Hirdetés
Hirdetés

Tökösebb, vadabb – Premieren a Jaffa 68 új EP-je

Lángoló Premier

A Jaffa 68 zenekar 2020-ban lépett ki a nagyközönség elé, februárban kiadták első kislemezüket, az Észlelés lecserél-t, majd nyár közepén a Lesz című dalukkal hívták fel magukra a figyelmet. Most egy új EP-t dobtak össze, melyet Kátrány-ra kereszteltek. Az öttagú bluesrock-zenekar ezúttal is Beke Istvánra bízta a masterelést, és billentyűs hangszereken is ő hallható a dalokban.

Pék Bálint „PéBé” gitáros:

„Erre a kislemezre a tökösebb, vadabb számainkból válogattunk, amik az eddig megtarthatott koncertjeinken megmozgatták a közönséget. Az alap mocskos, blues-os hangzást funkys, groove-os elemekkel ötvöztük, és mind az ötünk belevitte a maga ízlését, eszerint alakítva, nevelve az egyébként riffközpontú dalokat. A zárószám viszont egy lassabb, érzelmesebb, érzékenyebb téma, elüt a másik három koszosabb, alvilágibb, számomra neonoir hangzásától, hangulatától.”

Gál László Balázs „Chungus” gitáros

„A műfaji diverzitásunk tudatos, megpróbáltunk minél több elemet megragadni és saját szájízünkre alakítani. Funk, alter, pop jöhet minden, még lehet a reggea-ig is el fogunk jutni. Emiatt mind a négy szám másként csenghet, de megvan bennük a közös is. Minél jobban bezárnak minket, mi annál jobban kinyílunk, kíváncsi vagyok mi lesz, ha a végén még ki is engednek”

Nem is húzzuk, itt az EP, alatta pedig a dalokról szólnak a tagok:

PéBé:

„A nyitószám, a Csakalátvány egy bluesrock nóta, ami ehhez híven a két egymást kiegészítő, és egymásra épülő gitár játékától, pilinckázásától kaphat gyújtást. Fontos a két gitár közti harmónia, ettől erősebb, telítettebb a hangzás. Azon áll, vagy bukik az egész, hogy a két marha, esetünkben Laci és Én jól rezonáljanak.”

Fehér Tamás „Toma” énekes

„A Csakalátvány szövege, egy sötét realitást mutat, ahol közel sem mindenki egyenlő, van, aki lemarad, és csak annyi jut neki, hogy bámulja azokat, akik szerencsésebben jártak. A bámuló kieszi a lelkedet, annyira vágyna rá, hogy te legyen, ugyanazt, vagy legalább valami hasonló látványt nyújtson, mint te.”

Demeter Áron „Ceres” dobos

„A szám maga a budapesti underground hangulatban. Megeleveníti a nagy budapesti aluljárók eszenciáját éjszakánként.”

Toma:

„A Most még miénk a tér egy kapcsolat lassú, szinte érzékelhetetlen elmúlásáról szól, ahogyan másodpercről másodpercre vonszolja magát a vég felé. Szűkül a levegő a szobában. A torzított akusztikus gitár, és a teltebb hangzású billentyű pedig erősít a dal atmoszféráját.”

PéBé:

„A harmadik dal, az Ihlettolvaj, nekem tiszta 80-as évek hangzású, a 80-as évek pedig király. Ebben a számban éltük ki leginkább a funky vagy funk-rock iránti szerelmünket, de groove elemeket is pakoltunk bele. Itt nagyon a lüktetésre, és a riffre építettünk, de úgy hogy közben folyjék a dal.”

Toma

„Az Ihlettolvaj a szerencse és az ihlet párhuzamáról szól. Mindkettő ott van, aztán két takkal később már sehol. Hangzásra vidám, de megvan benne a bluesos mocskosság. Ez az a szám az eddigiek közül, ami leginkább megfogja a jaffa hangzását, ami leginkább előre mutat, merre tart a zenekar”

Ceres

„Szerintem mindegyik dalban megvan az a pont, ami berántja az embert, de az Ihlettolvaj-ban leginkább. Végig táncolható, pattogós, mint amikor biciklizel, majd jön a lejtő és csak hasítasz lefelé”

PéBé

 „A zárás, a Csak repültem veled a függésről szól, függetlenítve attól, hogy a függés tárgya egy személy-e, vagy szenvedélyek. Mindkét esetről tulajdonképpen, amit tapasztal, megél az ember. A „sokszor érzek vágyat, mikor téged itt-ott látlak” sor összefoglalja az érzést. Az egyik első dal, amit írtam, tartalmilag pedig nekem eddig ez a legszemélyesebb dalunk. Mikor először vittem le próbára, csak Lacus és Ceres volt még ott, és órákon keresztül csak ezt játszottuk, repültünk vele, ott kapta a címét is, nagyon emocionális, szentimentális volt az egész.”

Ceres

„A dal verséi olyanok mintha a refrént készítenék elő. Mint amikor kapsz egy ajándékot, de nem tudod mi van a dobozban, amikor meg beindul a refrén, az a pillanat amikor kibontod, és valami feldolgozhatatlanul király dolgot találsz benne.”

Gácsi Benedek „Benő” basszusgitáros:

„Lehet itt bármilyen pandémia, mi csak csináljuk az albumokat.”

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók