A Söndörgő háza táján nyilván nagy az öröm: a nyár derekán megjelent Gyezz című nagylemezük Best Global Music Album kategóriában, a Spoon című dal róla pedig Best Global Music Perfomance kategóriában Grammy-díjra lett jelölve, emellett ősz elején az album oda-vissza bejárta az európai világzenei rádióslistákat! A minden szinten remekül sikerült nagylemezen a kiváló amerikai szaxofonos, Chris Potter közreműködött – a friss történésekről, valamint az életút korábbi eseményeiről is kérdeztük a zenekar tamburás-énekesét, Eredics Áront.
Kicsit ássunk vissza a kezdetekhez: a 90-es évek közepén alakultatok, nyilván erős hatások értek benneteket a családi népzenészi szálak, azaz a Vujicsics révén, kifejezetten a délszláv kultúra vonzása számított, vagy más is hatott?
Valójában nem is a délszláv kultúra hatott ránk leginkább, hanem a Vujicsics együttes, mint zenekar gyakorolta ránk a legnagyobb hatást. Ez indított el minket afelé, hogy magyarországi délszláv zenével foglalkozunk.
A délszláv zenében hallhatóan nagyon számít a virtuozitás, erre van külön gyakorlási technika? Volt bárminemű külső elvárás vagy nyomás rajtatok?
Valóban technikás zene és emiatt nagyon számít, hogy gyerekkorban sokat gyakoroltunk. Leginkább bennünk volt ez az akarás, és nem kívülről érkezett. Nagyon szerettük volna ezt zenét a lehető legjobban elsajátítani.
Az idők folyamán változott az alaphozzáállás, a dalszerzési metódus, a súlypontok?
Hosszú utat járunk az biztos. jövőre harminc éve csináljuk, ez alatt egy dolog nem változott: ragaszkodunk a minőséghez, elsősorban a zenei minőséghez. Ez még akkor is így van, hogyha mára valójában saját szerzemények teszik ki a repertoár nagy részét.
A fejlődésben egyébként mekkora szerepe van a külső és belső elvárásoknak? Van olyan, amit meg kell tenni mindenképpen, például a közönség miatt?
Ilyen szempontból elég rossz üzletemberek vagyunk, mert nem teszünk semmilyen kompromisszumot a zenében. Kalandozásaink persze vannak, ilyen például a Konyha zenekarral vagy az Amsterdam Klezmer Band-el közös dolgaink. Ezek a projektek azért elég sokat lazítottak rajtunk, és szeretjük őket csinálni.
Mikor volt az a pillanat, amikor egyértelmű lett, hogy beindult a szekér és érdemes rendesen tolni?
Harminc év alatt több ilyen mérföldkő is volt: 2000-ben a Magyar rádió Népzenei versenyének az első díja biztosan egy ilyen. Aztán 2007-ben a Ferus Mustafovval készült albumunk, és 2010-ben a Lost Music of the Balkans című albummal indult el a nemzetközi koncertezés.
Szoktatok saját leltárt csinálni, melyik szakasz, album, turné volt a legkedvesebb eddig és esetleg melyik kevésbé?
Nagyon sok ilyen van, nehéz ezt így röviden összefoglalni. Az biztos, hogy az első nagy koncertünk külföldön a londoni Queen Elizabeth Hall-ban egy nagyon emlékezetes esemény, illetve ide sorolnám a Roskilde fesztivált, ami szintén óriási élmény volt 2013-ban.
Van olyan album, amit ma már másképpen csinálnátok, és az miben lenne más?
Ez mindig úgy van, hogy amikor egy album megjelenik, egy idő után visszahallgatva biztos találsz olyat, amit máshogy csinálnál utólag. Illetve már máshogy is csinálsz azóta! Ez benne a szép, hogy egy adott pillanatot rögzítesz.
Melyikre vagytok a legbüszkébbek?
Ha már így tetted fel a kérdést, akkor a Tamburocket című lemezt emelném ki, és annak a nemzetközi sikereit. Azzal elég nagyot ment a zenekar. Persze most a Gyezz-el kapcsolatban is van mire büszkének lenni. Ez jó!
A délszláv zenében a tambura központi szerepet tölt be, persze akárcsak a fúvósok, ezeket a dalszerzésnél mennyire kell folyamatosan előtérben tartani? Egyáltalán, hogyan zajlik nálatok a komponálás?
Azt hiszem az egyik különlegessége a zenekarnak az, hogy sok hangszeren játszik mindenki, és ezt természetesen, amikor hangszerelésre kerül a sor, ki is használjuk. Ez a mostani albumnál is így történt. Nem tartunk előtérben hangszereket csak azért, mert valamit előre úgy határoztunk, vagy úgy van hagyományosan.
Az előbb már szóba jött 2007-es albumra sikerült közreműködőként a macedón čoček királyának tartott Ferus Mustafovot becserkészni, volt bennetek feszkó, megfelelés?
Természetesen iszonyatosan izgultunk a vele való találkozás, illetve az első együtt zenélés alkalmával. Ő egy olyan zenész volt, aki mellett egyszerűen jobban játszottál. Úgy tudott irányítani, úgy tudta mutatni a dolgokat, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják. Óriási muzsikus volt!
