Július 14-én, vasárnap ismét a Budapest Parkban lép fel a kilencvenes évek közepén indult, Washington D.C.-ből származó duó, a Thievery Corporation, akik közel harmincéves pályafutásuk során igazi elektronikus zenei olvasztótégelyt hoztak létre, átemelve eszköztárukba olyan stílusok elemeit, mint a jazz, a bossa nova, a dub, a reggae, a hip hop, a downtempo, vagy akár a space rock. A koncert apropóján a ma már kilenctagú élő felállásban turnézó zenekar egyik alapítótagjával, Rob Garzával beszélgettünk tapasztalatokról, hatásokról, kísérletezésről, jövőbeni tervekről egyaránt. Interjú!
Ha jól tudom, a mostani turné néhány napja már elindult, milyenek eddig a koncertek?
Minden oké. Most Amszterdamban vagyunk, épp szabadnapunk van, holnap a Melkwegben (a város egyik nagymúltú rendezvényhelyszíne – a szerk.) játszunk, és még mindig a turné elején tartunk, szóval eddig nagyon jól alakul a körút.
Meg hát Amszterdam elég jó hely egy szabadnapra, nem igaz?
Korábban, mielőtt a marihuánát legalizálták az Egyesült Államokban (Jelenleg 50 tagállamból 38-ban fogyasztható orvosi, 24-ben pedig rekreációs célokra is – a szerk.), ez volt a legrosszabb város koncertezés szempontjából, mert ahogy ideért a zenekar, mindenki annyira beszívott, hogy nem igazán tudtunk normálisan játszani. Így aztán manapság, mióta odahaza legális a fű, jobbak a koncertek itt!
Rendszeresen léptek fel Magyarországon, ráadásul nem csak Budapesten jártatok már, hiszen játszottatok a Balaton Soundon, vagy a Paloznaki Jazzpiklniken is. Mi volt az, amit a legérdekesebbnek, vagy épp a legviccesebbnek találtatok az országgal, a magyar emberekkel kapcsolatban?
Szeretünk ott játszani, nagyon kedvesek az helyiek, nagyszerű a kapcsolatunk a magyar közönséggel, akik mindig nagyon lelkesek amiatt, hogy élőben látják a Thievery-t. Amerikai zenekarként, amikor elkezdtünk koncertezni Magyarországon, nagyon meglepő volt szembesülni azzal, mennyire szeretik a zenekart az ottaniak. Budapest gyönyörű város, az évek során sok barátot szereztünk ott, akik mindig körbevezetnek minket, megmutatják a jó helyeket, meg minden ilyesmit, szóval minden alkalommal nagyon jól érezzük magunkat ott.
A mostani turnén ismét nagy létszámú élő zenekarként játszotok. Számodra, belülről mi a legfőbb különbség a Thievery Corporation stúdiós inkarnációja és az úgymond turnés felállás között zenei szempontból, vagy belső dinamikát illetően?
Már akkor is rajongtunk az élőzenéért, amikor Eric-kel elkezdtük a zenekart, még a kilencvenes években. Kávézókba, bisztrókba, bárokba jártunk, hogy különféle nagyszerű zenészeket halljunk. Ezeket az inspirációkat mindig is szerettük beépíteni a zenénkbe, nagy hatással volt ránk a jazz, a bossa nova, mindenféle jamaicai, vagy épp indiai lemezek, ezeket szerettük volna keverni az elektronikus zenével, ami nagyon más volt akkoriban. Mi is producerduóként indultunk, így kezdetben rengeteget hangmintáztunk. Aztán ahogy haladtunk előre, elkezdtünk beépíteni egy csomó élő hangszert, és elkezdtünk együtt dolgozni különböző zenészekkel, aminek egyfajta kiterjesztése lett a live act. Mostanra rengeteg nagyszerű zenésszel, köztük ütőhangszeressel, szitárossal, és persze énekessel turnézunk, ami lehetővé teszi, hogy sokféle stílust érintsünk az előadás során. Azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, ami megkülönböztet minket sok más produkciótól.
Mi a legnagyobb kihívás azt illetően, hogy komplett zenekarra – élő dobra, basszusgitárra, gitárra, sokszor szitárra – hangszereljétek át egy-egy dal élő változatát?
Érdekes kérdés, mert a mostani Európa-turnén sok old school, instrumentális dal került be a műsorba, és a közönség nagyon jól reagált erre. Nekem például az egyik kedvenc lemezem a sajátjaink közül a The Mirror Conspiracy, ami szerintem sokkal elektronikusabb, mint a későbbiek. Szóval van egyfajta egyensúly azt illetően, mi inspirál minket a színpadon, illetve az alkotás és a produkció szempontjából. Sok mindent meghatároz az élőzene iránti rajongásunk, ahogy mondtam, nagyon érdekesek számunkra az igazi, jó zenészek, hangszeres játékosok.
És őszintén szólva sokkal szórakoztatóbb is zenekarként turnézni. Sokszor utazom DJ-ként, ami szintén jó, ugyanakkor nagyon jó színpadra állni egy ilyen „kis hadsereg” részeként, lenyomni egy nagyszerű, erőteljes koncertet, aminek a végén mindannyian együtt lógunk, bulizunk, aztán megyünk a következő városba. Azt hiszem, az ilyesmit egyre nehezebb finanszírozni, hiszen sokkal könnyebb meghívni valahová egy DJ-t, és fizetni neki néhány száz dollárt vagy ezer dollárt, mint színpadra állítani egy kilenc főből álló zenekart. Ugyanakkor nagyon sokan még mindig kíváncsiak az ilyesmire, ezen a turnén több helyre is elkelt már minden jegy. És jó móka minden este változtatni kicsit a műsoron, hiszen az összes zenésztársunk nagyszerű, így aztán mindig marad hely számunkra, ahol improvizálhatnak és megvillanthatják a tudásukat. A másik része ennek, hogy immár közel 30 év terméséből válogathatunk, és nagyon jó előhúzni néhány régi dalt a fiókból, kipróbálni őket a teljes zenekarral, ezt mostanában gyakran csináljuk. Összességében nagyon jó ilyen felállásban színpadra állni.
A koncerteken és a lemezen is többféle szerepkörben tűnsz fel, kezeled az elektronikát, vagy például gitározol. Van esetleg kedvenc hangszered, ami még a többinél is jobban inspirál? Vagy esetleg olyan, amivel még nem volt alkalmad színpadra állni, de szívesen megtennéd?
Inkább alkotónak tartom magam abban az értelemben, hogy voltaképpen bármilyen eszközzel létre tudok hozni dallamokat, akkordokat, hangzásrétegeket, és aztán producerként dallá alakítom őket. Szóval sosem tartottam magam igazi hangszeresnek a szó eredeti értelmében, de szeretek sokféle dologgal kísérletezni, ez az én módszerem. Ha a kezembe adsz valamilyen hangszert, hamarosan biztosan előjövök rajta valamilyen ötlettel.
Rendszeresen csináltok zenéket külön is. Eric nemrég jelentetett meg egy új szólóalbumot Sound Vagabond címmel, hamarosan érkezik tőle egy Out of the Blur című ambient lemez, és te is folyamatosan jelentkezel új dalokkal, mint nemrég megjelent, Paperwaterrel közös Sundown. Szerinted mi a legfőbb különbség köztetek dalszerzői szempontból, illetve ki mit hoz a közösbe, amiből aztán a Thievery Corporation-albumok lesznek?
Azt hiszem, a közös pont a zene iránti szeretetünkben rejlik. Eric igazán tehetséges, és ugyanígy nekem is megvan a saját tehetségem és eszköztáram. A saját projektjeimben igyekszem olyan zenéket létrehozni, amik nem emlékeztetnek semmi másra. Sok fiatalabb arccal dolgozom, a Paperwater tagjai például olyan, még a húszas éveikben járó srácok, akik mindenféle afro house, afro pop cuccokat csinálnak. Szórakoztató, ha különböző zenei univerzumokban kalandozhatunk. Sokféle inspiráció ér, nagyon sokféle zenét szeretek. A saját projektjeim lehetőséget adnak arra, hogy különböző típusú hangokkal, zenei részletekkel kísérletezzek. A Thievery Corporation kicsit olyan, mint egy nyári blockbuster, hiszen népszerűek vagyunk, sokan kíváncsiak ránk, a saját cuccaim meg inkább olyanok, mint egy független művészfilm, amiben a saját szórakoztatásomra csinálhatok dolgokat.
Ezek a projektek milyen hatással vannak a Thievery Corporation világára?
Folyamatosan változik és fejlődik, mi az, ami épp inspirál minket. Amikor elkezdtük, nagyon benne voltunk a jazzben, a ’60-as, ’70-es évek filmzenéiben. Aztán egy időben nyilvánvalóan hatalmas hatást gyakorolt ránk a dub, a reggae, a bossa nova, meg olyan dolgok is, mint a space rock, a hetvenes évek utaztatós zenéi, és ehhez jött még némi hip-hop, vagy akár a közel-keleti dallamvilág. Sosem tudjuk, pontosan mi lesz a következő lépés, és az hová vezet minket.
Ha a Symphonik lemezt nem számítjuk, a hat évvel ezelőtt megjelent Treasures For The Temple volt a legutóbbi teljes albumotok. Mikorra várhat új Thievery Corporation-lemezt a közönség?
A Covid időszakában engedélyeztünk magunknak egy kis szabadságot, ami voltaképpen jól is jött, mert van egy fiam, és jólesett némi idő, amikor nem kellett turnéznunk, vagy hasonló dolgokkal foglalkoznom. Felfrissített, hogy kikapcsolódhattam kicsit. De jelenleg már zajlanak az új album előkészületei.
Jövőre pedig 30 éves lesz a zenekar. Van valami különleges terv arra vonatkozóan, hogy megünnepeljétek ezt a szép évfordulót?
Szóba került, hogy csinálnánk közös koncerteket néhány hasonlóan nagyobb névvel, és biztosan várhatók újabb turnék is. Aztán meg ki tudja? Lehet, hogy előkapunk majd egy korai lemezt, amit eljátszunk elejétől a végéig, valamelyiket az első albumok közül, az biztosan jó lenne. De valóban, jövőre már 30 éve nyomjuk, ami elég őrülten hangzik, pláne, hogy még mindig kíváncsi ránk a közönség, és szerintem erősebbek vagyunk, mint valaha.
Talán nem túlzás, hogy a teljes felnőtt életed ebben a zenekarban töltötted. Mi a legnagyobb tanulsága számodra az indulás óta eltelt évtizedeknek?
Nos, a legnagyobb tanulság egyben a legnagyobb különbség is, hiszen most 54 éves vagyok, amikor elkezdtük, 25 voltam. Azt hiszem, soha nem számítottunk arra, hogy bármiféle sikert aratunk majd. Hobbiból csináltuk, és nem gondolkodtunk azon, ki fogja majd megvenni a lemezeinket. Most, 30 évvel később ugyanígy itt vagyunk, csináljuk, megtöltjük például az európai koncerttermeket, körbeutazzuk a világot, barátokat szerzünk, albumokat készítünk. Mindezt el sem tudtam volna képzelni annak idején. A minap összefutottam egy fesztiválon a Kruder & Dorfmeister tagjaival (1993-ban indult, osztrák elektronikus zenei formáció – a szerk.), ők is felléptek, meg mi is, és azt hiszem, mindketten azt gondoltuk, hogy őrület, hogy ennyi év után még mindig itt vagyunk.
Szóba került, milyen sokféle zene volt rátok hatással, ennek a sokszínűségnek köszönhetően pedig ugyanúgy befértek egy jazzfesztiválra, mint mondjuk egy kifejezetten elektronikus fókuszú rendezvényre. Mit adott nektek mindez?
Bizonyos értelemben soha nem válik számunkra unalmassá, amit csinálunk. Azt hiszem, ha egy klasszikus, dob-gitár-basszusgitár felállású rockzenekarban lennénk, és ugyanazt a stílust játszanánk, azt kicsit korlátozásként élnénk meg. Félre ne érts, semmi bajom az olyan zenekarokkal, akik ezt csinálják, mert nagyon szeretem ezt a fajta zenét. De minket, ezzel a produceri mentalitással, nagyon motivál a hangzások különféle széles spektruma, az, hogy különböző stílusokban különböző típusú zenészekkel alkothatunk. Ez tart minket frissen.
Mire számíthat a Budapest Park közönsége július 14-én?
A zenekar jelenleg csúcsformában van, azt hiszem, az egyik legjobb körünket futjuk most, szóval mindenki felkészülhet egy elképesztő, magas energiaszintű élő előadásra!
Jegyek és további információk a Live Nation és a Budapest Park weboldalán!
