Lassan 15 éve öltött vámpírmaszkot és ragadott embermaradékból fabrikált gitárt Robert Rodriguez Alkonyattól Pirkadatig című kultfilmjében Tito Larriva és csapata. A jelenet megmaradt a kilencvenes évek egyik legmenőbb filmes idéznivalójának, a zenekar pedig azóta is hozza a baljós, latino-giccstől sem mentes, de minden tekintetben szerethető forrósági rockot. Budapesti koncertjük előtt először Tito mesterrel beszélgettünk, majd folyamatosan beszivárogtak a többiek is egy kis sztorizgatásra.
Úgy tűnik, állandóan turnéztok. Hiányzik az otthon? Egyáltalán hol van az otthon?
Tito: Az út az otthon! Cirkuszi dzsipszik vagyunk. Olyan régóta megy ez így, hogy már hozzászoktunk. Persze jó érzés otthon lenni, de aztán pár hónap múlva megint bennünk van a mehetnék.
Nyilván unalmas már a kérdés, de hogyan is találkoztatok Robert Rodriguezzel?
Tito: Egy jótékonysági bulin mutattak be neki Hollywoodban, ahol latin-amerikai színészek, zenészek, humoristák voltak. Én egy komédiás csoporttal voltam ott, és jöttek hozzám, hogy ‘itt ez a kölyök, nagy rajongód’. Így ismertem meg, aztán összehoztuk a Mariachit. Hamar összebarátkoztunk, sok közös van bennünk. Ugyanúgy a (mexikói) határhoz közel nőttünk fel, nagy családban. Egyébként édesanyám neve is Rodriguez. Ki tudja, még az is lehet, hogy rokonok vagyunk.
Tartjátok a kapcsolatot?
Tito: Hogyne, épp a napokban találkoztam vele egy ünnepség kapcsán a texasi egyetemen, aztán volt egy családi összejövetel is.
Még egy kérdés, amiért valószínűleg már ölni tudnál, aztán ezeket letudtuk. Megérte a siker azért cserébe, hogy a legtöbb esetben úgy vagytok a köztudatban mint a ‘Titty Twister házibandája’? Nem bántad meg azóta?
Tito: Ez érdekes kérdés és legtöbbször Európában kérdezik. Ez amiatt lehet, hogy a legtöbben erről ismernek itt minket. Amerikában más a helyzet mert ott hosszú karrierünk volt már a film (Alkonyattól pirkadatig) előtt is. De ez semmiképpen sem rossz dolog. A legtöbb zenekarnak egy nagy átütő slágere van. Mi szerencsések voltunk, négy öt ilyen dalunk is akad, a filmek kapcsán is. Szóval Európával kapcsolatban ez a legjobb dolog ami történhetett.
A legendás közönségtáncoltatós trükk – After Dark
Milyen a közönségetek?
Tito: Sokféle. Az idősebbek mellett megjelenik mindig a fiatal korosztály is, akik tíz év nem is láthatták korukból adódóan a filmet például, de most megnézték, tetszett nekik, és jönnek koncertre. Például a lányom is tizenhét éves, a barátai mostanában nézik meg először, és kérdezgetik, ‘Jesszus, ez tényleg az apád?’
Legutóbb amikor itt jártál, megjegyezted, hogy a magyar lányok elképesztően szépek. Ezeket az információkat fejben tartod, vagy túl vagy ezen?
Tito: Mármint hogy túl vagyok-e a szépségen? (nevet) Egyébként tényleg gyönyörűek az itteni nők. De bárhol találsz szép nőket.
Na igen, de itt jobbak az esélyek!
Tito: Ezzel egyet kell értsek. De ebben a témakörben inkább Steve az illetékes (nevet)
Steve: Viszont már én sem vagyok egyedülálló. De észrevettem, hogy Magyarországon, meg úgy általában Kelet Európában nem csak, hogy sok a szép nő, megkapó kisugárzásuk is van.
Női basszusgitárossal játszotok. Szerintetek miért van az, hogy aránylag sok basszer származik a gyengébbik nemből?
Steve: Kevesebbet kell nekik fizetni.
Lucy: Na várjunk, erről én eddig nem tudtam!
Tito: Akkor most nagyon lebuktunk.
Steve: Viccet félretéve, a nők természetből fakadóan törődőbbek. A basszusgitárosi poszt pedig igényli ezt – mindenkire oda kell figyelj és a zenekar egész hangzását tekintve alapnak számítasz. Na most vannak ilyen srácok is, akik felismerik ezt és nem virtúzkodni akarnak, hanem biztos alapot adni a zenekarnak, de jobb ez így, nővel.
Tito: Egyébként kezdetben nem nő basszerozott velünk, sokáig eszembe se jutott. Aztán jött egy időszak amikor ki be járkáltak szabadon a zenészek a zenekarban, és az egyik gitáros srác hozott egy lányt basszusgitározni, és megfigyeltem, hogy egyszerre a banda többi tagja máshogy kezdett viselkedni. Azzal, hogy nő került melléjük, macsóbb lett a játékuk, produkálják magukat. Aztán onnantól mindig nőt kerestünk erre posztra. Csak idővel mindig lelépnek.
Steve: Ezért törtük el Lucy lábát! Ő nem megy sehova. (nevet)
Dolgoztuk új anyagon?
Tito: Nem, még egyelőre az előző albumot turnéztatjuk. Azt tervezzük, hogy majd valamikor jövőre készítünk új felvételeket.
Mit gondoltok, meddig lehet folytatni a zenélést? Meddig lehet bírni az intenzív turnékat?
Tito: Nem tudom. Ha ez a foglalkozásod, akkor valószínáleg addig érdemes csinálni amíg ki nem fekszel. Én már több mint 35 éve csinálom, de soha nem kellet rendes melóba állnom.
Steve: Amíg fizetnek, addig megyünk, érted, miért hagynád abba? (nevet)
Tito: Meg persze, ha az utcán kalapozol, és úgy zenélsz, az is zenélés.
Ez is megvolt?
Tito: A kalap? Meg. De az a jó a zenélésben, hogy ha sok pénzt keresel vele, tök jó, ha kevés pénzt keresel, akkor is tök jó. Zenélni mindenhogyan tök jó.