Hirdetés

Több mint hárommillió forintos lemezjátszót dob piacra a Bang & Olufsen

Már mindenki fújja, akit olvas Lángolót, hogy visszajött a lemezjátszózás kora. Na nem olyan intenzíven, mint négy évtizeddel ezelőtt volt, de értékben már több vinylt adnak el, mint más fizikai hanghordozót. Egész egyszerűen, aki még vesz kézzel fogható zenét, az inkább bakelitre költ, még akkor is, ha csak divatból teszi, és még lemezjátszója sincs otthon.

De persze a lemezjátszók piaca is pörög, sokkal jobban, mint mondjuk két évtizede. Azon már nem is csodálkozik az ember, ha az osztrák Pro-Ject piacra dob valamit, de más gyártók is egyre erősebben nyomulnak a piacon.

Továbbfejlesztette Debut Carbon lemezjátszó-sorozatát a Pro-Ject

Most éppen a Bang & Olufsen gondolta úgy, hogy ideje retrózni egyet, és piacra dob egy lemezjátszót, ami a címmel ellentétben nem 3 millió forintba kerül, hanem több mint 3,3-ba, és akkor még magyar árról nem is tudunk.

Ez persze nem újdonság, a B&O a luxuspiacon hódít, így elvárható volt, hogy a lemezjátszója is ide készüljön.

Azt tudni kell, hogy az október 12-én megjelenő Beogram 4000 nem előzmények nélküli. A cég a hetvenes évek első felében gyártott már ugyanilyen név alatt lemezjátszót, szóval ha valami retro, akkor ez az.

Egyébként a lemezjátszót is szinte ugyanúgy, ugyanazokból az anyagoból építették fel, de természetesen kis frissítést is tettek bele a végén: új hangszedőt és phono erősítőt kapott, hogy alkalmazkodjon a mai hangrendszerekhez.

Így hozzunk ki még többet a bakelitlemezeinkből – Pro-Ject phono előerősítőket teszteltünk

A lemezjátszó azért is ilyen drága, mert rá van nyomva a Limted Edition pecsét, kézzel számozott dobozban érkezik, szóval ha valaki ritkaságot akar, és nem autót venne inkább, költhet erre is.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk