt támogathattok.

 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók