Hirdetés
Hirdetés

Továbbra sem tudni, mi lesz a Blurrel az olimpia fináléja után

Damon Albarn elég jó üzleti érzékkel van megáldva, vagy ha mégsem, művészi szeszélyei minden esetre jó szolgálatot tesznek neki. Mint azt korábban megírtuk, Albarn egy nyilatkozatában bejelentette, hogy az idén visszatért Blur a londoni olimpia záró eseményeként megrendezésre kerülő koncertje után végleg megszűnik létezni. Nem sokkal később viszont már arról beszélt, hogy nem tudja mi lesz, csak azzal foglalkoznak, hogy egy remek produkciót nyújtsanak augusztusban a Hyde Parkban, aztán majd lesz, ami lesz, az év elején még a visszatérésnek örülő rajongók meg nyilván azóta is tűkön ülnek, hogy most akkor mi is fog kisülni ebből. Mindezt pedig most még Damon Albarn megfejelte azzal, hogy bejelentették: az olimpia záró eseménye előtt több "bemelegítő" koncertet adnak szerte Nagy Britanniában, valamint egy dán és egy svéd koncert is lesz. Az tehát továbbra sem tudni, hogy mi lesz a Hyde Parkban esedékes koncert után, de hogy most az esetleges befejezés miatt ezekre a fellépésekre is jóval komolyabb lesz az érdeklődés a szokásosnál, arra nyugodtan mérget lehet venni. A lapozás után megmutatjuk a dátumokat, hátha valaki éppen arra jár a Lángoló olvasói közül.

08-01 Margate, England – Margate Winter Gardens
08-05 Wolverhampton, England – Wolverhampton Civic Hall
08-06 Wolverhampton, England – Wolverhampton Civic Hall
08-07 Plymouth, England – Plymouth Pavilions
08-08 – 08-11 Skanderborg, Denmark – Smukfest
08-09 – 08-11 Gothenberg, Sweden – Way Out West Festival
08-12 London, England – Hyde Park

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló