Hirdetés

Törékeny mágia – Interjú Eirik Glambek Bøe-val, a Kings Of Convenience gitáros-énekesével

Szeptember utolsó hétfőjén a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében lép fel a Kings Of Convenience. Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe duója az akusztikus pop műfajának egyik legnagyobb hatású, széles körben elismert 21. századi képviselője; bossa nova, folk, indie és elektronikus hatásokat vegyítő, letisztult, mégis sokrétű dalaik komoly mondanivalót hordoznak, egyedi, jellegzetes atmoszférával bírnak. A koncert maradandó élménynek ígérkezik, hiszen most először jutnak el Magyarországra, bő húsz évvel első nagylemezük megjelenését követően, a tavaly tizenkét év várakozás után megjelent, kitűnően sikerült Peace or Love című negyedik albumuk turnéján. A koncert apropóján Eirik Glambek Bøe-val készítettünk interjút, melyből kiderül, miért csak hatodik nekifutásra készült el a legutóbbi lemez, miért nehezíti meg egy zenész dolgát, ha beleszeret egy ötletbe, és hogy lehetséges-e a szerelem és a béke egyidejű megvalósulása?

Legutóbbi albumotok Peace or Love címmel jelent meg tavaly, tizenkét évvel az azt megelőző Declaration of Dependence után. Mi volt az oka ennek a hosszú szünetnek?

A Declaration of Depencence megjelenése után körülbelül öt-hat évig turnéztunk, bejártuk a világ minden szegletét, és rájöttünk, hogy nagyon sok országban vannak rajongóink. Ugyanakkor ez nagyon időigényesnek is bizonyult. Aztán nekiláttunk az új album felvételeinek, ami szintén nagyon sokáig tartott. Valahányszor stúdióba vonulunk, hogy új albumot készítsünk, mindig rá kell jönnünk, hogy ez egyre nehezebbé és nehezebbé válik számunkra. Ez valószínűleg összefügg a gyarapodó tudásunkkal, a számunkra fontos jellemzőkkel és a magunkkal szemben támasztott elvárásainkkal, amiknek egyre nehezebb megfelelnünk. Szóval igen, sokszor kételkedtünk, sokat próbálkoztunk és sokszor hibáztunk. Azt hiszem, nagyjából öt teljes verziót dobtunk ki, mire sikerült egy olyan változatot készítenünk, amivel már elégedettek voltunk.

Olvastam én is, hogy pár évvel korábban már belekezdtetek a munkába, de azt nem tudtam, hogy ötször futottatok neki a lemeznek. A főként két gitárra és két énekhangra hangszerelt dalaitok hallatán egy kívülálló azt is gondolhatja akár, hogy ezeket aztán biztosan egyszerű felvenni. Vagy pont az teszi nehézzé az egészet, hogy a kevés eszközből építkező zene miatt nincs, ami elfedje a hibákat? 

Igen, mi magunk is beleszaladtunk már abba, hogy azt hittük, könnyű dolgunk lesz, hiszen itt van két zenész két gitárral, üljünk le a mikrofonok elé, és hadd menjen. De aztán rá kellett jönnünk, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb. Mert ami „ott van” a felvételen, az nagyon jól érzékelhető módon van ott. Nehéz megteremteni a mágiát, és igazából mi sem tudjuk, mitől alakul ki, azt viszont biztosan tudjuk, hogy milyen az, amikor hiányzik. Ilyen értelemben egy dalt felvenni olyan, mint megrajzolni egy tökéletes kört. Nagyon könnyen észreveszed, amikor rajzolsz egy kört a papírra, és az nem tökéletes. Pontosan tudod, hogyan kellene kinéznie, de nagyon-nagyon nehéz lerajzolni. Ez nálam ugyanígy működik a felvételek készítésekor. Tudom, hogyan kell megszólalnia a dalnak, azt viszont nem mindig tudom pontosan, hogyan szólalhatna meg pont úgy, ahogy a fejemben hallom.

Amikor megírom a dalt, mindig nagyon tiszta a kép, mondhatni a dal idealizált változatát képzelem el. A tökéletes ritmust, időzítést, a tökéletes dallamokat, a tökéletes hangulatot és rezgést. A fejemben teljesen világos, hogy miről szól a dal, és ez az, amibe beleszeretek. Magába az ötletbe, mielőtt még sikerült volna felvennünk. Aztán amikor ülsz a stúdióban a gitárral, játék közben meghallod a körmöd megcsikordul a gitárhúron, hogy éneklés közben kicsit kifogytál a levegőből, fáj a torkod, vagy épp nem teljesen jó aznap a tempód, a ritmizálásod, és így tovább. A stúdióban bármikor előjöhet valami unalmas, fizikai természetű dolog, ami aztán az útjába áll annak a folyamatnak, amely során megpróbáljuk újraalkotni az ötletet, a dal elképzelt, tökéletes formáját.

Amennyire tudom, Erlend Olaszországban él, te pedig Bergenben…

Igen, most is pont itt vagyok, akár meg is mutathatom! (Az interjú Zoomon készült, Eirik ennél a résznél hirtelen körbeforgatta a telefonját, ízelítőt adva a bergeni kikötő panorámájából.) Itt ülök a tengerparton, épp elmegy egy sétahajó mögöttem, látod? Az a neve, hogy II. Erzsébet Királynő. Valaki pedig egy kis matricát ragasztott mellettem a falra, amire az van írva egy általam ismeretlen nyelven, hogy szerelem, itt van alatta angolul zárójelben. Szóval igen, Bergenben vagyok.

Hogy működik a dalszerzés folyamata ilyen távolságból? Van valami tipikus feladatmegosztás köztetek, például, hogy az egyikőtök inkább a zenéért, vagy a szövegért felel, vagy mindent együtt írtok és hangszereltek?

Van néhány dalunk, amit teljesen közös produkció, tehát leülünk együtt, és az elejétől kezdve együtt írunk. A többi mindig valamelyikünk alapötletéből indul ki, de szinte mindben vannak olyan elemek, amit a másik közreműködése tesz hozzá az adott számhoz. Ha Erlend hoz egy dalt, akkor a harmadik versszakot általában én írom, és jellemzően mindig van legalább egy kis rész, amit Erlend tesz hozzá az én számaimhoz. Hogy könnyebbé tegyük az életünket, azt már az elején eldöntöttük, hogy minden dalt fele-fele arányban jegyzünk szerzőként. Nincs tipikusan állandó feladatkörünk a folyamatban, mindketten írunk szövegeket és dallamokat is, tehát ugyanazt a szerepet játsszuk a dalszerzés során, csak mindig mást, más arányban.

Kreatív szempontból mi a legnagyobb különbség kettőtök között? Külső szemlélőként, a zenekar történetének nem teljesen beható ismeretében azt mondanám, hogy Erlend a duó extrovertáltabb fele, te pedig az, aki inkább befelé fordul inspirációért. Hogyan működik köztetek az alkotói kémia?

Ez így van, Erlend imádja a színpadot, a koncertezést, szeret a figyelem középpontjában lenni. Én meg, bár nem vagyok különösebben introvertált alkat, nem igazán élvezem azt, amikor minden szem rám figyel. Viszont dalszerzői szempontból azt hiszem, a legnagyobb különbség inkább az, hogy őt jobban érdekli a folk, a népzene, rám meg inkább a bossanova és az elektronikus zene, a house van hatással. Tehát zeneszerzésnek az a fajtája, ahol loopokat hozol létre, azon belül és kívül változtatsz bizonyos elemeket, és ahol inkább a hangulatra koncentrálsz, mint a dal szó szoros értelemben vett hangszerelésére. Sok elektronikus zenét hallgatok, és ez azt hiszem, nagyban meghatározza, hogyan közelítek a dalszerzéshez akusztikus hangszereken.

Mire utal a Peace or Love lemezcím? Valóban választanunk kell a béke és a szerelem között?

A Peace or Love igazából Øystein Gjærder Bruvik ötlete volt, ő a másik zenekarom, a Kommode gitárosa, amúgy pont itt lakik, nem messze a kikötőtől, és nagyon jó érzéke van a címek kiagyalásához, Egy nap csak úgy kaptam tőle egy sms-t, amiben annyi volt, hogy „Peace or Love”. Azt mondtam neki, hogy ez egy zseniális cím, kölcsönvehetnénk? Tökéletesen illett az új Kings Of Convenience albumhoz, Øystein pedig megengedte, hogy használjuk. Volt ugyanis egy beszélgetés köztünk arról, hol is tartunk az életben, mi negyvenes, nős, családos férfiak. Hogy hirtelen jön egy pillanat, amikor rájössz, a béke és a szerelem egyidejűleg nem lehetséges. Az élet inkább hajlamos arra, hogy felkínálja a választás lehetőségét a kettő között, és ez sok nehézség forrása. Én személy szerint átéltem egy válást, illetve egy elég komoly küzdelmet a szerelmi és magánéletemben, és ez a cím, a Peace or Love kitűnően összefoglalja az ezzel kapcsolatban felmerült dilemmákat.

A zenéteket sokan az easy listening kategóriába sorolják, talán az akusztikus hangszerelés miatt. De ha valaki elolvassa a szövegeiteket, azokban gyakran felfedezhetők komoly személyes vonatkozások és történetek. Szerintem kell egyfajta bátorság ahhoz, hogy ennyire mély dolgokról énekeljetek egy ilyen a letisztult zenei környezetben, hiszen itt a hangerő és a torzítás nem jelent, mondjuk úgy, védőhálót a szavaknak. Te hogy látod ezt?

Számomra a zenében nagyon fontos a sokoldalúság. Ez a zenének azt a képességét jelenti, hogy a hallgatók arra használhassák, amire akarják. Az én szempontomból a zene egy eszköz, amit az érzelmeim szabályozására használok. Amikor úgy érzem, hogy vidámságra van szükségem, vidám zenét teszek fel. A zene erősíti azt a hangulatot, amiben épp vagyok. Ha szomorú vagyok, olyasmit keresek, ami megvigasztal, ami megfelel az adott érzelmi állapotnak, az aktuális pillanatnak. Szerintem a legtöbb ember ezt várja a zenétől. Olyan zenét keresnek, ami valamilyen módon képes szabályozni az abban a pillanatban átélni kívánt érzelmeiket. Számomra a mi zenénk olyasmi, amit akkor is szólhat, amikor nem igazán akarsz zenét hallgatni. Ha mondjuk a barátaiddal vacsorázol, vagy akár egyedül dolgozol a szobádban. Ilyen értelemben mondom, hogy a zenének sokoldalúnak kell lennie.

Sok időt és erőfeszítést igényel, hogy a dalaink háttérzeneként is működjenek, hogy bármikor meghallgatható legyen egy lemezünk úgy, hogy nem hívja fel magára azonnal a figyelmet. Ugyanakkor biztosak akarunk lenni afelől is, hogy abban a pillanatban, amikor elkezded hallgatni a zenét és odafigyelsz rá, akkor lesz benne elég tartalom ahhoz, hogy magával ragadjon. Kell lennie valamilyen megfoghatatlan, vonzó elemnek a zenében. Ez jöhet a szövegből, a hangszerelésből, de hordozhatja akár egy-egy arpeggio, vagy más technikai fordulat a gitáron. Kell annyi tartalom, hogy a zene le tudja nyűgözni az embereket, ha bármelyik pillanatban úgy döntenek, hogy mostantól tényleg arra akarnak figyelni, amikor felteszik a kérdést, hogy mi ez a zene, ami már fél órája szól a háttérben? Azt hiszem, ez összefoglalja, mit is szeretnénk. Az a célunk, hogy könnyen hallgatható, mégis tartalmas zenét hozzunk létre, ami bármikor, amikor odafigyelsz rá, bebizonyítja, hogy nem is olyan egyszerű, amit hallasz.

Most játszotok először Magyarországon. Mire számíthat a közönség szeptember 26-án, és mire számítotok ti a magyar közönségtől?

Ez jó kérdés, mivel 1994 óta nem jártam Budapesten. Nem igazán tudom, mire számítsak, ugyanakkor a magunk részéről arra törekszünk, hogy minden koncertünk különleges és más legyen a maga módján. Kifejezett terveink nincsenek, mert általában mindig aznap találjuk ki az esti programot, és leginkább a helyszínen döntjük el, mit játszunk és mit nem. Szóval nem igazán tudjuk előre, mi történik majd, de ez is része az izgalomnak, amikor az emberek látják, hogyan alakul ki maga a koncert. Benne van az is, hogy hibázunk, mert nincsenek előre felvett sávok, hangminták, dobgépek, tehát mindent, amit hallasz, azt ott, a helyszínen játsszuk, ez pedig kölcsönöz egyfajta törékenységet az előadásnak, amit a közönség is érez. Szeretjük bevonni a hallgatókat, szeretünk beszélgetni velük. Erlend különösen jó abban, hogy átvegye az adott koncertterem és a nézők hangulatát, hogy megérezze, mit szeretne a közönség. Az ő célja, azt hiszem, hogy minden koncertből „buli” legyen. Én inkább arra koncentrálok, hogy minél tökéletesebben adjam elő az egyes dalokat, ez a két különböző megközelítés találkozik a koncertjeinken.

További információk a Müpa honlapján, valamint a koncerthez kapcsolódó Facebook-eseményen!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

37,331KedvelőTetszik
2,907KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk