Február 4-én jelent meg a Black Country, New Road nevű post/experimental rockegyüttes második stúdióalbuma, az Ants from Up There. Előző albumuk, a For the First Time az angol underground elitjébe emelte a zenekart, és sokakban felmerült a kérdés, hogy képesek-e teljesíteni a második albumhoz társított elvárásokat. Pár nappal a lemez megjelenése előtt Isaac Wood énekes-gitáros úgy döntött, elhagyja az együttest a mentális egészsége érdekében. Így tehát ez az utolsó album, melyben a teljes Black Country, New Road-élményben részesülhetünk.
A zenekar egy, az Egyesült Királyságban alakult csapatok közül. Amiben eltér az átlagtól, hogy nem lehet konkrétan egy kategóriába besorolni. Post rock és punk, experimental rock, indie, jazz, ami szem-szájnak ingere, az mind megtalálható az együttes dalaiban. Ekkora mértékű merítéssel nagyon nehéz dolgozni, az első albumuk mégis rendkívül pozitív értékelést kapott a kritikusoktól, ez pedig megágyazott annak az albumnak, amiről most szó lesz.
Az Ants from Up There egy 5/4-es, nagyon szorosra hangolt instrumentális intróval kezdődik, amelyben megjelenik Luke Mark, a csapat másik gitárosának remek teljesítménye. Az 54 másodperces intró után az első érdemleges dal az LP-ről Chaos Space Marine címmel ellátott, chamber rock darab, nagyon erős lezáró kórussal. Szeretném már most kiemelni a távozó Isaac Wood szövegalkotási képességét, amely a teljes albumnak egy extra sebességet ad, rengeteg különböző érzést képes átadni dalszövegein keresztül.
A Chaos Space Marine után a Concorde következik, mely lassabb, hangszerelését tekintve felvonultat új eszközöket. Erősen jelen van a szaxofon, először a lemezen. A Concorde dalszövege metaforákkal teli, verseket megidéző alkotás a távozásról, a szó minden értelmében. Még egy kis bendzsót is felfedezhetünk, melyet egy stúdiózenész biztosít. A keserédes élmény nem ér véget, a még ennél is sokkal lágyabb, halkabb, pesszimistább hangvételű Bread Song a következő, mely a már említett széles hangszeres merítéssel operál, szimfonikus élményt okozva a hallgatónak. Szövegét tekintve egy kapcsolat története elevenedik meg előttünk, annak is inkább a vége.
Következő állomásunk a Good Will Hunting, mely típusdarabja lehetne a 90-es évek post-rock érájának. Szövege egy nagyon érdekes ember történetét meséli el, ami annyira ideális, hogy szinte már épp ezért szomorú. Wood realizálja, hogy a magának álmodott élet sosem fog elérkezni. Ezt követi a Haldern, amely zeneileg szintén egyfajta szimfonikus felhozatallal operál. A dalszöveg ismét egy kapcsolat végét szimbolizálja, a megformálás itt is nagyon poetikus, a teljes albumra jellemző ez. A Mark’s Theme egy rendkívül jazzes szaxofonnal és ezt kisérő zongorával tökéletes instrumentális darabbá tevő dal. Ezt a szaxofonos Lewis Evan, elhunyt unokatestvérének szánta, aki a koronavírus áldozatául esett.
Itt érkezünk el a lezáró hármashoz. Ezek teszik ki az album 59 perces időtartamának majdnem felét, ez a Black Country, New Road nagy fináléja. Legelőször rögtön egy 7 perces dallal indítunk, The Place Where He Inserted The Blade címmel. Egyértelmű, hogy a zenekar óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy ez a három dal úgy szóljon, ahogy, de az egész albumon remek a mixelés, egyetlen kivétellel, ezt majd külön említem. Itt is ez figyelhető meg, rengeteg hangszert tartanak kordában, majd jön a grandiózus lezáró kórus, ami szinte már a Beatles Hey Jude-ját idézi, csak kicsit erősebb szimfonikus jellemvonásokkal. Szövegét tekintve ugyanazt a depresszív, pesszimista szálat viszi tovább, amelyre a teljes LP épül.
Ezt követi a 9 perces post-rock Snow Globes. Lassan indul, egy nagyon post-rockos gitár/basszusgitár kombináció, majd belép egyfajta jazzes dob, ami pedig teljesen felborítja a dalt, a lehető legpozitívabb értelemben. Sajnálatos módon itt kell rátérnünk az egyetlen erősen érezhető keverési hibára, a dobok nagyon agresszívan előre vannak tolva, ez pedig elvesz a dal klimaxának az élményéből, azonban így is egy remek, egyébként szintén verses szöveggel rendelkező műről beszélhetünk.
Zárásképp pedig a majdnem 13 perces Basketball Shoes, ami a valaha készült egyik legjobb dal. Több részre van felosztva, néhol lassú, máshol gyors, néhol kicsit lehangolóbb rock, néhol a már sokat emlegetett szimfonikus élményt hozza el, szövegét tekintve pedig itt található a legjobban megírt kettő sor a teljes albumban, a háromszor megismételt kórus utolsó két sora:
,,Oh, your generous loan to me
Your crippling interest”
Az Ants from Up There több, mint egy átlagos album. A kritikusok szerint egy mestermű, ezzel pedig én sem kívánok vitába szállni. Ez egy olyan zenei utazás, amelyre minden, a muzikalitást szerető ember rászorul egyszer az életében, főleg a világ jelenlegi helyzete mellett. Isaac Wood távozásával sokat veszített az együttes, azonban ránk maradt kettő remek album, amelyek rámutatnak, hogy a zene egy végtelen lehetőségforrás.
Szöveg: Szolga Bálint
