Hirdetés
Hirdetés

Tökös vagy nem tökös? – Négy friss hard rock lemez

A hard rock olyan a popzenében, mint egy kibillenthetetlen szobor. Néha teljesen elfeledkeznek róla, aztán bizonyos pillanatokban rácsodálkoznak, hogy jé, ez még mindig itt áll. A stílus ettől függetlenül a köztes időkben is tökéletesen működik, jönnek ki az új lemezek, rosszabbak, jobbak. Ahogy máshol, itt is a nagy öregek viszik a prímet, de akad több friss, fiatal zenekar is köztük. A közös jellemző, hogy mindig a dal és a dallam a lényeg, ami legfeljebb egy jó (vagy rossz) gitárszóló miatt vonul háttérbe. Aztán van itt valami, amit talán a rajongók is bevallanak: néha a stílus túlontúl érzelmes. Valaki felismeri a határt, valaki nem. Az év eleji megjelenésekből mi most négyet veszünk elő (Europe, We Are Harlot, Scorpions, Revoultion Saints), de érkezik a cikk következő része is, ahol még legalább három (Toto, Eclipse, Thunder) új megjelenést nézünk meg közelebbről.

Revolution Saints – Revolution Saints

A Revolution Saints három ismert zenész friss zenekara. A felállás furcsasága, hogy a leginkább megbízható háttérmunkásnak számító Deen Castronovo a dobolás mellett itt énekel is, és nem is vall szégyent. A gitáros a Whitesnake-et nemrég otthagyó Dough Aldrich, Jack Blades pedig a basszusgitáros. A másik érdekesség még, hogy a lemezt tulajdonképpen szinte teljes egészében a producer, Alessandro Del Vecchio írta, a zenészek semmit sem. Ez annak köszönhető, hogy a projekt eredetileg a Frontiers kiadó főnökének ötlete volt. A lemez inkább az AOR felé közelít, nagyon dallamos, néha nagyon csöpögős, viszont mindvégig baromi dallamos, a zenészek pedig olyanok, mint amire várnánk tőlük. Nem minden dal működik, és a líra is több a kelleténél, de alapvetően teljesen rendben van.

Lemez: 3

Tökösség: 2

Amikor nagyon jó: Locked Out Of Paradise

Amikor már túl sok: Don’t Walk Away

Europe – War Of Kings

Igen-igen, tudjuk, Final Countdown. Persze, lehet ezzel jönni, de ez szimpla szűklátókörűség. A Europe ma egy dögös, hagyománytisztelő, de közben élettel teli blues rock zenekar. Sorra gyártják a feelinges, fajsúlyos lemezeket, de talán a War Of Kings az, ahol a leginkább kiteljesedett ez a zene. Morgó, recsegős basszus- és gitárhangzás, még morcosabb hammond, egy makulátlan hard rock énekhang, csak ritkán unalmas szólók, és persze fasza dalok. Nagyjából ezt lehet most várni egy Europe-lemeztől. Nincsenek elsőre ható slágerek, de ez nem is baj. Egyedül talán a Days of Rock n Roll értelmetlen a kissé bárgyú dallamaival. Erre a lemezre jó időt szánni, úgy ízlelgetni, mint egy jó pohár vörösbort. Van súlya, ereje, de közben valódi élményt ad.

Lemez: 4,5

Tökösség: 3

Amikor nagyon jó: Second Day, Praise You, Children of The Mind

Amikor már túl sok: Days of Rock n Roll

We Are Harlot – We Are Harlot

Kicsit talán kilóg a sorból a We Are Harlot, mert a klasszikus hard rock jelző nem nagyon illik rá, hiszen van itt nem kevés skandináv rock n roll hatás is, és úgy általában fickándozósabb, lendületesebb, mint az átlagos hard rock zenekarok. A zenekar legismertebb tagja, az Asking Alexandria volt énekese, Danny Worsnop, aki tulajdonképpen ezért a zenekarért hagyta ott a metalcore sikercsapatot. Mondhatnánk, hogy bátor lépés, hiszen ott biztosra mehetett volna, legalábbis pár évig. Ő azonban azt választotta, amiért a szíve dobog. A klasszikus megközelítésű rockzenét, amiben van azért bőven a fiatal zenekarok fésületlenségéből. A gitármunka azonban messze túlszárnyalja azt, amivel Worsnop az Asking Alexandriában dolgozhatott, köszönhetően a Sebastian Bach mellől ismerős Jeff George gitárosnak, aki abszolút a régi nagyok (Def Leppard, Van Halen) emlőjén nevelkedett. Az előzetes dalok alapján ennél ütősebb első lemezre lehetett számítani, de így sem rossz a végeredmény. Nem is túl hosszú, kellően tökös is, van benne íz és lendület. Elrugaszkodásnak tökéletesen megfelel.

Lemez: 3,5

Tökösség: 4

Amikor nagyon jó: Dancing On Nails, Never Turn Back

Amikor már túl sok: The One

Scorpions – Return To Forever

A Scorpions feloszlott, aztán mégsem, aztán talán mégis. Nem túl szimpatikus, hogy a közönséggel a bolondját járatja a zenekar, de az is igaz, hogy miért ne csinálhatnák, amit akarnak. Csinálnak egy búcsúturnét, ami még most is tart, csinálnak egy utolsó lemezt, ami mintha csak az első lenne. Összességében inkább az lett volna rosszabb, ha tényleg feloszlanak. A Return to Forever egy része nagyon új dal, míg egy másik része nagyon régi, és legfeljebb tippelni lehet, hogy melyik hova tartozik, még úgy is, hogy az újakat a Mikael Nord Andersson, Martin Hansen producer páros írta. Legfeljebb a Rollin’ Home olyan, amire simán rámondom, hogy a mai popslágerek nyomán született, a többi ízes, nagyon egyedi, slágeres hagyományőrző hard rock zene. Az olyan dalok, mint a We Built This House ma is a csúcsra röpíthetnék őket, ha valójában nem lennének a karrierjük tetején. Nem végig izgalmas lemez, de az év egyik legszórakoztatóbbja.

Lemez: 4

Tökösség: 3

Amikor nagyon jó: We Built This House

Amikor már túl sok: Eye Of The Storm

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló