A Gibson.com szedett össze tíz legendás mellényúlást, hibát, bakit a rakenroll több évtizedes történelméből, melyek a véletlen, esetleg egy jókedvű hangmérnök jóvoltából benne maradtak a végleges felvételekben. A legnagyobbak is tudnak ám hülyeséget csinálni, sőt.
1. Beatles – Helter Skelter (1968)
Ringo Starr, aki saját magáról is többször kijelentette, hogy az életben nem tanul mér meg dobolni, tizennyolcszor rugaszkodott neki a később a Mötley Crüe által is feldolgozott nóta dobsávjának. A lemezre végül az utolsó verzió került fel, amin 4:29-nél Ringo jól hallhatóan kifakad, miszerint vízhólyagosak az ujjai.
2. Joe Satriani – Surfing with the Alien (1987)
A Surfing with the Alien lemez felvételei közben Satch egyik pedálja, egy harmonizer szarakodott egy sort, így úgy döntöttek, hogy a címadó nóta szólóját és a verzéket egy menetben veszik fel, hátha annyit még kibír a cájg. Kibírta, de csak az első menetet, mert utána bekrepált, és hiába bütykölték meg, a hangzás nem lett olyan, mint előtte – így a nem tökéletesre polírozott, de sokkal élőbb első verzió került fel a lemezre is.
3. Frank Zappa – Muffin Man (1975)
Zappa soha nem szeretett szöveget írni. Felesleges rossznak tartotta, és ha rá is vette magát, nem volt túl lelkes, és nem is vette komolyan a dolgot, leginkább a saját szórakoztatására törekedett még ekkor is. Itt is jól hallható, ahogy elröhögi magát, majd azt mormolja, hogy, na akkor essünk neki ennek még egyszer. Aztán benne hagyta a végleges verzióban.
4. Megadeth – Paranoid (1994)
Egy feldolgozáslemezre játszotta fel a nótát Mustaine és zenekara, és annyira belejöttek a dologba, hogy Nick Menza dobos az utolsó taktusok után is tovább nyomta a dobtémát – Mustaine rá is szól, hogy állítsa már le magát.
5. Metallica – The Four Horsemen (1983)
A mára klasszikusnak számító thrash-himnuszban 4:10 és 4:30 között hallható ikerszóló a véletlennek köszönhető. Kirk Hammet 1991-ben árulta el, hogy a szólót két verzióban játszotta fel, és nem tudták eldönteni, melyiket használják, de mivel voltak olyan részek, amik harmonizáltak egymással, mindkettőt benne hagyták a nótában.
6. Steve Vai – Sex & Religion (1993)
A szám végén Devin Towsend énekes 18 másodperces sikolya hallható, aminek a végén szó szerint elájult – Steve Vai pedig a kommentárját (Oh I hurt your brain? Oh. My fingers are numb… right now, they’re numb… can I deprive my brain of oxygen?) beleépítette a felvételbe.
7. The Police – Roxanne (1978)
A negyedik másodpercben hallható disszonáns hang, aminek semmi köze nincs a szám dallamához, egy véletlennek köszönhetően született: Sting a stúdióban nekitámaszkodott egy zongorának, és a fenekével véletlenül lenyomott pár billentyűt. A hatodik másodpercben aztán ki is röhögi saját magát.
8. Led Zeppelin – Babe, I’m Gonna Leave You (1969)
1:43-nál lehet hallani egy fura, kísérteties hangot, ami nem más, mint Robert Plant saját hangja, ami akkor került a felvételre, amikor John Bonham a dobsávot játszotta fel, és kellett hozzá az éneksáv mankónak. Azt nem lehet tudni, hogy amit hallunk, az a dobos füleséből kiszűrődő énekhang, vagy a dobmikrofonokba beszűrődő sáv, mindenesetre nem lehetett leszedni sehogy, mert akkor a dobsávot is törölni kellett volna.
9. Radiohead – Creep (1993)
A 0:58-nál és 2:00-nél hallható, a dal szerkezetéből teljesen kilógó, letompított gitárhang annak köszönhető, hogy Jonny Greenwood gitáros rühellte a nótát, és a felvétel alatt idegességében megpróbálta szabotálni azt – ennek pont az ellenkezője sikerült, a számban ha van, ami jó, az ez a két kis hisztis kitörés.
10. Van Halen – Everybody Wants Some (1980)
David Lee Roth híres volt laza életfelfogásáról, szétbulizta-kokózta-itta a hetvenes évek végét és a nyolcvanas éveket is, ezen a felvételen például azt kellett volna énekelnie 1:58-nál, hogy "I’ve seen a lot of people just looking for a moonbeam", ehelyett kb. ennyire futotta: "Ya take a moople-ah, wookie pah-a moopie." A többieknek annyira tetszett, benne hagyták a végleges verzióban.