A nemzetközi karrieretek – ami olyasmikkel tarkított, mint a rendszeres jelenlét az európai világzenei rádióslistákon, a szaklapok „év lemeze” kiemelései, rangos koncerttermek meghívásai – mennyire befolyásoló, könnyű ezektől elszállni?
Nem nagyon jut idő itt az elszállásra, szerintem ez nem az a műfaj. Lehet, hogy furcsán hangzik, de itt keményen dolgozunk azon, hogy ez jól működjön. A mai világban ez azért nem egyszerű feladat, ha az ember ténylegesen a zenélésből szeretne élni.
Közben itthon is volt Fonogram-díj, Szentendre Közművelődési Díj, ezek mennyire hathatós segítségek, vagy inkább morális/erkölcsi kihívások?
Ezek a fajta elismerések mindig jólesőek, amikor díjazzák a munkádat, de nem ezért csináljuk, hanem azért hogy minél több feladatunk, dolgunk legyen. Talán ezek a díjak is hozzátettek ahhoz, hogy több emberhez jusson el, amit csinálunk.
Mivel sokat utaztok a világban, nyilván nagy a tapasztalat az itthoni és a nemzetközi zenei/világzenei színtér vonatkozásában, jelentősek a különbözőségek?
Legnagyobb különbség a külföldi koncertezés során, hogy ott nincsen semmiféle besorolás a zenekarral kapcsolatban. Egyszerűen csak a zene miatt jönnek és hallgatnak minket. Ez nekünk azt hiszem jobban fekszik, mint amikor itthon azon kell lamentálni, hogy ez most délszláv vagy magyar, népzene vagy világzene, vagy mi is ez, amit csinálunk.
A Gyezz–en a nemzetközi élvonalból érkező Chris Potter szaxofonos közreműködik, honnan jött az ötlet és milyen volt vele dolgozni?
A dolog onnan indult, hogy óriási rajongói vagyunk, követjük a munkásságát, és a sors úgy hozta, hogy családi úton még ismeretség, sőt mára mondhatom, hogy barátság lett köztünk. Hosszú évek teltek el, mire fel mertem tenni neki a kérdést, hogy nem csinálunk-e együtt valamit. Hát ez lett belőle. A négy szám, amiben Chris játszik a lemezen, négy óra alatt ment fel a stúdióban. Itt olyan érzésünk volt, hogy mindig is együtt zenéltünk, minden működött és utólag mondhatom, hogy életre szóló élmény. Nekünk ez egy mérföldkő az biztos.
Ez a lemez újabb sikertörténet, a World Music Charts Europe szeptemberi toplistáját vezettétek vele, aztán jött a Grammy-jelölés, azon túl, hogy remek érzés lehet, és jó a promóciós visszhangja, vannak még egyéb gyakorlati hozadékai?
Számunkra a legfontosabb hozadéka, hogy olyan ajtókat nyit ki most ez a lemez, amiken már szerettünk volna régóta belépni. Ez most megtörtént, és azontúl, hogy a koncertek számában jövőre ez látványosan jelentkezik, a későbbi terveink és kollaborációink előtt is új lehetőségek nyíltak.
A streaming korában érdemes még fizikai hanghordozón is kiadni az albumokat? Azt olvasni, hogy már a turnékon is visszaesőben van a merchandising pultok forgalma is…
Én úgy látom még érdemes. A mi esetünkben fordítva látszik: a vinyl/bakelit és a CD-k is elég jól mennek koncerten, éppen ezért az új albumból is mind a kettő kapható.
Külföldi világzenei kiadóknál jelennek meg a lemezeitek, tárgyaltatok hazai kiadókkal is, vagy egyszerűen csak a gyakori turnék hozadéka lett ez a verzió?
Igen itt a turnézás nagyban szerepet játszik. Egyszerűen több lehetőség adott egy külföldi kiadónál, mint egy magyarnál. Legalábbis nekünk ez a tapasztalatunk. Főleg úgy, hogy leginkább nemzetközi színtéren dolgozunk, egyértelműen ez a célszerű.
Mi a felállás manapság a lemezkiadóknál, létezik még a hagyományos struktúra, vagy a kiadás már inkább csak része egy nagyobb produkciós csomagnak?
A mostani kiadónk az amerikai GroundUp Music, ilyen szempontból egy különleges istálló. Lényegében zenészek csinálják zenészeknek. Nagyon elégedettek vagyunk az eddigi közös munkával, amint ezt a Gyezz album szakmai előmenetele is mutatja, jó döntés volt velük szerződni. Nekünk ezzel egy régi vágyunk teljesült, abszolút elégedettek vagyunk.
Most indul az új album élő bemutatása, meddig tart egy ilyen kör általában, ami teljes mértékben az adott albumról szól?
A jövő évi koncertjeink azért nagyrészt ezzel az anyaggal mennek majd. Persze közbe már dolgozunk majd az új lemezen is.
Mi a következő lépés?
Jövőre harmincéves a zenekar és ezt szeretnénk rendesen megünnepelni. Utazunk Németországba, Franciaországba, Hollandiába, de skandináv turnénk is lesz, sőt még Japánba is megyünk jövő ősszel. Ezen kívül tervben van egy kislemez megjelentetése a harmincas jubileumra, és még rengeteg olyan dolog, amiről most még nem is beszélhetek… De lesz mit csinálni bőven!
