Videóban jelentette be a Tankcsapda (maradék két tagja), hogy tíz gitárossal veszik fel a zenekar új nagylemezét.
Sidlovics „Sidi” Gábor 13 év után március elején lépett ki a zenekarból, és ugyan még pár koncert lesz vele (a Budapest Parkban lesz az utolsó május elején), de a most induló lemezfelvételen már nem vele dolgoznak, hanem velük:
- Bodor Máté
- Csató Peti
- Farkas Zoli
- Kozma Norbi
- Lukács Peta
- Madarász Gábor Madi
- Nagy Máté
- Takács Vilkó
- Tátrai Tibusz
- Vörös Attila
A videóban Lukács László frontember és Fejes Tamás dobos mindegyikről mond valami jót. Sőt, kiderülnek olyanok is, hogy Cseresznye kirúgása után kikkel tárgyaltak annak idején ebből a tízből.
Megjegyezték, hogy a Tankcsapda nem áll le egy pillanatra sem, május végén már Sidi nélkül koncerteznek, de még nem árulták el, hogy milyen módon lesz ez. Erről Fejes annyit mondott, hogy olyan koncepcióban megy tovább a zenekar, amilyen még nem volt.