A Fonogram-díjas Firkin zenekar 15 éves működése alatt 18 országban 750 koncertet adhatott. A kelta punkot játszó zenekar energikus előadásának köszönhetően nem csak a stílusához közelálló nagy helyszíneken koncertezhetett, hanem a legnagyobb metálfesztiválokon (Wacken, SummerBreeze), jazzfesztiválokon (Montreux), vagy akár a magyar MÜPA színpadán is többször felléphetett produkciójával.
Ebben az évben a Firkin leszerződött Európa egyik nagy független kiadójához, a Drakkar Entertainmenthez, készül az új lemezének nemzetközi bemutatójára és klipjének promóciójára, Magyarországon pedig decemberben bemutatja gyerekeknek írt első zenés darabját.
Előtte viszont klippremier:
„A The Boys Are On The Loose című dalunkból készült a kis mozi, amely a 40-es évek vidéki Írországának atmoszféráját idézi meg. A történet egy ír tanyavilági faluban játszódik, a kocsma-templom-istálló szentháromságában. Ahogy az egyszerű(nek tűnő) dalszöveg, úgy a kamera is megmutatja esendőségeinket, emellett a hétköznapi élet hullámvölgyeit és örömeit, a közösség erejét, és természetesen a zene és a tánc életünkben betöltött összetartó szerepét.
A klipet Grátz Márk, HSC Aranyszem-díjas operatőr-rendező készítette, a Dűne magyarországi forgatásánál is használt profi mozikamerával. Ezáltal a film színei híven tükrözik a rendező által elképzelt kor hangulatát. A ruháink, a berendezési tárgyak is hibátlanok, a stylist (Martinecz Andrea), a gyártásvezető (Grátz-Kiss Renáta) és a rendező nagyon odatette magát. Meglepetésként két olyan szereplővel is találkozhat a néző a klipben, akik nem zenekari tagok, de kiemelkedő szerepük van a magyarországi kelta zenei életben.”
A Spice it up! (magyarul: Fűszerezd meg) c. albumuk új kiadójuk, a Drakkar Entertainment jóvoltából a nemzetközi piacon is megjelenik, CD-n és vinylen (régi nevén: bakeliten).
Ehhez kapcsolódik a lemezbemutató koncert is július 7-én, ami a németországi Ballenstedtben lesz, a Rockharz fesztiválon. Nem akármilyen lehetőséggel tisztelték meg a Firkint a rendezők: a nagyszínpadon lépünk fel éjfél után, a főzenekar Arch Enemy után, egy órás játékidővel. A belépőjegyek elfogytak, de a koncertjükről készülni fog egy kisfilm.
Márciusban egyébként a Firkin és az Ocho Macho közös, teltházas koncertet adott a Barba Negrában. Ennek a bulinak lesz fordított visszavágója július 13-án, csütörtökön 18 órától.
„Ezen a koncerten a Firkin lesz a korábbi időpontban (este 20 órától), így bemutathatjuk az akusztikus „arcunkat” is, majd amikor már nem bírjuk a felajzott húrjainkkal, felpattanunk az elektromos gitársound-ra. Jegyek itt kaphatók, június 30-ig potom 999 forintos áron. A koncert Facebook-eseményét pedig itt találod.„