Hirdetés
Hirdetés

Tizenhat év után újra Pendulum-koncert lesz Budapesten és jön az új lemez is

A Pendulum minden idők egyik legismertebb elektronikus zenei bandája, akik drum and bass és rock ötvözte zenéjükkel hatalmas energiákat képesek megidézni mind a színpadon, mind a közönségben. Az ausztrál banda utoljára 2009-ben adott élő koncertet Budapesten, ezt követően, tizenhat évvel később október 17-én a Barba Negrában fognak fellépni, ráadásul most új lemezzel is jelentkeznek.

Hirdetés

Az ausztrál csapat tavalyi aréna- és fesztiválturnéja után most az Inertia albummal tér vissza, amely az első nagylemezük tizenöt év kihagyás után. A tizenhat számot tartalmazó nagylemez augusztus 22-én érkezik a Mushroom Music gondozásában, amiről ízelítőként már megjelent a Save The Cat, amiről Rob Swire azt mondta:

Az önvizsgálat és frusztráció időszakában íródott.

A szerelem olyasminek tűnt, ami kapcsán már nem tudtam teljesen bízni magamban.

A Rob Swire és Owen Charles által producelt, a Pendulum londoni stúdiójában rögzített Intertia a zenekar eddigi legszemélyesebb munkája. A lemezen olyan közreműködőkkel dolgoztak, mint a Bullet For My Valentine, a Wargasm, az AWOLNATION, a Scarlxrd, Joey Valence & Brae és a Hybrid Minds. A dalok már 2020-ban elkezdtek körvonalazódni, miközben Rob azt kereste, milyen Pendulumnak lenni jelenleg. A 2021-es Elemental és a 2023-as Anima EP-kből kiindulva – amelyek a zenekar jövőjének tervrajzát is jelentették -, a formáció megtalálta új irányát.

Alapvetően azt teszteltem, meddig tudjuk nyújtani a Pendulum határait

 – vallja be Rob.

Megnézni, meddig tudunk elmenni. Mindig is a The Prodigy-t tekintettem mércének. Ők tiszta rave-ként indultak – breakbeat, hardcore -, de fejlődtek. Saját hangzásuk lett. Már nem is igazán kötöd őket össze a breakbeattel. Ők egyszerűen csak a The Prodigy.

Ez a hangzás a Pendulum újbóli önmagára találását jelenti és bizonyos mértékig a saját magamra találást is

 – mondta Rob a lemezről.

Ezt teszik a szakítások: lecsupaszítják a dolgokat és megmutatják, ki is vagy valójában. Én csak próbálok nem azzá a sráccá válni, akinek át kell esnie egy ilyenen, csak azért, hogy lemezt készíthessen.

A Pendulum 2025 nyarán az Egyesült Királyságban kezdi meg turnéját, majd ősszel Európában folytatják. Magyarországon utoljára 2022-ben, a VOLT Fesztiválon adott élő koncertet, Budapesten korábban 2009-ben játszottak a Szigeten, ezt követően térnek vissza október 17-én a Barba Negrába.

A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet június 4-én 10 órától, majd a regisztrált Live Nation tagok június 5-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárláshoz. A teljes körű jegyértékesítés június 6-án, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.rock1.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,190KedvelőTetszik
3,169KövetőKövetés
7,310FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók